Zsidók és cigányok a nagy háborúban
(A szöveget az eredeti helyesírás szerint közöljük.)
1.
"Mocsár Jóska meg Kukori Gyuri be voltak már osztva egy indulásrakész menetszázadba, Jászberényben. Már levették a kiképzésnél viselt "vacakot" ott pompázott rajtuk a magazinból frissen kikerült mondur.
A két nagyszerű kolléga a menetindulás előtt persze kereket oldott. De mert nem lévén hivatásos geográfusok, sem világutazók, Jászberényből a nyíri homok helyett valahol Pusztaszer környékére kódorogtak el. Ott fogták meg őket a kakastollasok.
-Nem szégyellítek magatokat, Jóska? Csúfságot hoztatok a falunkra! Tőlünk még nem szökött meg soha senki s épp nektek kellett beléesni a gyalázatba?
Jóska ijedt mosollyal igyekezett kivágni magát:
-Hejháj, nem ákártuk mink megsekni, tekintetes úr, mink csák a sép ruhát ákártuk megmutátni otthon ázs aszonyoknák... Hágy biskélkedtek vóna!"
(Keéky István dr. közlése, Nyíregyháza)
A két nagyszerű kolléga a menetindulás előtt persze kereket oldott. De mert nem lévén hivatásos geográfusok, sem világutazók, Jászberényből a nyíri homok helyett valahol Pusztaszer környékére kódorogtak el. Ott fogták meg őket a kakastollasok.
-Nem szégyellítek magatokat, Jóska? Csúfságot hoztatok a falunkra! Tőlünk még nem szökött meg soha senki s épp nektek kellett beléesni a gyalázatba?
Jóska ijedt mosollyal igyekezett kivágni magát:
-Hejháj, nem ákártuk mink megsekni, tekintetes úr, mink csák a sép ruhát ákártuk megmutátni otthon ázs aszonyoknák... Hágy biskélkedtek vóna!"
(Keéky István dr. közlése, Nyíregyháza)
2.
"1914 augusztus 28-án ereszkedtünk első csatánkba. Pontosan féltizenkettőkor délelőtt. Történt pedig ez közvetlenül Belsz városka felett, Galíciában még, néhány kilométerrel idébb az orosz határtól.
A vérengző ütközet kitörése előtt pár perccel gulákba rakott fegyvereink körül ácsorongtunk a belszi piactéren. Rongyos zsidóvároska volt ez a Belsz s mialatt kissé türelmetlenkedve várakoztunk, hogy mi lesz hát, mert a városka felett több sortüzet is váltottak már egymással az ellenséges előőrsök, - kaftános városlakók fogtak közre bennünket s panaszkodtak keservesen, milyen komiszul bántak velük a kozákok, akik előző napon fosztogattak és gyújtogattak itten s hálálkodtak, hogy soha el nem felejtik nekünk, amiért előretörésünkkel megszabadítottuk őket kínzóiktól.
Mialatt pedig hálálkodtak, nyomban üzletet is igyekeztek csinálni. Már amennyire lehetségesnek mutatkozott az adott körülmények között. Leginkább csokoládét igyekeztek nyakunkba sózni. Vettünk is. Sima Gábor önkéntespajtásomnak azonban nem volt aprópénze és így három fillérrel kevesebbet adott az egyik csokoládédarabért, mint amennyi járt volna igazság szerint. A zsidó persze nem tágított Sima Gábor oldaláról: követelte a három fillért.
Aközben riadót fújtak váratlanul. Felkaptuk a gulákba rakott puskákat, rendezkedtünk a s rohanni kezdtünk a Belsztől északra elnyúló dombokra, ahol meglepetésszerűen kitört a csata. A zsidó azonban most sem tágított, hanem ott menetelt a csatahely irányában a Sima Gábor oldalán s egyre azt ismételgette:
-Noch drei Heller, mein Geller, mein geehrter Herr... Noch drei Heller, mein geehrter Herr...
Sima Gábor persze, aki alvadászi (tizedesi) sarzsit viselt azon a nyárutón, oda se hederített az elszánt emberre, mert őt magát akkor már halálszorongás környékezte. Tudniillik belesodródtunk első s szörnyű csatánkba. Meglepetésszerűen rajvonalba vágódtunk s abban a szempillantásban kelepelni kezdtek a géppuskák, a gyalogsági fegyverek s dörögni kezdtek a brixeni tüzérek ágyúi is. A leggyilkosabb tüzelés közben, amint ott feküdt volna a réten, csak érzi Sima Gábor, hogy valaki megkopogtatja a bakancsa talpát, s ahogy a lába végébe pillantott volna csataközben, s a belszi zsidót vette észre, akit kivert a halálveríték s alig tudta kinyöszörögni:
-Noch drei Heller, Herr Hauptmann..."
(Komáromi János közlése, Budapest)
A vérengző ütközet kitörése előtt pár perccel gulákba rakott fegyvereink körül ácsorongtunk a belszi piactéren. Rongyos zsidóvároska volt ez a Belsz s mialatt kissé türelmetlenkedve várakoztunk, hogy mi lesz hát, mert a városka felett több sortüzet is váltottak már egymással az ellenséges előőrsök, - kaftános városlakók fogtak közre bennünket s panaszkodtak keservesen, milyen komiszul bántak velük a kozákok, akik előző napon fosztogattak és gyújtogattak itten s hálálkodtak, hogy soha el nem felejtik nekünk, amiért előretörésünkkel megszabadítottuk őket kínzóiktól.
Mialatt pedig hálálkodtak, nyomban üzletet is igyekeztek csinálni. Már amennyire lehetségesnek mutatkozott az adott körülmények között. Leginkább csokoládét igyekeztek nyakunkba sózni. Vettünk is. Sima Gábor önkéntespajtásomnak azonban nem volt aprópénze és így három fillérrel kevesebbet adott az egyik csokoládédarabért, mint amennyi járt volna igazság szerint. A zsidó persze nem tágított Sima Gábor oldaláról: követelte a három fillért.
Aközben riadót fújtak váratlanul. Felkaptuk a gulákba rakott puskákat, rendezkedtünk a s rohanni kezdtünk a Belsztől északra elnyúló dombokra, ahol meglepetésszerűen kitört a csata. A zsidó azonban most sem tágított, hanem ott menetelt a csatahely irányában a Sima Gábor oldalán s egyre azt ismételgette:
-Noch drei Heller, mein Geller, mein geehrter Herr... Noch drei Heller, mein geehrter Herr...
Sima Gábor persze, aki alvadászi (tizedesi) sarzsit viselt azon a nyárutón, oda se hederített az elszánt emberre, mert őt magát akkor már halálszorongás környékezte. Tudniillik belesodródtunk első s szörnyű csatánkba. Meglepetésszerűen rajvonalba vágódtunk s abban a szempillantásban kelepelni kezdtek a géppuskák, a gyalogsági fegyverek s dörögni kezdtek a brixeni tüzérek ágyúi is. A leggyilkosabb tüzelés közben, amint ott feküdt volna a réten, csak érzi Sima Gábor, hogy valaki megkopogtatja a bakancsa talpát, s ahogy a lába végébe pillantott volna csataközben, s a belszi zsidót vette észre, akit kivert a halálveríték s alig tudta kinyöszörögni:
-Noch drei Heller, Herr Hauptmann..."
(Komáromi János közlése, Budapest)
3.
" A volt cs. és kir. 44-ik gyalogezred Szapanov mellett "feküdt" állásban 1915 november elején. Lehettek úgy száz-százhúsz lépésre az orosztól.
A vonal elé- negyven-ötven lépésnyire - még a tábori őrsöt is állítottak. Ugyanez volt a helyzet az oroszoknál is.
Ez az előretolt állás olyan közeledett egymáshoz, hogy nappal át lehetett látni egyikből a másikba, éjszaka pedig hallani lehetett a kulacs csörgést. A szembenállt ellenfelek szóval mindent tudtak egymásról.
Éppen Szegedy József káplár volt tábori őrsön (ma Szekszárd város pénztári ellenőre), s őrségre egy cigánybakát vezetett föl, névszerint Rácz Andrást.
Setét volt. Mély csend volt. A cigány félt.
-Nem jávállom káplár úr - kezdte a válás pillanatában- hogy itt márádják ebbe á nágy közelségbe...
Szegedy József káplár meglepődött:
-Miért, more?
-Teccik tudni, nágyon kehegős vágyok s árrul megtuggyák ázs oroszok, hogy itt mágyárok vannak..."
(P. Horváth Sándor közlése, Szekszárd)
A vonal elé- negyven-ötven lépésnyire - még a tábori őrsöt is állítottak. Ugyanez volt a helyzet az oroszoknál is.
Ez az előretolt állás olyan közeledett egymáshoz, hogy nappal át lehetett látni egyikből a másikba, éjszaka pedig hallani lehetett a kulacs csörgést. A szembenállt ellenfelek szóval mindent tudtak egymásról.
Éppen Szegedy József káplár volt tábori őrsön (ma Szekszárd város pénztári ellenőre), s őrségre egy cigánybakát vezetett föl, névszerint Rácz Andrást.
Setét volt. Mély csend volt. A cigány félt.
-Nem jávállom káplár úr - kezdte a válás pillanatában- hogy itt márádják ebbe á nágy közelségbe...
Szegedy József káplár meglepődött:
-Miért, more?
-Teccik tudni, nágyon kehegős vágyok s árrul megtuggyák ázs oroszok, hogy itt mágyárok vannak..."
(P. Horváth Sándor közlése, Szekszárd)
"Háborús újonckiképzés folyt a máramarosszigeti 85-ösöknél. Várady Mihály hadnagy úr (ma a nyíregyházi törvényszék tanácselnöke) a katonai magatartásról magyarázott a regrutáknak.
- A katonák első és legfőbb erénye a vitézi bátorság, - ismételte magyarul, románul meg rusnyákul.
S föltette a kérdést az egyik jóképű hosszúmezői magyar legénynek:
-Mit csinálnál te, Kántor Jóska, ha valaki az őrhelyen el akarná venni a puskádat?
-Éntőlem ugyan el nem venné senki - vágta föl a fejét Kántor Jóska, - mert menten agyonlűném!
-Hát te, Szelezsán Juon, mit csinálnál? - kérdezte az egyik román anyanyelvű újonctól.
Szelezsán Juon leírhatatlan alázattal sóhajtott fel:
-Haj-haj... nagyon szegény ember vagyok én ,kérem...
-Node mégis mit csinálnál? - sürgette tovább Várady Mihály hadnagy úr.
Szelezsán Juonnal azonban nem lehetett zöldágra vergődni. Csökönyösen azt hajtogatta:
-Kérem szépen, nagyon szegény ember vagyok én...
S nem volt hajlandó nyilatkozni a bátorságról."
(Keéky István dr. közlése, Nyíregyháza)
- A katonák első és legfőbb erénye a vitézi bátorság, - ismételte magyarul, románul meg rusnyákul.
S föltette a kérdést az egyik jóképű hosszúmezői magyar legénynek:
-Mit csinálnál te, Kántor Jóska, ha valaki az őrhelyen el akarná venni a puskádat?
-Éntőlem ugyan el nem venné senki - vágta föl a fejét Kántor Jóska, - mert menten agyonlűném!
-Hát te, Szelezsán Juon, mit csinálnál? - kérdezte az egyik román anyanyelvű újonctól.
Szelezsán Juon leírhatatlan alázattal sóhajtott fel:
-Haj-haj... nagyon szegény ember vagyok én ,kérem...
-Node mégis mit csinálnál? - sürgette tovább Várady Mihály hadnagy úr.
Szelezsán Juonnal azonban nem lehetett zöldágra vergődni. Csökönyösen azt hajtogatta:
-Kérem szépen, nagyon szegény ember vagyok én...
S nem volt hajlandó nyilatkozni a bátorságról."
(Keéky István dr. közlése, Nyíregyháza)
4.
"1916 december 2-án a román hadjáratban, az Olt mellett vívott harcban éjjel felköltetett a zázslóaljparancsnokom s utasított, hogy a román harcvonal mögötti faluban szállást biztosítsak a zászlóalj részére. Tájékoztatásul közölte velem, hogy román csapatok megadták magukat s a szálláshely biztosítása azért olyan sürgős, hogy megelőzzük vele a többi zászlóaljat.
Mikor átvettem a parancsot, éppen egy csupasz gödörben szunyókáltam, megörültem tehát a parancsnak s tisztiszolgámmal elindultam a szóbanforgó falu felé. A román harcvonal tájékán láttam ugyan mozgolódást útközben, mindazonáltal nyugodtan mentünk tovább, mivel senkisem tartóztatott fel bennünket. Amint elértük a községet, nyomban bementünk egy házba, ahol két fegyveres román katonára bukkantunk. Abban a hiszemben, hogy ezek a fogságba került román katonák eltévedt emberei lesznek, foglyul ejetettük mind a kettőt s kísérni kezdtük őket a falu utcáján.
A hitelesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy vaksötét éjszaka volt s mozgolódásnak híre-hamva nem akadt a faluban s közvetlen környékén. A szomszédos házban szintén ráakadtunk két fogolyra s most már négy fogollyal botorkáltunk tovább.
Ekkor ráriadtunk hirtelen, hogy az egyik közeli térségben legalább századnyi román katona sorkozik állig fegyverben. Ezek azonban cseppet sem voltak hadifoglyok... Nagy lett persze a megrökönyödésünk s a négy valódi foglyot magunk elé bocsátva, egy másik utcában két hátaslovat találtunk fölnyrgelten egy fához kötve: a két lovat szintén magunkkal vittük s szerencsésen el is értük saját vonalunkat.
Nagy lett az öröm, mikor a hajnali világosodásnál láttuk, hogy a két ló remek arabs paripa...
De igazi gaudium akkor támadt csak, amikor két üveg finom bort is találtunk a nyeregtáskában..."
(Vitéz Fábry György közlése, Budapest)
Mikor átvettem a parancsot, éppen egy csupasz gödörben szunyókáltam, megörültem tehát a parancsnak s tisztiszolgámmal elindultam a szóbanforgó falu felé. A román harcvonal tájékán láttam ugyan mozgolódást útközben, mindazonáltal nyugodtan mentünk tovább, mivel senkisem tartóztatott fel bennünket. Amint elértük a községet, nyomban bementünk egy házba, ahol két fegyveres román katonára bukkantunk. Abban a hiszemben, hogy ezek a fogságba került román katonák eltévedt emberei lesznek, foglyul ejetettük mind a kettőt s kísérni kezdtük őket a falu utcáján.
A hitelesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy vaksötét éjszaka volt s mozgolódásnak híre-hamva nem akadt a faluban s közvetlen környékén. A szomszédos házban szintén ráakadtunk két fogolyra s most már négy fogollyal botorkáltunk tovább.
Ekkor ráriadtunk hirtelen, hogy az egyik közeli térségben legalább századnyi román katona sorkozik állig fegyverben. Ezek azonban cseppet sem voltak hadifoglyok... Nagy lett persze a megrökönyödésünk s a négy valódi foglyot magunk elé bocsátva, egy másik utcában két hátaslovat találtunk fölnyrgelten egy fához kötve: a két lovat szintén magunkkal vittük s szerencsésen el is értük saját vonalunkat.
Nagy lett az öröm, mikor a hajnali világosodásnál láttuk, hogy a két ló remek arabs paripa...
De igazi gaudium akkor támadt csak, amikor két üveg finom bort is találtunk a nyeregtáskában..."
(Vitéz Fábry György közlése, Budapest)
5.
"B-y K-n volt 13-as honvéd főhadnagy írja nekem a következőket:
"1927 februárjában Dornavatra környékén feküdt vonalban a 13-ik gyalogezred.
Magam századparancsnokhadnagy voltam akkoriban.
Szigorú parancs volt, hogy a konzervet nem szabad megenni!...
A rendkívül nehéz terep és a szakadatlan tűzharc miatt ugyanis igen körülményesek és súlyosak voltak az élelmezési lehetőségek. Ellenőritük gyakran a legénységet.
Egy ilyen ellenőrzés alkalmával mindenki komoly döbbenetére kiderült, hogy a század cigányának hiányzik a konzervája. Amikor elővette a szolgálatvezető őrmester, hová lett a konzerva, ijedtében vigyorogni próbált a more:
-Megettem mer á névnápom volt tennáp...
-Ezért meghalsz, - szólt rá az őrmester.
S szemével intvén két kemény szakaszvezetőnek, odasúgta nekik titokban, hogy fogjanak két töltetlen puskát s ijesszék meg a haszontalan morét. Aztán szigorú hangon folytatta:
-Mars fel a drótakadály elé, more!
A cigány kikapaszkodott keserves nyögéssel a lövészárokból, utána puskástul a két szakaszvezető. A cigány megállt falfehéren a dótakadály előtt és a sipkájával takarta el az arcát. Az őrmester ugyanakkor vezényelt:
-Tüzelni!
A cigány (a sapka megett) csuklott egyet a feltartott fegyverek előtt s ugyanakkor másodszor is vezényelt az őrmester:
-Cél! Tűz!
A két fegyver elkattant... Az árokból mindenki szorongva nézettföl , maga a more pedig citerázó lábbal várt. De mert nem történt semmi, a roma hirtelen kikukkantott a sapka alól... A jelenet annyira komikus volt, hogy egyszerre hahotában tört ki valamennyi ember, mire az őrmester felszólt a lövészárokból a morénak:
-No, gyere vissza te vacok!"
(Komáromi János közlése, Budapest)
"1927 februárjában Dornavatra környékén feküdt vonalban a 13-ik gyalogezred.
Magam századparancsnokhadnagy voltam akkoriban.
Szigorú parancs volt, hogy a konzervet nem szabad megenni!...
A rendkívül nehéz terep és a szakadatlan tűzharc miatt ugyanis igen körülményesek és súlyosak voltak az élelmezési lehetőségek. Ellenőritük gyakran a legénységet.
Egy ilyen ellenőrzés alkalmával mindenki komoly döbbenetére kiderült, hogy a század cigányának hiányzik a konzervája. Amikor elővette a szolgálatvezető őrmester, hová lett a konzerva, ijedtében vigyorogni próbált a more:
-Megettem mer á névnápom volt tennáp...
-Ezért meghalsz, - szólt rá az őrmester.
S szemével intvén két kemény szakaszvezetőnek, odasúgta nekik titokban, hogy fogjanak két töltetlen puskát s ijesszék meg a haszontalan morét. Aztán szigorú hangon folytatta:
-Mars fel a drótakadály elé, more!
A cigány kikapaszkodott keserves nyögéssel a lövészárokból, utána puskástul a két szakaszvezető. A cigány megállt falfehéren a dótakadály előtt és a sipkájával takarta el az arcát. Az őrmester ugyanakkor vezényelt:
-Tüzelni!
A cigány (a sapka megett) csuklott egyet a feltartott fegyverek előtt s ugyanakkor másodszor is vezényelt az őrmester:
-Cél! Tűz!
A két fegyver elkattant... Az árokból mindenki szorongva nézettföl , maga a more pedig citerázó lábbal várt. De mert nem történt semmi, a roma hirtelen kikukkantott a sapka alól... A jelenet annyira komikus volt, hogy egyszerre hahotában tört ki valamennyi ember, mire az őrmester felszólt a lövészárokból a morénak:
-No, gyere vissza te vacok!"
(Komáromi János közlése, Budapest)
"Szibériai hadifogságom alatt már a háború vége felé, a verchniudinszki Juchvidov-féle sörgyár egyik apró munkás szobájában laktam két önkéntestársammal. Mindhárman betegek voltunk. Ketten maláriában feküdtünk, S. Dezső azonban fenntjárt.
Egyik napon egy borzas szakállú, toprongyos alak köszön be s valami alamizsnát kért orosz nyelven. nem valami türelmes hangulatban voltunk, így hát jó S. Dezső barátom kereken kiutasította a roma külsejű alakot. Ránéztem barátomra:
-Ugyan már, adjunk valamit a boldogtalannak, hiszen úgyis elromlik a megmaradt étel!
-Ázs hát!- szólt közbe váratlanul magyar nyelven a kéregető. - Rossább vágy á muskánál: nem sajnálod a segíny embert...
A meglepetéstől elállt bennünk a lélegzet... Hanem egykettőre megoldódott a rejtély.
Megtudtuk a morétól (mert az volt!), hogy igazság szerint magyarországi születésű, a dánosi országos cigányrazzia alkalmával azonban többedmagával megugrott a csendőrök elől. meg sem állt Szibéria mongolországi széléig s ezidőszerint az a napifoglalkozásuk, hogy burját parasztok lovait "kötik el".
Elmondta még, hogy baranyaszentlőrinci illetőségű és így földim volt félig-meddig. Majd tovább érdeklődött kiváncsian a hazai viszonyok felől:
-Ost íl-e még Ferencs Jóská?
Mi bizony sajnálttal adtuk tudomására, hogy öreg királyunk már meghalt. A more tovább faggatózott:
-Ost vánnák-e míg zsándárok síp Mágyárorságon?
Vannak, vannak- nyugtattuk meg mind a hárman.
A vénülő roma hosszasan vakargatta a fülét:
-Ákkor nem megyek vissá!"
(Szucsich István közlése,?)
Egyik napon egy borzas szakállú, toprongyos alak köszön be s valami alamizsnát kért orosz nyelven. nem valami türelmes hangulatban voltunk, így hát jó S. Dezső barátom kereken kiutasította a roma külsejű alakot. Ránéztem barátomra:
-Ugyan már, adjunk valamit a boldogtalannak, hiszen úgyis elromlik a megmaradt étel!
-Ázs hát!- szólt közbe váratlanul magyar nyelven a kéregető. - Rossább vágy á muskánál: nem sajnálod a segíny embert...
A meglepetéstől elállt bennünk a lélegzet... Hanem egykettőre megoldódott a rejtély.
Megtudtuk a morétól (mert az volt!), hogy igazság szerint magyarországi születésű, a dánosi országos cigányrazzia alkalmával azonban többedmagával megugrott a csendőrök elől. meg sem állt Szibéria mongolországi széléig s ezidőszerint az a napifoglalkozásuk, hogy burját parasztok lovait "kötik el".
Elmondta még, hogy baranyaszentlőrinci illetőségű és így földim volt félig-meddig. Majd tovább érdeklődött kiváncsian a hazai viszonyok felől:
-Ost íl-e még Ferencs Jóská?
Mi bizony sajnálttal adtuk tudomására, hogy öreg királyunk már meghalt. A more tovább faggatózott:
-Ost vánnák-e míg zsándárok síp Mágyárorságon?
Vannak, vannak- nyugtattuk meg mind a hárman.
A vénülő roma hosszasan vakargatta a fülét:
-Ákkor nem megyek vissá!"
(Szucsich István közlése,?)
"1917-ben Galíciában a 39-ik honvédezred tartalékban hevert része parancsot kapott, hogy vonuljon állásba az éjszaka leple alatt. Kern László főhadnagy alaposan kioktatta emebreit előzően, hogy tartózkodni kell minden feltűnő dologtól: tüzet gyújtani, cigarettázni szigorúan tilos volt.
Alig mentünk azonban néhány kilométert, mikor az első szakaszból a századparancsnokhoz húzódott Gyurgyó János more s azt kérdezte, hihetetlen hajlongások közt:
-Főhádnágy úr, álázsátosan jelentem, sábád bágózsni?
Kern főhadnagy, aki nem értette hirtelen, hogy a bagózás némi szivarvég a zápfogra való diszkrét helyezését jelenti, idegesen szólt vissza:
Dehogy is szabad!
Tovább meneteltünk aztán a Gyurgyó János egyszercsak odakapott a könyökéhez. Valami eltévedt és fáradt golyó érte.
S abban a pillanatban már jajgatott is:
-Jájjáj!... A devlá verje meg á hárágjával, pedig nem is bágózstam!"
(Viola Jenő közlése, Dunaföldvár)
Alig mentünk azonban néhány kilométert, mikor az első szakaszból a századparancsnokhoz húzódott Gyurgyó János more s azt kérdezte, hihetetlen hajlongások közt:
-Főhádnágy úr, álázsátosan jelentem, sábád bágózsni?
Kern főhadnagy, aki nem értette hirtelen, hogy a bagózás némi szivarvég a zápfogra való diszkrét helyezését jelenti, idegesen szólt vissza:
Dehogy is szabad!
Tovább meneteltünk aztán a Gyurgyó János egyszercsak odakapott a könyökéhez. Valami eltévedt és fáradt golyó érte.
S abban a pillanatban már jajgatott is:
-Jájjáj!... A devlá verje meg á hárágjával, pedig nem is bágózstam!"
(Viola Jenő közlése, Dunaföldvár)
"Ezredem, a magyar királyi 4-ik honvédhuszár ezred, 1915 szeptember végén a Volhinia szlén lévő Szokul városkákba érkezett. Több tiszttársammal együtt a helybeli kocsma ivójába kvártélyoztak be egy éjszakára.
Legényem, alighogy megérkeztünk, nyomban szemet vetett az ivó és a lakószoba közti ajtóban fityegő bundára, melyet jogos tulajdonosa, a kocsmáros felejtett ott véletlenül. Előttem sem titkolta túlságosan, hogy el szeretné emelni. Másnap reggel mi a gyülekezőhelyre siettünk, a tisztiszolgák viszont - a bunda társaságában- visszamaradtak csomagolás végett. Közvetlenül indulás előtt jelentkezett nálam a legényem s magából kikelve tört ki:
-Káder úr kérem, az a betyár zsidó ellopta ám a bundámat!
Mert a sajátjának tekintette már."
(Abaffy Miklós dr. közlése, Budapest)
Legényem, alighogy megérkeztünk, nyomban szemet vetett az ivó és a lakószoba közti ajtóban fityegő bundára, melyet jogos tulajdonosa, a kocsmáros felejtett ott véletlenül. Előttem sem titkolta túlságosan, hogy el szeretné emelni. Másnap reggel mi a gyülekezőhelyre siettünk, a tisztiszolgák viszont - a bunda társaságában- visszamaradtak csomagolás végett. Közvetlenül indulás előtt jelentkezett nálam a legényem s magából kikelve tört ki:
-Káder úr kérem, az a betyár zsidó ellopta ám a bundámat!
Mert a sajátjának tekintette már."
(Abaffy Miklós dr. közlése, Budapest)
(Forrás: Kuruc.info 2011.03.26.)*B.K-T.L.
