Részlet Molnár Tamás A végítélet, avagy zuhanás az apokalipszis felé című kötetéből
Hat axióma, amiből a többi következik: 1/. A pénz analógiája semmit sem old meg, nem válasz az élet alapvető kihívásaira. 2/. A pénz kizárólag az anyagi lét színtere, semmi köze nincs az emelkedett emberi szellemhez. 3/. A pénzvilág jelenlegi, mindenség felett álló hatalma azonnal felszámolható lenne egy csöppnyi tudatossággal. 4/. Az élet mára örök bevásárlássá silányodott, ahol a templomokat már hipermarketek és bankfiókok helyettesítik. 5/. Akik pénzt használnak mások szabadsága ellen, azok a pénz hatalma által vesznek majd el. 6/. Az erőszak nem tud pénzt csinálni, legfeljebb el tudja venni azt.
A számok és tények makacs, sőt, kegyetlen dolgok. Ha csak az elmúlt évek hazai gazdasági mutatóit szemléljük, egyre brutálisabb a felülről tudatosan megtervezett állampolgári eladósodás mértéke. Az elmúlt időszakban Magyarországon közel 800 ezren kerültek BAR-listára. Az utóbbi egy év alatt 170 ezer új úgynevezett „rossz” adóst regisztráltak, vagyis ebben a szférában 30 százalékos a növekedés. A bedőlt lakáshitelek nagysága eléri a 15 milliárd forintot, amely 400 ezer bebukott hitelügyletet, vagyis 280 ezer áldozatot érint, amely jelenleg - a többségében ártatlan családtagokkal együtt-, legalább másfél milliónyi potenciális földönfutót feltételez. A nemzeti vagyon, a humán erőforrások, a földtulajdon és a vízkészlet után most a nemzeti ingatlanvagyonra csapnak le kíméletlenül a gyarmattartók. A katasztrófaturizmusban érdekelt hazai és külföldi spekulációs cégek –karhatalmi segédlettel-, immár tömegével vásárolják fel fél áron a szerencsétlen magyar kisemberek otthonait. És mindez még csak a kezdet.
Ebben az egyre növekvő csődhullámban külön említést érdemel egy, a büntetőjogi felelősségre vonás alól rendre kibúvó, érinthetetlen csoport - nevezetesen a bankárvezetők kasztja -, akik a nyilvánvaló súlyos mulasztások és bűnök ellenére mindez idáig sajnos sehol sem kerültek ítélőszék elé. Az ókori világban városkapukon kívülre szorították, kiközösítették, sőt, felnégyelték az uzsorást. Az antik Rómában kötél járt az üzérkedésért. A Vatikán - amíg a római klérust fel nem zabálta a sauli pénzvilág , hosszú időn keresztül kiátkozta és megbélyegezte a kölcsönök javadalmaiból élősködőket. Aztán fordult a kocka, most ők uralják az egész világot. Globális hálózatokat hozott létre és tart fenn a nemzetközivé vált uzsora. Érdemes lenne a jelenlegi választások során széles társadalmi vitát kezdeményezni erről a húsba vágó kérdésről: Vajon miért nem adnak a liberálisnak hazudott demokráciák kilövési engedélyt erre a nyilvánvalóan bűnös uzsoratevékenységet folytató védett banki „állatfajra”? Vajon miért tilos, más szóval inkorrekt - hatalmi és pénzügyi visszaélések kapcsán -, politikus- és bankárbűnözésről még csak beszélni is? Miért támogatja hatalmas költségvetési pénzekkel a modern állam a pénzügyi visszaélések elkövetőit? Vajon miért kapcsolódott ilyen szorosan össze a liberális demokráciák ügye a zsidósággal, a bankárokkal és a munka nélkül szerzett tőkejövedelmekkel? Csak nem azért, mert ezeknek a rendszereknek az ideológiai alapvetései a sóvár pénzhatalomra épülnek és érinthetetlenek? Csak nem azért, mert a „modern” és „demokratikus” virtuális állam sem más már, mint egy profitorientált nemzetközi banki vállalkozás? És itt a végső kérdés: épülhet-e valódi demokrácia kizárólag a pénzhatalomra, a nyereségre és az uzsorára? Gyakorlatilag igen, de morálisan nyilvánvalóan nem. A kétkedés egyre erősödik.
Ezt a sokszínű ellentmondást és hiányérzetet támasztják alá az elmúlt időszak komédiába fulladó politikus- és bankárperei. Ezen színjátékok nevetséges ítéletei - tapintható háttérhatalmi ösztönzésre -, rendre szembeköpik a társadalmi igazságérzetet. Tudatos „rendszerhiba” az is, hogy amíg a modern politikának választások során a manipulált és arctalan tömegember ad teljes körű felhatalmazást a későbbi bűnelkövetéshez, addig a bankároknak a bizonytalan nagyságú és tisztázatlan eredetű pénzhatalom ad korlátlan legitimitást az előírt/!/, felháborító nagyságrendű nyereséghez és uzsorához. A két nemzetveszejtő vezetői kaszt (politikus és bankár) – láthatatlan összefonódások által – egyre inkább kiszolgálja egymást és önjáró lesz. Ebben a hallgatólagos bűnszövetkezetben egyik sem számoltatható el, hívható vissza. Egymásrautaltságukban hatalomba emelik és tartják, kimentik (konszolidálják) egymást, mentegetve elkerülik a többség által hőn áhított igazságos felelősségre vonást. Furcsa, de nincs másik szereplő a „szabad versenynek” kitett piacon, akit ily láthatatlan kezek védenének az összeomlástól és büntetéstől, mint a politikust és a bankárt. A vezető politikustól legfeljebb pártja és kormánya, a bankártól legfeljebb láthatatlan befektetői vonhatják meg a bizalmat. A naiv, átvert és kisemmizett áldozati tömeg aztán minden esetben ott marad a pácban, a jól megágyazott slamasztikában. Jó példa volt erre a kommunista diktatúra nyugati „demokratikus” finanszírozása, melynek során a népelnyomó rezsim támogatása rossz üzlet helyett sokkal inkább aranybánya lett a magánbankárok és a liberális diktátorok számára.
Most is így van ez: a közös erővel eladósított, elzálogosított ország a jégre vitt kisemberrel együtt „vidáman” tönkremegy, miközben a bank mindenáron behajtja előre megtervezett brutális nyereségét. Miközben a forint a nemzetközi valutapiacon 30 százalékos gyengülésen esett át, a bankok - állami segítségnyújtás mellett -, szinte 100 százalékkal azonnal megemelték kint lévő lakossági hiteleik kamatait, vagyis azonnal „realizálták” a nemlétező extra nyereséget. (A „magyar” OTP a világválság ellenére egy év alatt szinte megkétszerezte nyereségét!) Sőt, összefogva a lakásmaffiával a bankok azonnal rászerveztek a bedőlt lakások áron aluli értékesítésére. Alvilági módszerekkel és alvilági emberekkel működik a „demokratikus jogállam”. A felvilági politikus/bankár kaszt pedig, mint aki jól végezte dolgát, a csőd kapcsán veszi fekete kalapját és hozományával (frigyládájával) együtt odébbáll! A szisztéma mindenhol azonos: az IMF, a Valutaalap, a New York-i zsidó és „magyar” bankárok és brókerek felveszik a bebukott bárcát, aztán az adósok kicserzett bőrével kitömik a bukszát. Nem kell rettegniük a nyilvános felelősségre vonás kalodás szégyenétől.
Nincs felelős, nincs felelősség! Nincs csúfos bukás, csak milliárdos osztalék és jutalék. Hatalom és pénz egymás örök barátja és örök szövetségese! Érdemes itt például az autentikus Marxtól, ezen belül is A zsidókérdéshez című cikkéből idézni egy nyúlfarknyi, ám sokat sejtető, aktuális mondatot: „A zsidók társadalmi emancipációja a társadalomnak a zsidóság alól való emancipációja.” (Valami hasonló felszabadításról szól Nietzsche Túl jón és rosszon írásának 251. fejezetében is. Mindkét gondolkodónál nyugodtan behelyettesíthetjük a „zsidó” szó helyére a „bankár” kifejezést!) Erről a misztikus, ködfelhőbe burkolt felelőtlenségről szintén érdemes lenne néhány őszinte szót ejteni.
Ám tegyünk fel néhány hétköznapi, megválaszolatlan és izgalmas kérdést a sok közül:
Első kérdés: Az állam, az önkormányzatok és jól körülhatárolható beltenyészetű üzleti körök miért vehetnek fel korlátlanul, szinte fedezet nélkül hiteleket? Ha a magánembereknek szigorítás és moratórium jár, az államnak miért nem? Nem lenne itt az ideje legalább az állami és az önkormányzati hitelfelvételek korlátozásának, esetleg moratóriumának? Meddig akarják a jövőt kiárusítani az uzsoráspárti utódok?
Második kérdés: Ha ennyire nem látták előre a pénzügyi csődöt a „szakemberek”, miért nem akarják a felelősséget most legalább részben átvállalni? Hol van ilyen esetekben az önkontroll, az állami ellenőrzés és a társadalmi nyilvánosság? Hol az érdekvédelem és a büntetőjog a nyilvánvaló banki szerződésszegések ügyében? Miért nincs szankcionálási hatásköre a bíróságoknak, a Bankfelügyeletnek és az Állami Számvevőszéknek? Miért nem a kiszolgáltatott adósokat konszolidálta az állam, miért a felelőtlen bankokat?
Harmadik kérdés: A külföldi bankok leányvállalatai hogyan tarthatják többségi tulajdonban (magyarán: sakkban) egy szuverén ország pénzügyi szektorát? Miért nincsenek nagyobb számban versenyképes magyar bankok? Hogyan kaphatott Kossuth díjat Fekete János, aki szerint nagyszerű dolog eladósodni, és nincs szüksége egyetlen országnak sem pénzfedezetre? Hogyan kaphatnak milliárdos jutalmakat a globális uzsorás Soros György érdekeltségei? Miért, hogyan, kik, mikor és kinek adták el Magyarország aranytartalékait? Miért vallják magukénak ezt a láthatóan beteges és megbukott ultraliberális pénzügyi érvelést még most is vezető politikusok és közgazdászok?
Negyedik kérdés: Miért állam az államban a bankszektor? Miért nem működnek cégszerűen a bankok, miért takar szinte mindent betegesen az „isteni adományként kezelt” banktitok? Miért nem nyilvánosan hozzáférhetők a lényeges pénzügyi mutatóik? Miért titkosak a bankárszektorban a fizetések, jutalmak, nyereségek, osztalékok, tartalékok, az államnak befizetett adók, a kivitt forintok? Miért gyűjtenek a lakosságról hatalmas és illegális adatbázisokat? Miért szerveződhet a bonyolult hitelfelvételi eljárások köré egy egész korrupciós visszaosztási rendszer? Miért kérnek a bankok olyan szolgáltatásokért is pénzt, ami kötelességükhöz tartozna? Miért nem meri megemelni senki sem ezeknek a munka nélkül szerzett hatalmas tőkejövedelmeknek az adóját?
Ötödik kérdés: Miért konszolidál, miért ment meg magánbankokat az állam, miközben szinte semmit sem tesz az ártatlan banki károsultakért? Miért nem indít az állam felszámolást, csődeljárást, büntetőeljárást vagy államosítást a nyilvánvalóan rosszul gazdálkodó pénzintézetekkel és vezetőikkel szemben?
Hatodik kérdés: A bebukott lakáshitelesek esetében miért nincs állami kezességvállalás, időleges árverési moratórium? Miért nem lehet a lakásmaffia karmaiból kimenteni a bajba jutott adósokat? Miért nincs ingyenes jogsegélyszolgálat, az utcára került nincsteleneknek. Miért nem jár nekik államilag kirendelt ügyvéd, közjegyző, végrehajtási szakember? Miért használják velük szemben a karhatalmi erőszakot? Miért nincs magáncsőd?
Hetedik kérdés: Miért nem alapvető emberi és alkotmányos jog a lakhatási jog? A lakásukat önhibájukon kívül elvesztők miért nem élhetnek tovább bérlőként saját otthonukban? Miért nincs korrekt visszavásárlási lehetősége a tulajdonosnak, ha egyszer már elveszítette ingatlanát? Miért nem tesz semmit az állam a nyerészkedő külföldi befektetők és lakásmaffiák tömeges lakásfelvásárlásai ellen?
Nyolcadik kérdés: Miért nincs jogszabály az egyre kézzelfoghatóbb bankárbűnözés visszaszorítására? Miért nem számolja fel az állam a Provident típusú uzsorakamatra dolgozó hitelintézeteket és a cigány uzsorások hálózatát? Miért nem kobozza el ezeknek a cégeknek és magánszemélyeknek a vagyonát? Miért nem létesítenek ebből és a bankok irreálisan magas jövedelmeiből egy országos adósságcsökkentő alapot?
Kilencedik kérdés: Magyarország a háborús bűnösök mintájára nemzetközi fórumokon miért nem kéri azoknak a külföldi bankvezetőknek a kiadatását, akik miatt elindultak a láncreakciók, beindultak az államcsődközeli állapotok? Nem kellene esetleg nemzetközi törvényszék elé állítani a világválság főbűnöseit? Ha megtehetnénk, vajon kit és hány „magyart” ültetnénk a vádlottak padjára?
Sok megválaszolatlan, furcsa kérdés vetődik fel ezekben a drámai, az összeomlást megelőző, „pénz-centrikus” időkben.
A válaszokat, mint láthatjuk, nem tudja, nem akarja tudni senki sem. Húsz éve nincs valódi magyar politikai ellenzék, amely felvetné a növekvő államadósság kezelésének égető kérdését. Nőttön-nő tehát a kétségbeesés, kapkodás és rettegés. Az eladósodás modern rabszolgái egyre kiszolgáltatottabbak. A fogyasztás korlátlan szabadsága börtönöket emelt körénk, ahol lassan már dolgozni sem lehet, dolgozni sem érdemes. A bankok pedig változatlan agresszivitással, hihetetlen méretekben hirdetik alantas szolgáltatásaikat. A jelenleg futó reklámok legalább 50 százaléka pénzügyi uzsoratevékenységet reklámoz. Nincs törvény sehol, amely ezeknek a felesleges reklámkiadásoknak legalább a felét elvonná a pénzintézetektől egy adósságsegítő alap számára. Nincs segítő szándék, nincs kímélet! Marcuse szavaival akár azt is mondhatnánk: az „egydimenziós” bankárkaszt tudatosan egy olyan bárgyú, konformista tömegeket hozott létre, amelynek szabadságvágya helyett már csak ösztönös és mohó hitelszükséglete maradt. Az a soha vissza nem fizethető hitel, amelynek megkaparintásáért tömegek adták el lelküket, és amely örökre odaláncolja a kiszolgáltatott egyént a pénzcsinálás ördögi mókuskerekeihez. A pénz hatalma azonban nem tart örökké! A mindenhatónak hitt liberális kapitalizmus agóniáját várhatóan világmérető rendteremtés követi majd. A sok nyomorult és eladósodott kisembernek bizonyára pusztulnia kell! Ha hagyjuk magunkat, olyan, „fenenagy” rend lesz itt megint, ahol ismét kecskére bízzák majd a káposztát.
A felvonásoknak és levonásoknak azonban egyszer csak vége szakad. Az igazi apokaliptikus szín előtt, rövid, ám annál hatásosabb előjáték gyanánt, eljön hozzánk majd hamarosan a gazdasági világvége. A körszínpad lassan elsötétül, felülről mindössze értéktelen pénzeső szitál majd. Odafentről, a magasból a (bankár) Úr szenzori hangja érdesen süvölt bele az éjszakába: -”Mondottam, ember, bízva bízzál!”- A tragédiák csodaváró, ezerszer becsapott kisembere pedig az égre emeli könnyes tekintetét és így felel: - Kiben bízhatnék már, ó Uram? Elhagyott engemet végső menedékem, az én kis pénzecském is...
Ebben a világmérető materiális zuhanásban mégis igen találóak és reménykeltők Nietzsche egykori szavai: „A munkások egy nap úgy fognak élni, ahogy a polgárok ma élnek – ám fölöttük lesz egy magasabb (jobbik) kaszt, amelyet igénytelensége tüntet ki: tehát szegényebben és egyszerűbben, mégis a hatalom birtokában.” Reménykedjünk, hogy ezt a bűnös pénzvilágot nem egy újabb diktatúra, hanem valódi szellemi hierarchia követi majd.
Végül egy személyes megjegyzés: Tudom, hogy most választások idején egyszerűbb menetelni a kisebb ellenállás irányába. A cigánybűnözésnél azonban ezerszer nagyobb volumenű és kártékonyabb jelenség a „fehérgalléros” bűnelkövetés. Fejétől büdösödik a hal. A politikus- és bankárbűnözés felszámolása nélkül nincs hatékony megoldás jelenlegi bajainkra!
Bármennyire kockázatos, a lényeget sohasem szabad szem elől tévesztenünk. Adósok és uzsorások között tovább folytatódik az ezerszer elátkozott „osztályharc”! A davosi világgazdasági fórum cinikusan megmutatta igazi arcát. Az aljas bankárok gátlástalanul fújják tovább a pénzügyi buborékot, így kizárólag csak magunkra számíthatunk. Itt lenne az ideje másfél milliónyi érintett földönfutó bevonásával megalakítani a Banki Károsultak Magyar Érdekvédelmi Szövetségét, hogy történjen végre valami. A radikális nemzeti oldal kimondhatná végre a reakció igazi jelszavát: Világ Becsapottjai, Egyesüljetek!
(Forrás:Kuruc.info 2010.02.03.)
Közli:
B.-Kiss Tóth L.
Közli:
B.-Kiss Tóth L.
