Kárpátok oldalában
Egy nagy fehér omladvány van,
Azt beszéli a nép róla,
Hogy ez nagy temető volna.
Nyugosznak ott régi hősök,
Keresztjük a törpe törzsök...
A leomlott négyszög sziklák,
Évezredes, titkos kripták.
És a nyugvó hősök között
Árpád is, az elkö ltözött,
Ottan fekszik, de nem halva,
Meg nem halva, csupán alva.
Ha a lelkek órája ver,
Eljön paripája - a pej,
S mint a szellem, olyan halkal
Árpáddal a hegyre nyargal.
S Árpád vezér oda szállván,
Szétnéz az ő nyert országán,
Nézi, hogy van az ő népe,
Boldogan és itten él-e?
És ha egykor széjjel-nézvén,
Nagy bajt látna az ő népén,
Ha valaki egyszer jőne,
Elvenni e hazát tőle:
Akkor Árpád kürtjébe fuj,
Meghallják a sirban alul,
És a sziklák fölhasadnak
És vitézi föltámadnak.
Föltámadnak haddal, vészszel,
Buzogánynyal, kelevézzel,
Kifeni mind nehéz kardját
S a hont ujra elfoglalják.
/Forrás: Tóth Kálmán összegyűjtött versei BP 1878. Ráth Mór kiadása
http://mek.oszk.hu/09400/
