Szőke István Atilla:
A Kárpátok közepén öreg tölgy bólogat,
göcsörtös ágai tartják a lombokat,
néha eső, néha szél veri,
szenvedése emberi.
Kérgébe árkokat vésett a kora,
vén vészek ereje, évszakok ostora,
mégis fennkölt fény csillan levél-szemén,
élteti őt a remény.
Mert ez a tölgy a világnak a fája,
Napfény-keresztet tart lomb-koronája,
időzhetnek rajta "vándormadarak",
ez a fa örökre magyar marad.
A Kárpátok közepén öreg tölgy bólogat,
göcsörtös ágai tartják a lombokat,
néha eső, néha szél veri,
szenvedése emberi.
Kérgébe árkokat vésett a kora,
vén vészek ereje, évszakok ostora,
mégis fennkölt fény csillan levél-szemén,
élteti őt a remény.
Mert ez a tölgy a világnak a fája,
Napfény-keresztet tart lomb-koronája,
időzhetnek rajta "vándormadarak",
ez a fa örökre magyar marad.
/Forrás: Nemzeti Hírháló 2010.10.01./*B.K-T.L.
