Szász Lóránt:
A HARANGOK
A harangok indultak el először,
a szúette padsorok követték az
angyali hangot adókat, rorátéra
mázsás ólomgolyók érkeztek cserében,
összeláncolva ajtót és ablakot, hogy
kint az őrizők nyugodtan aludhassanak
a litánián. Ebek vicsorogtak a
vacsorához, kondérban főzték a
levest, majszolták a puhára párolt
puliszkát az öregek, fogatlanok immár,
templomok és szószék nélkül. Fel
kéne égetni a falakat, ekével szántani
az oltárok helyét, Nagypénteken fel-
szegezni a toronyórákra, hogy eljött
az idő, elmúlásban teltek a temetők,
csontjainkat elfújja a szél, és össze-
görgeti őszi levelekkel a Hargita alatt.
Élt egy nép, hallgatagon és várón,
temetett és remélt. Elhagyták azok,
akikért volt hazátlan, és akikért
imádkozni tanult. Erdélyt siratom, a
templomokat, a szót, mert magunkra
maradni nehéz.

Zas Lóránt