Mérges anyagot permeteztek a Dél-Dunántúlon átrepült ellenséges gépek

(lapszemle '44-ből)

Győri Nemzeti Hírlap, 1944. június 8., (Eredetiben alul)
A zalaegerszegi Zalai Magyar Élet írja: A robbanó játékszerek, töltőtollak, mérgezett bankjegyek ledobása – úgy látszik – nem elégíti ki ellenségeinket, mert újabb alávaló ötlettel kísérleteznek a belső ellenállás gyengítésére a békés polgári lakossággal szemben.
A zalamegyei Búcsúszentlászló, Szepetk és más déldunántúli községek határában az átvonuló ellenség repülőgépekről hópehelyszerű anyagot permeteztek le, amely a járókelők testére hullva viszketéses kiütéseket és daganatokat okoztak. A pelyheket a szél besodorta a vonatok ablakain is és ablak közelében ülők testén sárga foltok keletkeztek.
Az ellenségnek ez az ördögi újabb műve sem képes egyetlen magyar emberben sem csökkenteni a lelkierőt, sőt ellenkezően: csak fokozza mindenkiben azt a felfogást, hogy a tisztességtelenül harcolók nem érdemelnek mást, mint a barbár nevet.

Páger Antal Juliska kislányáról mintázott kép (1944 áprilisa)
Az alkotót, Szennik Györgyöt 1945-ben 15 évre ítélték többek között ezért a plakátért
(Kuruc.info)
Íme, a korabeli újságcikk:
/Forrás: Kuruc.info 2011.06.08./*B.Kiss-Tóth László