Kinek az alkotmánya?

Csapó Endre:
(Megjelent a Magyar Élet 2010. szeptember 23-i számában.)

Az állam valamely földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés. Hagyományosan magában foglalja azt az intézményrendszert amely birtokolja a törvénykezés jogkörét, mellyel kormányozza területének társadalmát – aminek állami státusa gyakran függ attól, hogy több más állam elismeri, mint e birtoklás feletti belső és külső önálló korlátlan hatalmat. Az állam feladata a közjó szolgálata. Az állam e feladata megvalósításakor egyféle kiegyenlítő szerepet is betölt, amikor az egyes csoportok érdekeit védve az erkölcs és az igazságosság talaján a közjóra törekszik. Összefoglalva: Meghatározott területen élő emberek, szuverén közösségének kormányzattal bíró társadalmi szervezete. — Így hangzik az általánosan ismert meghatározás.
Azon kívül, hogy jól hangzik, a valóság nem mindig tükrözi ezt a fogalmazást. A „legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés” nem mindig az állam területén élő népből való, és nagyon gyakran nem „szolgálja a közjót”. Mindamellett gyakran előfordul, hogy „több más állam elismeri” az idegen hatalom által gyakorolt államhatalmat. Ez történt Magyarországgal 1945-ben, a győztes nagyhatalmak (lényegében a nem-európai Szovjetunió és a nem-európai Egyesült Államok) legalizálták az ország megszállása utáni államot, ami a királysági államforma megtagadásával, a köztársaság nevet kapta. Ezt a helyzetet pecsételte meg az 1949. évi XX. törvény, „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya”.
A Magyar Népköztársaság nevű hatalomszervezet írott alkotmányt kapott, a kor politikai divatjának megfelelően. A mintát követve hangzatos bevezetőt fogalmaztak ezen legfőbb okirat elé, ami preambulum néven ismert általánosan. Érdemes visszaidézni ennek a „magyar” alkotmánynak a preambulumát:
„A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki, és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.”
Minden benne van, amit közel félévszázadon rogyásig hangoztattak.
Végül el kellett jönnie annak a történelmi fordulatnak, amikor már tarthatatlan volt a kísérleti szocialista állam fenntartása. Az ország gazdasági életének központi, állami irányítása eredményezte – és netán éppen célszerűen arra volt jó –, hogy a kísérleti államokban a rendszerváltás idejére már nem volt tőkeerős polgári réteg. Készen állt a terep a nemzetközi spekulációs tőke részére. Európában akkorra már állami ellenőrzéstől mentes banktőke irányította gazdálkodás folyt, a szabadpiaci elv alapján. Ez tükröződik a kapitalista rendszerre áttérés alkalmával létrehozott köztársaság alkotmányának preambulumában, az 1989. évi XXXI. törvényben, ami a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításával jött létre. Ennek a ma is érvényben álló alkotmánynak a preambuluma így hangzik:
1. § Az Alkotmány Bevezető része helyébe a következő szöveg lép:
„A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:”
*
Az Alkotmányt módosító törvényt az Országgyűlés 1989. október 18-án fogadta el, és október 23-án lépett hatályba.
Tehát: „szociális piacgazdaság”. Semmi a magyar népről, a magyar múltról, a magyar jövőről, kultúráról, nemzeti függetlenségről... Mintha a magyar nép semmi mást nem várt volna ettől a változástól, csupán a szociális piacgazdaságot. De mi is az valójában? Hiszen ha a szavak értelmét tekintjük, a szociális szó mögött kevés a tartalom.
„Sokan beszélnek a szociális piacgazdaságról, s kevesen tudják, valójában mit is jelent e szóösszetétel. Gyakran összetévesztik a jóléti állammal, s a jóléti vívmányok minden megnyirbálásában az elv sérelmét látják – nem feltétlenül jogosan. Egyesek abban a hitben vannak, hogy alapeszméje európai találmány, s ebben az értelemben szembeállítják a liberalizmussal, az Újvilágból kisugárzó globalizmus társadalmi-gazdasági rendszereivel.”
Botos Katalin közgazdászt idéztük „Globalizmus és szociális piacgazdaság” című írásából, amelyben a továbbiakban tudatja velünk, hogy ami az országra ráérkezett a rendszerváltoztatással, annak semmi köze a szociális piacgazdasághoz. Ami megérkezett, az a liberalimus volt, mégpedig a legrosszabb fajtájából, ami uralja az ország gazdasági életét az állam háttérbe szorításával. Pedig – akik ránk hozták – odahaza Amerikában is alkalmazták az állami beavatkozást, a nagy válság utáni politikai helyzetben éppen az állami beavatkozás hívei voltak. Idézzük tovább a közgazdászt: „A német birodalomban a harmincas években a bankfelügyelet megerősítése mellett a szövetkezeti mozgalom szabályozása, a társadalombiztosítás továbbfejlesztése és a költségvetési politika aktivizálása volt napirenden.” Ezt az utat követték a németek, majd a többi állam Nyugat-Európában, a háború után is. „A piacok megélénkültek, az áruellátás javult. Ugyanakkor megindultak a szociális lakásépítések, a munkavállalói érdekvédelem törvénybe foglalása, a kis- és középvállalatok intézményes segítése. ... Európát az a békét, igazságot és szolidaritást sugalló keresztény tanítás alapozta meg, amely a Rerum Novarum és a Quadragesimo Anno enciklikákban fogalmazódott meg. A német modell nem adta fel a magántulajdont. A verseny szabadságához és tisztaságához azonban szigorúan ragaszkodott: a versenyhátrányban lévő kicsik piacra lépését segítette. Kialakult egy olyan társadalmi–gazdasági szerkezet, amely erős középosztályra épült. A kisember itt öntudatos, a vállalatvezetésbe beleszóló alkalmazottat, kistulajdonosi egzisztenciát jelentett. ... Legyünk méltányosak: az eredeti kereszténydemokrata eszmék is azért kaptak széles körű legitimációt, mert jobb létet tudtak ígérni és teremteni polgáraiknak a meglévőnél.”
Mindezt úgy tudták csak elérni, hogy volt egy szigorú, szabályozásra kész állam. Ez az irányzat, amit úgy is neveztek, hogy „szociális felelősséget érző kapitalizmus” a hetvenes-nyolcvanas években talaját vesztette, kiszorult a nemzetközi tőke nyomulásával. Ezt a helyzetet már a globalizmus névvel illetik. A szovjet iga alól felszabaduló kelet-közép-európai országok már ezzel az új trenddel találkoztak, a trendszerváltás során. Az állam másodrendű szerepet kap a globális nyomulásban. Az SZDSZ világa ez, aminek az MSZP is alávetette magát, de az MDF-be is belefertőzött. Tudományos kiértékelése így hangzik:
„Az állam társadalmi rendeltetése korszakunkban a globalizációhoz való alkalmazkodás, ide értve mind az európai integrációs, mind a gazdasági globalizációs kihívásokra és egyéb, környezeti, egészségügyi veszélyekre, fenyegetésekre, valamint a szociális integráció minél magasabb fokának elérésére adandó válaszokat. A gazdasági területén az állam feladata a szerepvállalásától függ, vagyis az állam és a gazdaság kapcsolatának vizsgálatakor feltétlenuül figyelembe kell venni az alkotmány gazdasági rendre vonatkozó rendelkezéseit. Az állami szerepvállalással kapcsolatos jogi szabályozás tartalma, mélysége ugyanis az alkotmányban rögzített gazdasági modell konkrét formájától függ. Az állami feladatok megvalósítása tehát megköveteli az állam gazdasági szerepe fő irányainak előzetes tisztázását. Azért csak a fő irányok előzetes tisztázása követelhető meg, mert egyrészt alaptörvényi szinten bizonyos alapelveket minden állam esetében szükséges rögzíteni, amely azt is garantálja, hogy a gazdaság- és társadalompolitika változása alkotmányi keretek között marad. Adott állam pedig a szerepvállalásának megfelelően alakítja ki a vonatkozó részletszabályokat, amelyek – a választásnak megfelelően – lehetnek a magánviszonyokba jobban behatolók, illetve kevésbé beavatkozó jellegűek is. Ezeknek jogok formájában történő megfogalmazása alkotmányi szinten éppen e beavatkozás miatt mindenképpen indokolt. A piacgazdaságban ilyenként lehet meghatározni a gazdasági jogok elismerését, a tulajdon védelmét és a foglalkozás szabadsága feltételeinek biztosítását, a verseny védelmét. A témakörhöz tartozik továbbá a közpénzügyek alapvető alkotmányi szabályainak a rögzítése, valamint a meghatározott társadalmi rétegek szociális biztonságának megteremtése és védelme. Ezek az elemek összefoglaló névvel a gazdasági alkotmány elnevezéssel illethetők, amely megvalósulása esetén a piacgazdaságban a gazdasági érdekek biztosítottak és védettek lesznek, a beruházási hajlam – az előreláthatóság és a kiszámíthatóság miatt – erősödhet, és az állam szociális feladatvállalásai teljesülhetnek.” (Drinóczi Tímea: A gazdasági alkotmány. Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar.)
Ennek a PhD értekezésnek alcíme – A gazdasági alkotmány elmélete és összetevői a Magyar Köztársaságban, különös tekintettel a gazdasági alap-jogokra – világosan arra utal, részleteiben is, az idézett szöveg, hogy „a globalizációhoz való alkalmazkodás” értelmében került bele a Magyar Köztársaság Alkotmányának bevezető fejezetébe a „piacgazdaság” szó. Mind a sztálini, mind a jelenlegi alkotmányban a fő hangsúly a gazdasági rendszeren van? A szocializmus azért bukott meg, mert az ideológia rátelepedett gazdaságra. A liberalizmus azért nem felel meg az ország részére, mert a szabadkereskedelem ideológiájával rekeszti ki az államot abból a kötelezettségéből, hogy az országban megtermelt javakból részeltesse a társadalom anyagi és szellemi újratermelő képességét.
Az Orbánkormány minden jel szerint a gazdasági élet szorosabb állami szabályozását vezeti be. Csak ezen az úton érhető el az ország pénzügyi függetlensége. Megmarad a piac szabadsága a külföldi tőke részére mindaddig, amíg a lendületet biztosítja, és nem szorítja le a hazai vállalkozásokat. Tovább javulhat a helyzet, ha az adósság visszafizetése mellett gyarapodást ér el a magyar gazdaság.
Botos Katalin említette a szociális piacgazdaság keresztényi gyökereit, Róma útmutatásait, hivatkozott a társadalom kérdéseivel foglalkozó enciklikákra. Schmitt Pál azt szeretné, ha a keresztény tradícióra és a Szent Koronára való utalás bekerülne az új magyar alkotmányba – ha máshová nem, a preambulumba. A köztársasági elnök erről azután beszélt, hogy magánkihallgatáson fogadta őt XVI. Benedek pápa a Castel Gandolfóban. Schmitt Pál magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: a katolikus egyházfő „nagyon jó néven vette” ezt a törekvést.
Széleskörű kívánság lett az alkotmánnyal kapcsolatos kérdések rendezése. Szakértői vélemény szerint a magyar alkotmány folyamatosan létező jogi állapot a Szent Koronához kötötten, ami nem szakítható meg. Ami vele történt (kiiktatás, mellőzés, új alkotmány) az utóbbi 65 évben, az a Szent Korona tan értelmében érvénytelen, ennek az állapotnak a megszüntetésével kell helyreállítani az alkotmányossági rendet.

Csapó Endre
/Forrás: a szerző 2010.09.25-i levele/ *B.K-T.L.