Lényegileg az önmegvalósításra, a siker elérésére alkalmas, reményteli,
kedvező eshetőség bekövetkezését előre megtervező és jelző igazi életvitel az a
magatartás, amelynek összetett füzérvirágzata: a kalász.
Learatott földön elhagyogatott kalászokat felszedők sorában szívesen hajlok
közelebb magamhoz: az édes anyaföldhöz. Kalászokat szedegetünk – egyre többen.
Kalász a gabonafej, melyben a gabonaszemek rejlenek, s azon szálkás hüvelykék,
melyek a szemeket zárják, a „toklászok”, a családok (gyermek - felnőtt, férfi - nő
éretlen - érett: zöld és sárga). Külön-külön és mégis együtt – ez a „kalászhegy”, a
kalászfej legfelsőbb védelmező szálkái:az összetartozás. Kalászkoszorú – magyarul
Összetartozunk.
Úgy,amint az a székely kapu, akit Erdély szeretete, kalászos rónája álmodott
meg és testet öltve, 2013. június 4-én - válaszul az Ópusztaszer Nemzeti Történeti
Emlékparban felállíta minden magyarnak hirdeti: Kalász-nemzet vagyunk. És nem
talmi, „tetszetős, csillogó, de valójában értéktelen”, mint a választékos, ritka szó
névadója, a francia Tallois gyáros...
Csak az utóbbi időkben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti
Egyetemen kialakult román-magyar feszültség, az ingatlanok visszaszolgáltatása,
a székely zászló körüli helyzet, a régióátalakítás ügye, a székely tankönyv miatti
támadások során megnyilvánult érett, felnőtt korú magatartás, egységes fellépés
bizonyít és biztosít, hogy csak egy járható út van: az összefogás!
Igen szívesen idézem a csodával határos, piramisokban talált búzamag
csiraképességét, és nekünk hinnünk kell,hogy nem árva a magyar kalász!
„Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek
és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkeztünk a Kárpát-
medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk
magunkkal?
Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig
értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a
művelt; angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott
nyelvük az elmúlt 440 év során. A miénk megtartotta nyelvtanát és szókincsét.
Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba, hiszen több
ezer éve kiforrott és csak minimális váloztatásokra van szüksége! Azt is tudtuk,
hogy a könyvre kiadott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag. (Gárdonyi
Géza)
Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert
mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán).
Amíg Európa saruba, csizmába, bocskorba járt addig behoztuk a háromnegyedes
sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk került a világnak erre a
részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar skót
népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.
Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal
rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből?
Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200.000-
ik népdalt, amelyből 100.000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós
Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.
Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában
nem ismerik tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani
szinten sem. Nincs szavuk rá.
Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús
megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a
sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel
való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt
ételeinkben.
Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült a parlament által, hivatalosan
is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutyafajtát,
a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mongolica fajtát, a tincses
kecskét, és a galambfajainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket
keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A
szürkemarhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk.
Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve?
Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a
Tulipa Hungaricának a géncentruma, a Kárpát-medencében van.
Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-
ból, a második pedig:Szent István király intelmei Imre herceghez.
Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Németország és
Ausztria tőlünk vette át?
Tudjuk-e, hogy 1805-ben hat ember mert beiratkozni a Pázmány Péter
Tudományi Egyetemre, mert féltek, hogy az osztrákok megölik, kiirtják
családjaikat?
Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk
meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt
ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi
indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba!
És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak
kiragadott példák a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le. Jó lenne, ha
legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen!
S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági
és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben. S hogy nehogy azt
higgyük, az író fantáziája, üldözési mániája mondatja velem ezeket a szavakat,
álljon itt az idézet bizonyságul:
Napoleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, mit tegyen a magyarokkal?
Talleyrand válasza: - Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek
nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit
akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét, és sajnos ma is
ez folyik.” Hogy mit enged meg egy-egy mai független napilap a hozzászólások
rovatában a lapban közölt írással kapcsolatban, vagy a szóban forgó kérdéssel
összefüggésben a névvel hozzászóló személyét, és emberi méltóságát illtően, azt
minősíteni nem lehet...Ezen segíteni hogyan lehet?
Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk, s megbecsüljük kultúránkat és a közélet
vezető személyiségeit, nagyjainkat!
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
