Filmkritikák!
A Noé c. film pozítiv kritikája:
Bányász Attila (Miner):
Az ember tragédiája
Darren Aronofsky monumentális Noé-látomása történelmi kalandfilmként lett beharangozva, ezzel szemben egy igen hangulatosra és stílusosra sikerült, fantasy-ba oltott posztapokaliptikus vallási drámát ülhet végig a nagyérdemű, aki elzarándokol rá a moziba. A film legalább olyan megosztó lesz, mint Mel Gibson A passió-ja, vallási (keresztény, zsidó vagy egyéb) hovatartozástól függetlenül. A „nagy filmes mészáros”, Michael Bay elbújhat, Aronofsky ugyanis majd’ minden embert lemos a föld színéről!
Darren Aronofsky író-rendező, akit maga Jancsó Miklós is méltatott (Jancsó két évig oktatott a Harvardon, ott tanította az ifjú filmes titánt), végül csak belevágta fejszéjét régóta dédelgetett filmes tervébe, hogy elénk tárja saját víziójában Noé és a vízözön történetét. Azonban az apokaliptikus vízözönön túl mindig is jobban érdekelte maga az ember, hogy hogyan és mint élhette meg a világ végét, s bibliai adaptációjában pontosan erre fókuszál: Noéra.
Zavarbaejtő produktum született: mint mindenki más, jómagam is valamennyire „röghöz kötött” történelmi kalandfilmre voltam lelkiekben felkészülve, így egy percig is eltartott, míg magamhoz tértem a megdöbbenéstől, amikor az első, inkább fantasy-ra hajazó elemek feltűntek a vásznon. A posztapokaliptikus világkép is valahogy erősítette a fantasy élményt, ami mégis valamiféle időtlenséget árasztott magából: a néző teljesen elveszett az időben, ami épp annyira lehetett a múlt, mint a nem is oly távoli jövő. A táj elképesztő, hőseink mintha Cormack McCarthy-féle Az út vagy az Éli könyvedíszletei közt bolyonganának a kősivatagos, felégetett, üszkös, facsonkokkal tarkított földfelszínen. Az emberi gonoszság tette tönkre a földet, Káin vérei népesítik be ezt a haldokló világot, s közöttük bolyong mintegy elveszetten a vegetáriánus Noé és családja. Az ősi elvet vallva (”Csak annyit végy el a természettől, amennyire feltétlen szükséged van.“) igencsak magányosak ebben a velejéig elkorcsosult világban, ahol ember embernek farkasa. Noét emellett különös víziók gyötrik, melyek elvetik benne a gondolat magvát, hogy Isten kész elpusztítani a világot. Tanácsért és iránymutatásért nagyapjához, Metúselah-hoz szeretne fordulni, de ehhez át kell kelnie az óriások földjén. Végül sorsával szembesülve emberfeletti feladatra vállalkozik, amikor egy hatalmas bárka építésébe kezd. Az igazi megpróbáltatások azonban csak ezután következnek.
A film első fele alapoz, bemutatja ezt a már-már szürreális világot, és elhelyezi benne hőseinket. A történetvezetés a kalandfilmekéhez hasonló, karakterábrázolása csaknem minimális, hangsúlyt Noé víziói kapnak igazán, amelyek bár brutálisak, de önmagukban is közel tökélyre csiszolt gyémántok. Különösen az emberi gonoszságot bemutató látomás elrettentően gyönyörű a maga naturalista ábrázolásában, amely révén egyfajta tükröt tart Noé elé, hogy rádöbbenjen: ugyanez a gonoszság munkál saját magában is. Ez épp olyan megrendítő és emlékezetes kép, mint amikor Júdás szembetalálja magát az ördöggel a híd alatt, miután elfordul Jézustól Mel Gibson Passiójában.
Bár a történet a Mózes könyvében leírt vízözön sztoriját veszi alapul, azért jelentős eltérésekkel is él, amivel a későbbi drámai szálnak ágyaz meg: Noé fiainak nincs felesége, egyedül a befogadott Ila nem a saját gyermeke, s bár gyengéd érzelmeket táplál az egyik ifjú iránt, ám a lány meddő. A filmben így az egyetemes jó és rossz kérdésköre mellett fölmerül egy sokkal földhözragadtabb, s így emberibb, ha úgy tetszik, gyarlóbb probléma, ami a nemiséghez, a fajfenntartáshoz és a szerelemhez kötődik. De most egy kissé előreszaladtunk!
Aronofsky nem sokat pepecsel, a film közepére már el is készül a bárka, és hullni kezd az égből az “áldás”. A hajót magát egyébként valóban megépítették, szigorúan szem előtt tartva a Bibliában szereplő adatokat. Viszont az összes állat komputeresen animált, s bizony itt-ott ki is lóg az a bizonyos lóláb, nem végeztek tökéletes munkát, szemben a hajót megostromló embertömeg csatajelenetével, ami viszont igazán szemet gyönyörködtetőre sikerült, semmi okunk nem lehet panaszra: mintha a Gyűrűk Ura jobb tömegjeleneteit látnánk megelevenedni, a CGI hullámok pedig – bocs a szóviccért! – mindent visznek!
A film első fele valóban a vízözönben csúcsosodik ki, s ezzel látvány terén többé-kevésbé azt hozza, mint ami minden blockbuster-től elvárható, azonban ennél nem többet, s ez ma már – merem remélni – kevés. Azonban még hátra volt a film második fele, ami számomra az igazi többletet hordozta, ugyanis egyszerre megelevenedtek a szépen összeválogatott színészek. Hőseink egy úszó ólba zárva elképesztő drámába kezdenek, amelynek szálai már az első részben szépen elő voltak készítve, most azonban menthetetlenül összegubancolódnak, a néző legnagyobb örömére.
Elszabadulnak az indulatok, végre valóban dimenziót kapnak a karakterek. A vizuális effektek a háttérbe szorulnak, s a színészi talentum kerül előtérbe, számomra kerek-perec az utóbbi javára eldöntve a nagy kérdést, hogy ma mire van szükség egy jó filmhez (Transformers?! Na ne vicceljünk már kérem!). Különösen Russell Crowe, Jennifer Connelly és Emma Watson remekel, de nincs sokkal elmaradva Tubal-Káin szerepében Ray Winstone sem.
Aronofsky tökéletesen kezeli a feszültséget, ami a film végén található tetőpontban sűrűsödik össze: szinte minden idegszálam pattanásig feszült a jelenetnél, amelyben Noé egy kést tart szinte lehetetlenül sokáig – valójában néhány másodpercig – a magasba, s belül együtt sikoltottam az Ilát alakító Emma Watson-nal. Bődületes katarzis, imádom az ilyet, amikor egy film így meg tudja mozgatni az érzelmeimet, mindig ezt az érzést keresem, amikor beülök a moziba. S milyen ritkán élhetem át! Számomra a film második fele helyezte fel a koronát, emelte magasabb szintre a produkciót, és örülök, hogy akárcsak a Fekete hattyú (kritikánk itt!) esetében, úgy most is sikerült Aronofsky-nak libabőrt varázsolnia a karomra. Köszönet érte!
Ebben az évben film még így nem volt rám hatással, tehát bátran kijelenthetem, számomra 2014 eddigi legjobb filmje a Noé. Jár a vastaps – na nem nekem, a filmnek! -, bár tudom, hogy erősen megosztó produkció született: a premier előtti vetítésen ha nem is sok – egy kezemen meg tudom számolni, hány – ember, de azért akadt, aki a film felénél elhagyta a nézőteret. A Paramount a vallási közösségek fogadtatása miatt – Aronofsky-t kihagyva a vágásból – három durván vágott verziót is készített a tesztvetítésekhez, ám mindhárom kelletlen kritikai visszhangot kapott. Nem lep meg, hiszen a filmkockákon – hiába a számtalan csoda! – Isten valahogy hangsúlyosan nincs jelen, szinte átérezzük Káin véreinek tragédiáját: Isten elfordult tőlük. Nem beszélve arról, hogy a filmváltozat szerint isteni hatalom kerül Noé kezébe, amivel úgy él, ahogy. A tesztvetítéseket követően a végső vágás jogát visszaadták Aronofsky-nak, akinek a saját – rendezői – változatát láthatjuk most a vásznon. A film egyáltalán nem igényli a 3D-t, szerintem anélkül is teljes a filmélmény, bár jómagam digitális 3D-ben tekintettem meg. Amúgyis, ha igazat adunk a látottaknak, hamarosan úgyis a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, milyen is az, ha Isten tisztára mossa a szennyest! Na az lesz ám az igazi 4DX élmény.
Darren Aronofsky monumentális Noé-látomása történelmi kalandfilmként lett beharangozva, ezzel szemben egy igen hangulatosra és stílusosra sikerült, fantasy-ba oltott posztapokaliptikus vallási drámát ülhet végig a nagyérdemű, aki elzarándokol rá a moziba. A film legalább olyan megosztó lesz, mint Mel Gibson A passió-ja, vallási (keresztény, zsidó vagy egyéb) hovatartozástól függetlenül. A „nagy filmes mészáros”, Michael Bay elbújhat, Aronofsky ugyanis majd’ minden embert lemos a föld színéről!
(Bányász Attila)
/Forrás: http://filmtrailer.hu/film/
------------------------------
A Noé c. film negatív kritikája:
Tamási Attila:
Torzítások, hazugságok sorozata a "Noé" film
Az idén mozikba került Noé-film mindennek mondható, csak jónak nem. Mivel a Tórában leírt özönvíztörténetet a zsidó származású filmkészítőknek illenék ismerni, azért akár egy jó filmet is várhatnánk, - de ismerve a filmkészítés, elsősorban a nyugati filmkészítők lelkének bugyrait, eleve nem számíthatunk semmi jóra.
Érdemes minden filmet ezzel az alapvető szemlélettel megvizsgálni, nehogy az ember valamilyen módon elfogadja a ténynek beállított dolgokat, illetve olyan érzelmi behatást, ami valamilyen banális eredményt válthatna ki (mint a holokauszt-filmek filoszemitizmusra, hazug részvétre vagy együttérzésre nevelő, vagy a tudományos-fantasztikus filmek amerikai típusú demokráciát éltető és tökéletességét hangsúlyozó propagandája). Az embernek oda kell figyelnie, mert még a végén áldozata lesz a liberális agymosásnak. Akár viccnek is felfoghatnánk ezt, ha nem lenne általában a tömegekre ilyen hatékony népbutító eszköz egy-egy produkció, - és kérem, ne mentegessük őket azzal, hogy ez művészet, hogy nekik mindent szabad!
Visszatérve a Noé-filmre: a film az eretnekség miatt a könyvtárak lezárt részlegeibe száműzött apokrifok benyomását kelti. A filmkészítő valahogy az alapvető teológiai ismeretek hiányától szenvedve is képes volt valamilyen torz mítoszt létrehozni, és még a bátorságot is vette hozzá, hogy ezt mindenféle látványelemekkel mozgókép-sorozattá szerkessze. Néhány apróság viszont arra hívja fel az ember figyelmét, hogy a hitelesnek tekintett történettől okkal tértek el az alkotók.
Russel Crowe mint Noé
Nézzünk néhány részletet. Nincs hangsúlyozva, hogy a vízözön előtti emberek jelentősen tovább éltek (többszáz évig), és nincs hangsúlyozva Énok felvétele sem (Isten magához vette). Ellenben kapunk valamilyen óriás-mítoszt, a földre hullott angyalokról, amelyek a kövek rabságába estek büntetésként, de aztán valahogy mégis bocsánatot nyernek.
Az óriások (neflim) szó nem egyértelműen nagy termetű emberre utal. A szó nagyjából annyira hivatkozik tízméteres emberekre, mint a ma általánosan használatos "sztár" szó az ég valódi csillagaira. Remélhetőleg pár évszázad múlva senki sem hiszi majd azt, hogy valamikor a földön valódi csillagok izzottak... Az óriások szó elsősorban rendkívüli képességű embereket jelentett (ettől még lehettek kissé magasabbak, mint a vízözön utáni Góliát), akik viszont a szüleiktől kapható szellemi örökségüket, képességeiket vesztették el. Káin és Széth nemzetségének összekeveredése ugyanis a szellemi örökség, a tiszta hit általános visszaszorulását eredményezte. A hívő embereket a szent iratok több helyen is "Isten fiainak" nevezik, utalva az ember teremtésére, hogy végső soron Istentől származunk, az ő akarata hozott létre minket. Az a szellemiség, amit Isten adott az embereknek, öröklődhet emberről emberre, amennyiben a nemzedékek vigyáznak a hitükre és megtartják azt, illetve elveszhet, ha letérnek a hit útjáról. Van viszont egy olyan általánosan elterjedt, alaposabban megnézve értelmetlen és elfogadhatatlan értelmezés is, amelyik szerint az óriások az angyalok és az emberek keveredéséből jöttek létre. Ez viszont így kifejezetten nincs leírva sehol, ezért fölösleges ilyesmin fantáziálni. A bűnbe esett angyalokat (küldötteket) az újszövetség viszont említi, mint olyanokat, akik sohasem szabadulhatnak a sötétség láncaiból, mert az ítéletre vannak fenntartva. Valami olyan érzése támad az embernek a filmet nézve, hogy Noét démonok segítik, akik ezután megint angyalok lesznek. No ez megint olyasmi, amit gyorsan el kell felejteni.
Az özönvíz előtti nemzetségtáblázatok felsorolásánál Káin és Széth (vagyis a harmadik gyermeke Ádámnak) nemzetségtáblázatait megfigyelve láthatjuk, hogy egyrészt Káiné rövidebb, másrészt nincs feltüntetve, hogy Káin leszármazottai hosszabb ideig éltek volna. Viszont neveik beszédes nevek, ami utal arra, hogy volt valami szellemi örökség ott is, egészen Káin bűnének ismétlődéséig - Káin leszármazottja Lámekh (nem összekeverendő a másik Lámekh-el) ugyanis szintén gyilkossá vált. Itt is szól Isten: "Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekhért". Miután nyilvánvalóvá válik a Káin-vérvonal teljes kudarca, Széth és leszármazottai kerülnek előtérbe. Noé pedig "ötszáz esztendős volt, és nemzette Sémet, Hámot és Jáfetet". Ugyan nincs hangsúlyozva, de ha ötszáz esztendős korában nemzette mindhármat, valószínűleg ikrek, és ezzel együtt egykorúak voltak. Erre nem látunk utalást a filmben.
Tubálkáin-ról tudjuk, hogy valószínűleg ő volt az első kovács, ami a filmben meg is jelenik. De vajon miért lett belőle király? A húsevéstől való idegenkedés viszont Noé részéről érthető, mivel a húsfogyasztás nem volt engedélyezett az ember számára a vízözön előtt.
Érdekes a földből feltörő víz gondolata. Az még érdekesebb, hogy az amerikai kreacionalistáknak sem igazán jut eszébe, hogy a víz alatt itt egyszerűen folyadékot kell érteni. A Földnek, vagyis az égitestnek a nagy része folyékony, a vékony, megszilárdult kéreg egy hatalmas folyékony lávaóceánon úszik. Ha arra gondolunk, hogy a mélyből feltörő folyadékok a felszíni folyadékokkal keverednek hatalmas területeken, könnyen érthetővé válik, hogy miért esik folyamatosan hónapokig az "eső" mindenütt. A mélység kútjai tehát vulkánok.
A film egyik elgondolkodtató üzenete, hogy az emberi tevékenység az özönvíz előtt is kopárrá és kietlenné tehette a világot. Az eredeti történetekben viszont a hitetlenség, a bálványimádás, az ölés és az erőszak van okként megnevezve. "Az ember minden cselekedete szüntelen csak rossz" - olvashatjuk, Noé viszont "igaz, tökéletes férfi volt a vele egykorúak közt, Istennel járt Noé". Ki lehetett volna hangsúlyozni Noé nevének a jelentését a cselekedetein keresztül, ezt viszont nem látjuk.
Külön érdekessége a vízözön-történetnek, hogy csak a vízözön elvonulása után vannak megemlítve az évszakok változásai, mivel azelőtt a teremtett világ egy nyugalmi állapotban volt, és a tökéletes állapotok a vízözönnel értek véget. Ezzel együtt véget ért az emberek hosszabb élettartama is, ezután van megszabva százhúsz évben. Ez igen komoly büntetés, gondoljunk arra, hogy mi lenne, ha az utánunk következő generációk csak nyolc-tíz évig élhetnének. Összehasonlításul: Noé kilencszázötven éves korában hal meg, Ha összeadjuk, hogy ki milyen nagy kort ért meg, azt a meglepő eredményt is láthatjuk, hogy Sém még élt Ábrahám idejében.
Összességében lehetett volna ez egy nagyon jó film is. De nem lett. Azt is mondhatnánk, hogy a gnosztikus és esszénus (vagy inkább az illuminátus-sátánista gondolatokra gyanakodjunk?) behatás tetten érhető, de még az onnan származó gondolatok is elég rosszul és következetesség nélkül lettek megjelenítve. Látványosnak látványos, de semmiképpen sem építő szellemi tartalmú, inkább összezavaró jellegű film, nem érdemes megnézni. Kár érte.
Tamási Attila
/Forrás: http://www.hidfo.net/2014/04/
