3 írás Csapó Endrétől:
*
Csapó Endre:
A főelvtárs pártot keres
(Megjelent a Magyar Élet 2011. május 26-i számában)
Mottó:
Aki egy országot már tönkerett,
arra rábízhatjuk az MSZP-t is.
A rendszerváltoztatáskori politikai tájkép – amikor az egypártrendszer lebontása hevében sok párt lépett a színtérre – húsz év után a Parlamentben egypárt-dominancia jött létre. A pártokráciában gondolkodók ezt az ördög mûvének tekintik.
A képlet sokkal egyszerûbb: a történelem parancsa az ország részére a nemzetellenes internacionalizmus leváltása volt nemzetérdekû politikával. Azt követôen, hogy a rendszerváltoztatás idején létrejött nemzeti irányzatú pártokat (MDF, FKP, KDM) kívülrôl-belülrôl szétbomlasztották a baloldali erôk, a Fidesz észbekapott, átváltott a nemzetérdekû politikára.
A parlamenti demokrácia bevezetésével a választópolgárok négyévenként egyszeri döntési alkalmat kaptak az Országház politikai összetételére. A tájékoztató iparban létrejött baloldali túlerô sikeresen befolyásolta a választásokat egészen 2010-ig, amikoris a szavazók meggyôzôdésbôl elfordultak a baloldali pártokól. Az SZDSZ kiesett, helyébe lépett új pártként az LMP, az MSZP eltörpült. Színre lépett a Jobbik.
Az MSZP-ben kezdettôl fogva belsô harc dúlt, a széteséstôl a hatalom meleg fészke tartotta ôket egyben. Most megjött az ideje a hogyan, a merre és a kivel kérdések eldöntésének.
Gyurcsány Ferenc nem nyugszik. Egy országot már a tönk szélére vitt, most azt a pártot akarja boldogítani, amit már negyedére zsugorított. Hát csak boldoguljanak
Gyurcsány újra pártvezér akar lenni, de nem a belsô emelkedôkön feljutva, hanem ômaga alkot új keretet, szûz újrakezdést az MSZP-nek. Már elkezdte korábban a párton belüli Demokratikus Koalíció Platform megalakításával. Ezév februárjában alakult meg Budapesten a Demokrata Párt, amit hamarosan Gyurcsány Ferenc új pártjaként emlegettek. A Magyar Nemzet napilap közölte a szervezet azon határozatát, amely többek között arról szól: a Demokrata Párt kész átadni a nevét és egyesülni az MSZP-vel, miután az átment a megfelelô megújuláson. De szerepel a dokumentumban az is, hogy amennyi-ben az MSZP kongresszusa „nem határoz Demokrata Párttá való alakulásáról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre”, akkor a párt „egyesül ezzel a társadalmi szervezettel”. Gyurcsány Ferenc reggeli Facebook-bejegyzésében közölte: tudott a szervezet megalakulásáról, és nem volt ellene kifogása.
Takács István a Népszabadság kérdésére elmondta: a Demokrata Párt célja, hogy összefogja azokat a helyi, politizálni vágyó lakosokat, akik az MSZP keretein belül nem találtak megfelelô fórumot. „Ezeknek az embereknek elege volt az egymásra mutogatásból, vitából, arctalanságból. Ehhez próbáltunk szervezeti keretet formálni. Tekintettel arra, hogy pártról van szó, akár országos léptékû szervezet is lehet. Jelenleg tizenkét alapító tag van, és ameddig a bíróság hivatalosan nem jegyzi be a szervezetet, addig nem kezdôdhet meg a tagtoborzás” – nyilatkozta a lapnak Takács István, hozzátéve: eddig két alkalommal is visszadobta a bíróság a bejegyzési kérelmüket, az alapszabály kapcsán hiánypótlást kérve.
A Demokrata Párt létrejötte, és Gyurcsány nevéhez kapcsolódása az MSZP-n belül ellenségeskedést váltott ki. A párt 58 országgyûlési képviselôi közt eddig már 7-en nyilatkoztak úgy, hogy pártszakadás alkalmával önálló frakciót hoznak létre, ha kiegészülnek 10-re. Elemzôi vélemény szerint egy új „Gyurcsány-pártot” elsôsorban a fôvárosi értelmiség támogathatna. Gyurcsány felmérte, hogy az MSZP-s párttagok jó része nincs megelégedve a pártvezetôség munkájával. Ugyanakkor a párt vezetôsége szerint Gyurcsány ugyan vihet el támogatókat, de hogy a párttagok többsége vele lenne, az képtelenség.
Erôsen kritizálta Gyurcsány Ferencet Balogh András, az MSZP elnökhelyettese az ATVEgyenes Beszéd címû mûsorában. Balogh kijelentette: „Az az akció, amit Gyurcsány Ferenc megkezdett, illetve folytatott, kifejezetten káros nemcsak az MSZP számára, de a teljes baloldal és az ország számára is. Senkit nem izgat, hogy mi is történik az országban, mi történik a munkavállalókkal, mi történik az oktatási rendszerrel. Engem ezek a kérdések izgatnak és amikor elôjön, hogy a pártban döntsük el, miféle rivalizálások folynak, azt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom” – fogalmazott az interjúban Balogh András.
Szili Katalinnak sem tetszik.
„A baloldalnak hiteles politikát kell felmutatnia, értékalapú válaszokat adva a társadalom problémáira – jelentette ki Szili Katalin. – Hitelessé csak akkor válhatunk, ha szembe tudunk nézni hibáinkkal és tanulni is tudunk belôlük, A politikának egyetlen feladata van: a közjót szolgálni.”
Ha ezt komolyan vallja, ugyanbizony mit keresett valaha is az MSZP-ben, vagy korábban azMSZMP-ben? Vajon a megtérés mondatja vele az alábbiakat is?:
„A politikai osztályból való kiábrándulás nem csupán magyar jelenség. A civil szervezetek szerepe folyamatosan növekszik, azonban soha nem vehetik át a pártok szerepét, ezért állandó – nemcsak a kampányidôszakokban megjelenô – párbeszédre van szükség.”
Szili Katalin szerint „a problémák új, rendszerszintû megoldására van szükség. A neoliberális elveken alapuló, a tôkelogika alapján mûködô gazdaságpolitika csôdöt mondott.”
Ami a pártoknak a társadalomban való szerepét illeti, az csak egy mûvilág, ami csak a pártok társadalomra erôszakolásával létezik. Mégpedig nem a nép uralmának, hanem csak a pártok uralmának létrehozására a törvényhozásban. Nagy szerencse kell hozzá, hogy általa a nép javát szolgáló kormányzat jöjjön létre. A pártok monopóliumára épített törvényhozói képviseleti rendszer a gazdasági monopolisták érdekében és általuk jött létre a közösségi követküldési rendszer ellenében. Ezt jó tudni, természetesen ezen nem lehet változtatni. Mindamellett érdemes megismerni, hogy milyen arányban részesülnek a pártok a társadalom bizalmában:
„A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének” – derül ki az MTI összesítésébôl. A legtöbben, mintegy negyvenezren a Fideszben vannak, a szocialisták 33 ezren. Az MSZP kivételével minden parlamenti párt a taglétszám növekedésérôl számolt be. A jövôt illetôen az érdeklôdés hanyatlik, a tagság átlag életkora 49 év. A pártok nem a tagdíjakból élnek, hanem egyrészt állami támogatásból, a kapott szavazatok arányában, másrészt üzleti körök adományaiból, amiért a párt kormányra jutva ellenszolgáltat, mások kárára. Ez a rendszer.
Szili Katalin megállapítása, ami szerint a neoliberális elveken alapuló, a tôkelogika alapján mûködô gazdaságpolitika csôdöt mondott, sajnos nem áll fenn, nagyon is jól mûködik világszerte, Magyarország kárára is, mégpedig kiemelkedôen, mert nálunk a neoliberális gazdálkodást követô pártok kormányoztak az eddigi 20 évbôl 16 éven át. Ebben az MSZPszerepe a legszégyenteljesebb. Miért?
Azért mert az MSZP-t a nyugati államok szocialista pártjainak szervezete, a Szocialista Internacionálé, a XX. Kongresszusán, New-Yorkban, teljes jogú tagjává választotta, mi több, Horn Gyulát alelnöki pozícióval is megtisztelte. Az lett a feladata, hogy közvetítsen a közép-kelet-európai korábbi pártállamok szociáldemokratái és a nyugati szociáldemokrata közösség között. A Kongresszus záró dokumentumot is közzétett, amelyben félre nem magyarázható célok és feladatok fogalmazódtak meg:
„A Szocialista Internacionálé a globális fejlôdés kétfajta politikai megközelítését különbözteti meg. Egyik az ultraliberális út, amely nem számol a szociális és környezetvédelmi következményekkel, globalizálja a szegénységet, és a szociális jogokat a legalacsonyabb szinten próbálja rögzíteni. A másik a szociáldemokráciáé, amely a globalizációt a haladás szerves részeként értelmezi, de azt tartja, hogy azt politikailag szabályozni kell. Ez a globalitás kezelésének felelôs útja, amely tekintettel van a regionális realitásokra, a különbözô társadalmak eltérô szociális kohéziójára, és együtt törekszik fejleszteni a gazdaságot, a jólétet és a környezet védelmét.”
Nem tudjuk, hogyan számolt el Horn Gyula alelnöki tisztségében azzal, hogy akkor már két éve felvette koalíciós kormányzásra az ultraliberális globalizáció lokális ügynökségét ellátóSZDSZ-et, noha volt elég képviselôje erôs kormányalakításra, nem tudjuk, mit hazudott össze, de pártja teljes egészében azt a politikát folytatta, amit a Szocialista Internacionálé megfogalmazott az ellentétpárjáról, az ultraliberálisokról.
Ez a politika tette tönkre az ország gazdasági helyzetét, növelte a szegénységet, szorította a szociális jogokat a legalacsonyabb szintre. Ezért bukott ki az SZDSZ, és zsugorodott össze az MSZP, amelynek teljes vezetôsége gonoszokból áll, akik nagyon jól tudják, hogy amit magukról hirdetnek, annak ellenkezôje igaz, mindannyian tudva ezt, az ország kifosztásában szorgoskodtak. Egyedül Szili Katalinban dereng valamellyes szociális felelôsségérzet.
Gyurcsány Ferencnek politikai ambíciói vannak. Az MSZP-t szemelte ki, mint olyan pártot, amelynek vezetôi teljesen korruptok, húsz éves gyakorlatuk van a nemzetközi nagytôke elvtelen kiszolgálásában. Ha ez nem sikerülne, új pártot alapít, aminek már nem lenne hazug „szocialista” neve, a „magyar” sem szerepelne (köszönjük), és azonos lenne az amerikai példakép párt nevével.
Gyurcsány szerint mindenestre most már tényleg rendszerváltásra van szükség az MSZP-ben, ugyanis a párt az utóbbi 20 évben felélte stratégiai tartalékait, többek között azért, mert mindig talált a vezetôség indokot a változás elodázására. (Ami a párt-rendszerváltást illeti, szervezeti, morális és kulturális váltás kell – errôl szól egyébként Gyurcsány szerint az általa kezdeményezett népszavazás is.) És a volt pártelnök-miniszterelnök szerint most is halogatna a vezérkar, arra hivatkozva, hogy épp nem alkalmas az idô az átalakulásra. Hát mikor jó az idô, ha nem az ellenzéki lét elsô felében – érvelt Gyurcsány.
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc fellépésének sorsa a Sukoró-ügyben indult vizsgálattól is függ, hiszen amennyiben tartósan gyanúsítottként marad a hírek szereplôje, akkor hosszú idôre befagyaszthatja köztársaságvédônek mondott küzdelmét, de ha sikerül „politikai mártírként, koncepciós eljárás áldozataként” pozícionálnia magát, akkor javíthat megítélésén.
„Hazafias Népfrontot csinálna Gyurcsány az MSZP-bôl – véli Kovács László, a párt alelnöke – a szocialista pártot nem kell kinyitni a neoliberális, zöld és egyéb erôk számára, a szocialista pártnak továbbra is egyértelmûen baloldali, szociáldemokrata pártnak kell maradnia, a párt hat platformja egybehangzóan elutasította Gyurcsány Ferenc javaslatát.” Ez is érdekes megjegyzés, vajon kivel akarja elhitetni, hogy pártja nem neoliberális, hogy szociáldemokrata. New Yorkban talán elhitték.
„Gyurcsány akciója kifejezetten káros, és nemcsak az MSZP számára – igazából nem is számítana, ha csak egy párt belügye lenne –, de káros a baloldal számára, és káros az ország számára is. Ráadásul pont akkor, amikor egy nagyon kritikus helyzetet él meg Magyarország, amikor szociális válsággal küszködnek a bérbôl és fizetésbôl élôk” – mondta Balogh András MSZP-elnökhelyettes az ATV-nek adott nyilatkozatában.
A Hírszerzô úgy tudja, heves indulatokat váltott ki a párton belül Gyurcsány akciója: volt, aki azt követelte, „Gyurcsány húzzon el a pártból”, többen szakítást, nyílt háborút emlegettek, a nol.hu értesülései szerint még Lendvai Ildikó volt pártelnök is értetlenül állt Gyurcsány kezdeményezése elôtt.
Két eset áll fenn Gyurcsány és az MSZP viszonyában. Egyik, ha sikerül újra a párt urává válnia. Ebben az esetben a párt lassan elenyészik. Ha pedig új pártot alapít, hamar megbukik vele, ez is hasznos lesz az országnak.
Puch László – aki korábban a szocialista párt pénztárnoka volt – május 16-án kijelentette: az MSZP alapvetô érdeke, hogy vezetésében megszûnjön a jelenlegi kétfejûség. Hozzátette, februárban, amikor legutóbb interjút adott a portálnak, még nem sejtette, hogy „Gyurcsány Ferenc titokban új pártot jegyeztet be. Ha tudtam volna, már akkor javaslom neki: aktivizálja és üzemeltesse azt a formációt. Minket meg hagyjon dolgozni”.
Puch László szerint Gyurcsány Ferenc más típusú pártot képzel el, mint a tagság többsége, ez a fô baj; „Sosem ennek az MSZP-nek, hanem egy általa megálmodott pártnak akart az elnöke lenni. Gyurcsány úgy kalkulált, minél rosszabb állapotba kerül az MSZP, annál nagyobb esély nyílik elôtte a párt elfoglalására. Türelmetlen, impulzív, a cél érdekében semmilyen eszköz sem drága neki, forradalmi hevületében mindent fölrúg, lebont. Csakhogy soha semmit nem épít a romok helyén.”
Márai Sándor jól ismerte ezt a fajtát: „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezôje, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!”
*
Csapó Endre:
A trianoni döntés mélységei
(Megjelent a Magyar Élet június 3-i számában)
Mottó: Nem történelemben érdemesült népekre van szükség, hanem olyanokra, amilyeneket könnyû irányítani.
A nemzeti kisebbségek nyelvének, kultúrájának védelmét hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelôs miniszterelnök-helyettes április 14-én Budapesten a Kulturális sokszínûség esélyei az Európai Unióban címû konferencián.
Semjén Zsolt azt mondta: a kisebbségeket érintô kérdésekben mind a nemzetközi, mind a hazai politikában el kell kerülni a kozmopolita és a szélsôséges, nacionalista nézeteket.
„Az egyes országok és nemzetek határai nem esnek egybe, ebbôl kifolyólag a nemzeti kultúrák szélesebbek, mint az államhatárok. Viszont ha azt mondjuk, hogy a nemzeti lét érték, akkor azt is mondanunk kell, hogy a nemzetiségi lét is az. Miután mind a kettô védendô, éppen az egyetemes emberiség kultúrájának a védelmében szükséges a kisebbségi nyelvek, hagyományok, kultúrák és közösségeknek a védelme” – jelentette kiSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Ennek a kijelentésnek ma már alkotmányos alapja van (Magyarország Alaptörvénye, Alapvetés D cikk):
„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem elôtt tartva felelôsséget visel a határain kívül élô magyarok sorsáért, elôsegíti közösségeik fennmaradását és fejlôdését, támogatja magyarságuk megôrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülôföldön való boldogulásukat, valamint elômozdítja együttmûködésüket egymással és Magyarországgal.”
Ebbôl következik, hogy a magyar nemzet vállairól annyi trianoni teher esik le, amennyit a nyitott határoknak köszönhetôen, elszánt akarattal levet magáról. Ehhez jó, ha tudjuk, kik, miért és hogyan tették ezt velünk.
Tehát, a magyar nemzet határai nem esnek egybe a magyar államhatárokkal. A magyar nemzet határai évszázadok óta nem esnek egybe az államhatárokkal. A történelmi Magyarország nem etnikai alapon határozta meg földrajzi létét, hanem mindig a korszellemnek megfelelôen, úgy egészében a Szent Korona országa néven alkotott jogrendet, ami az európai nemzetközi rend része volt 1920-ig. Mindamellett ez az ország mindenegyes elnevezésével, a külvilág tudatában is, egyértelmûen a magyarok országa volt, noha területén betelepedés, befogadás révén más népek is (kunok, jászok, rutének, tótok, szászok, cipszerek, rácok, horvátok, oláhok, svábok stb.) jelen voltak, beilleszkedve, beolvadva.
A Szent Korona országa középkori történetében alkalmanként külsô tartományokkal is gyarapodott, majd Mohács után, idegen megszállás folytán, átmenetileg hosszabb-rövidebb idôre csorbult a magyar királyi hatalom, de fennállt állandó jelleggel – legalább is közjogilag – a Nagy-Magyarország-térképrôl ismert alakjában. Ennek határai közt vált számottevô középhatalommá a Magyar Királyság, Horvátországgal együtt, majd perszonálunióban a Habsburg-birodalommal, Osztrák–Magyar Monarchia néven 1867-tôl az elsô világháborús összeomlásig. Ebben a minôségében élte meg ez az ország négy évtizedre a gazdasági fellendülés idôszakát. Ezt törte meg a Közép-Európa rendjét ledönteni rendelt világháború.
Európa történelme nem ismer hosszú nyugalmas idôszakot. A földrész tartós állami szerkezete a IX. és X. században alakult ki. Szinte bûvös kerek ezer évre rá, Európa keresztény államszerkezete a XIX. és XX. század folyamán mûvileg (forradalmak és világháborúk által) összeomlik. Ennek a folyamatnak szomorú fejezete a Magyar Királyság feldarabolása.
Trianon az új szerkezet (nemzetközi szabványra kötelezett és irányított, elôbb-utóbb köztársasággá tett országok füzére) egyik alkotó eleme. Az európai államok rendjének a kereszténység adott erkölcsi alapot, ennek szerepét ma a liberalizmus tölti be. Ez nem máról holnapra jött létre. Elôbb jött a nacionalizmus, azt követte a kollektivizmus. Ez utóbbi egy undorító változatával megbukott, további változatok jönnek.
Nemzetállamok
A többnemzetiségû királysági államok rendjét a nemzetállamok rendje váltotta le. Tetszetôs programmal indult, azt tekinti céljának, hogy fenntartsa, megvédje és megôrizze az állam határain belül élô nemzetet. Ez így feltételezi, hogy az állam határai és a nemzet határai egybeesnek, továbbá, hogy az állam polgárai egységes kultúra részesei. Legalább elvileg, de ha mégsem (mint a legtöbb esetben), akkor életbe lép a homogenizáló program: egységes nyelv, egységes kultúra létrehozása.
Hivatalos megfogalmazás szerint: – A nemzetállam a jelen korban egyetlen oktatási rendszerrel, egységes nyelvvel, egységes váltópénzzel, közigazgatással és gazdasággal, egységesített népesség-nyilvántartással, jól körülhatárolt területtel, minden állampolgárra nézve egységes jogrenddel bír, amelynek legitimációs alapja egy ideológia: a nacionalizmus.
Itt megjegyezzük, hogy ez nem le-het minden állam sajátja, például a kommunista államrendben voltak na-cionalista államok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) és a nacionaliz-mus bûnében állandóan elmarasztalt, minden nemzeti megnyilatkozástól eltiltottak, (mint például Magyaror-szág).
Már A. de Toqueville rámutatott arra, hogy az új polgári rend és állam kialakulása pontosan olyan képet mutat, mint egy vallási forradalom: „A francia forradalom olyan politikai forradalom, amely a vallási forradalmak módjára zajlott le, s ezek jellegzetességeit öltötte magára”. Legfôbb jellemzôje, hogy országoktól, népektôl és kortól függetlenül kutatta és határozta meg, hogy milyen jogai és kötelességei vannak az embernek, mint politikai szereplônek. (ld. Emberi jogok kiáltványa). Átlépve a területiség korlátjait, egyetemes alapelveket fogalmazott meg, s ezáltal új ideológiát teremtett a modern állam-szervezôdés számára. Az univerzális rendezôelv önmagában azonban csupán a régi rend lerombolására alkalmas, de nélkülözi azon partikuláris értékeket, amelyek mentén a társadalom újjászervezôdése végbemehet. A partikularitás a helyi tradíciók (lokalitás) mentén jelentkezik. E. Burke bírálata a francia forradalom eseményeinek taglalásakor éppen erre a tényre hívta fel a figyelmet.
A francia forradalom eszmerendjében nincs helye a monarchiáknak. Az a tény, hogy a forradalmat követô másfél évszázad alatt Európa a monarchiák rendjébôl a köztársaságok rendjébe jutott, és hogy ezek a változások forradalmak és háborúk által jöttek létre, arra utal, hogy mindezt célzott politika hozta létre, ami mögött megvolt a megfelelô erô.
A parlamenti demokrácia nagyon alkalmas arra, hogy az üzleti élet befolyást gyakoroljon az állami adminisztrációra. A parlamenti hatalom valójában párthatalom. A pártok által hatalomra kerülô politikai elit gyakran nem azonos az ország szellemi elitjével. A nemzetközi ideológiák pártjai gyakran árulói lesznek országuk érdekeinek.
Európa azáltal tett szert mai állami rendjére, hogy megalkotta a nemzetállam fogalmát, ami egy-egy erôsebb nép képessége erôs államot létrehozni több kisebb nép magába olvasztásával. Ez tette a soknépû Franciaországot egységes országgá. Franciaország sikeresen eltüntette nemzetiségeit. Errôl olvassuk az alábbiakat a Nyugati Jelen c. erdélyi újságban:
„Bretonok, németek, korzikai olaszok, baszkok, katalánok, flamandok: etnikai sokszínûség terén egyetlen európai ország sem vetélkedhet Franciaországgal, hiszen egyetlen országban sincs annyi különbözô etnikum, mint Franciaországban. A nemzeti kisebbség, nyelvi közösség fogalma mégis ismeretlen: hivatalosan egyáltalán nem létezik etnikai kisebbség, mindenki francia, csakis francia és kötelezôen francia. Sôt, az egységes nemzetállam vallásában nevelt franciák bizony meglepôdnének, ha országuk nyelvi és etnikai tarkaságáról hallanának, s a sokszínûség hallatán legfeljebb a – megjelenésre is színes – jelentôs bevándorló közösségre gondolnának, semmiképpen sem az ôslakosság valamelyik csoportjára.
Franciaország az egynyelvû egységes nemzetállam fogalmának megalkotója, amit késôbb mások is követtek, szinte mindig súlyos etnikai konfliktusokat eredményezve. A központosítás oly erôs, a nemzetállam fogalma oly merev, hogy az utóbbi évtizedek olvadása ellenére Franciaország továbbra is vitathatatlan »minta« a kisebbségi elnyomás terén.
Több mint kétszáz évig Franciaországban szó sem lehetett kisebbségekrôl, vagy nyelvi közösségekrôl. Iskola csakis franciául mûködött, ahol a kisebbségi nyelveket még tantárgyként sem oktatták. Európa egyetlen országa sem folytatott ennyire szélsôséges kisebbség-elnyomó politikát: a többi nemzetállami berendezkedésû országokban – mint például Románia, Szlovákia, stb. – még a legdurvább nacionalizmus idején is voltak kisebbségi iskolák. Franciaországban viszont soha! Autonómiáról meg szó sem lehet az agyonközpontosított Franciaországban: a merev központosítás ugyanis a jakobinizmus másik érinthetetlen »szent tehene«.”
Ennek ellenére Franciaország szí-totta Magyarország nemzetiségeit an-nak állami rendje ellen, buzdította azokat jogaik kiharcolására. De a ma-gyarok panaszai a kisantant álla-mokból Franciországban (és min-denütt nyugaton) süket fülekre talál azóta is.
A helyzet Magyarországon
„Megalapozott becslések szerint a Magyar Királyság Horvátországgal, Szlavóniával és a Határôrvidékkel együtt számított 8 millió lakosából a XIX. század legelején csak mintegy 42% tartozott a magyar anyanyelvûek közé. A többiek horvátok és szerbek (18,5%), szlovákok (14%), románok (10%), németek (9%), ruszinok (4%), valamint vendek és egyéb nemzetiségûek (2,5%) voltak. Az Erdélyi Nagyfejedelemségben, ahol kicsit több mint másfél millióan laktak, a magyarok ennél is kisebb arányban képviseltették magukat: az összlakosságnak mindössze 36%-át tették ki, miközben a románok 53, a szászok pedig 9%-át. A történeti magyar államrészek lakosságának tehát mindösszesen 39, Horvátország és a Határôrvidék nélkül pedig 48%-át adták a magyar anyanyelvûek.” (Romsics Ignác: Nemzet és állam a modern magyar történelemben.)
Számoljunk a 48 százalékkal, sokkal jobb volt ez az arány, mint Franciaországban a francia nyelvet beszélô vezetô nemzetiség aránya a többihez. Az „államnyelv” megvalósításának sikeres útja tehát a barbár, véres kultúrterror, üldözés, erôszak.
Ami Franciaország és Anglia történetében végighúzódik, Magyarországon még szándékként sem fordult elô.
Internacionalisták behatolása az államok életébe
Az ipari forradalommal együtt felnövô politikai–pénzügyi kapitalizmus érvényre jutásával a gazdaságilag (tengeri kereskedelem által) gyorsan gyarapodó államok kiépítették a maguk számára alkalmas rendszert, amit ráerôltetnek mai napig is mindazon országokra, amelyek terjeszkedésük útvonalán vannak.
A nyugati nagyhatalmak-alkotta – nevezzük így – Egyetemes Rendezô Elv a köztársasági államformát tekintette haladónak, és hirdette demokráciának, vagyis népuralomnak. A „népuralom” úgy értelmezendô, hogy a nép önmagát igazgatja. Ez a politikai perpetuum mobile kötelezô vallás lett, amelynek terjesztése, bármilyen eszközzel, a keresztesháborúk szent vállalása mintájára üdvösséges cselekedetnek számít. A jelenleg folyó háborúk is a demokrácia uralmát terjesztik.
Magyarország esetében egy »package deal« volt a Magyar Királyság mint állam felszámolása, mert prioritásként együtt járt újabb nemzetállamok létrehozásával. Az egyetemes rendezô elvnek megfelelôen a Versailles-i békék által létrejött új államok a következô negyed évszázad elteltével rendre köztársaságá lettek. Mintául természetesen Franciaországot tekintették, alkotmányukban szerepel az „egyetlen államalkotó nemzet”, és az „államvallás”.
A magyarországi internacionalista mozgalmak koraérett férges gyümölcse volt a Károlyi-féle köztársaság ráerôszakolása a háborús megpróbáltatottságtól tehetetlen magyar társadalomra. A balga gróf azt hitte, ha békeszándékunkat azzal demonstráljuk, hogy szétoszlatjuk a katonaságot, és demokratává, köztársasággá válunk, átjutunk a gyôztes oldalra.
A környezô államok haderôinek bevonulását a belgrádi egyezmény tette lehetôvé, amit 1918. november 13-án, írt alá Linder Béla hadügyminiszter (aki feloszlatza a magyar katonaságot), a magyar kormány megbízottja. Ebben Magyarország hozzájárult a demarkációs vonalak és demilitarizált övezetek antant-csapatok általi megszállásához. A román hadmozdulatok már december 13-án megindultak (ekkor még antant haderônek beállítva magukat), mindössze 5–6000 fôs rosszul felszerelt, gyülevész erôvel szállták meg Erdélyt, és vonultak folyamatosan nyugat felé. Philippe Berthelot december 23-án tájékoztatta Károlyi Mihályt: a román hadseregnek megadta az engedélyt arra, hogy a november 13-i egyezmény által elôírt demarkációs vonalakat átlépje. A Román Királyság már december 13-án proklamálta Erdély és a Regát egyesülését. (Forrás: Wikipedia, Trianon.)
Az sem segített Magyarországon – amit pedig Károlyi remélt – hogy a balga miniszterelnök átadta a kormányhatalmat a bolsevistáknak. Van olyan feltevés, hogy emiatt büntették a nyugati demokráciák Magyarországot. Nem így volt. Amikor Kun Béla kérte a gyôztes hatalmakat, ismerjék el a Tanácsköztársaságot legálisnak, annak megtanácskozásán Lloyd George angol miniszterelnök így szólt: „Nem jelenthetjük ki azt, hogy sohasem fogunk elismerni egy tanácskormányt. Bármennyire tökéletlen is egy ilyenfajta kormány, végeredményben mégis inkább képviseleti jellegû, mint amilyen a cári kormány volt.” Az angol monarchia miniszterelnöke mondta ki ezt az ítéletet az orosz monarchiáról, a bolsevizmus érdekében.
Ebben van Trianon jelentôsége: a forradalom-alkotta demokrácia a forradalom-alkotta bolsevizmust népképviseleti téren többre értékeli, mint a monarchiát. Az angol állam különleges élôlény, demokrata, de amikor Labour kormányzata van, a bolsevistáknak nincs problémájuk. Amikor Magyarországot szétosztották Labour-kormány uralkodott. A második, visszacsonkító békeszerzôdés idején ugyancsak munkáspárti miniszterelnöke volt Britanniának, Clement Richard Attlee, aki ráadásul a Labour Party vezéreként a nemzetközi baloldal nagy embere volt. Akkor is az Egyetemes Rendezô Elv mûködött.
Trianon történelmi tragédia volt, a Párizsból kiinduló politikai internacionalizmus világhódító nyomulásának mellékes epizódja ugyan, de ami – megismétlésével és máig ható következményeivel – Magyarország számára végzetes csapás volt.
*
Csapó Endre:
Egy vár visszafoglalása
(Megjelent a Magyar Élet 2011. június 9-i számában)
Oroszországnak akkor is helye van a magyar külpolitikában, ha ez nekünk nem tetszik. A Szovjetunió – bár egyesek még ma is felszabadítóként említik – ellenségként tört rá az országra, és 45 éven át megszálló ellenségként viselkedett. A szovjetállam összeomlásával megszûnt az a félelmetes állapot, amikor az oroszok nagy államának határai a magyar Nagyalföld északi részein álltak. (Azóta ukránok keserítik a kárpátaljai magyarok életét.)
A szovjetalkotta pártállamok összeomlásával elaszakadt mindaz a bartel-gazdasági, kiviteli–behozatali forgalom, ami – ha kedvezôtlenül is, de – fenntartotta a 45 év alatt kialakult termelési–értékesítési–
A világ azonban változik, a várakozások nem jönnek be, nyugatról nem ömlik be a jólét, csak a piacot keresték nálunk, fölös termékeik számára, és az olcsó munkaerôt. A nyugati uzsorások a korrupt kommunista vezetôkben jó partnert találtak az országok kifosztásához. Ezek miatt még mélyebbrôl kellett elindítani az ország gazdasági életét.
A keleti piacra is szüksége van az országnak. Oroszország nehéz éveket élt át, de a nyugati nyavalya, vagyis az olajárak állandó emelkedése, az olaj- és a földgáz magas áron eladhatósága kiemelte Oroszországot a bajból. Exportjövedelme jó hatással volt a belsô rend helyreállítására. Egyszóval tudomásul kellett venni, hogy a keleti nagyhatalom talpraállt, és keresi méltó helyét a világ hatalmi együttesében.
Jó kérdés: mire használja fel az erôsödô Oroszország, növekvô hatalmát. Oroszország továbbra is része a földrajzi Európának, ezután is közeli szomszéd, és történelmi hagyomány, hogy félni kell tôle. Az Egyesült Államok európai katonai (NATO-szövetségi) jelenlétét a Szovjetunió közelségével indokolta a hidegháború évtizedeiben, és ennek az indokolásnak meghosszabbításaként kell tekintenünk a mai amerikai–orosz viszonyra, ami hidegháborús emlékeket idéz: a keleti hatalom veszélye igazolja régi szövetségese jelenlétét. Tetszik érteni – most is.
Éppen most jelentette ki Orbán Viktor, hogy háborúban állunk a külföldi adóssággal. A nyugati hitelezôk (sakálok) könyörtelenek, a keleti medve ébredezik, gyûjti erejét.
Ebben a helyzetben kell megtalálni az ország talpraállásának módját. Végre, húsz év után, hátrább szorultak a politikai mezônyben azok, akik elôbb a keleti, majd a nyugati szipolyozókat kiszolgálták.
Egy hír elé kívánkozott az eddig olvasott bevezetés:
Május 24-én Orbán Viktor kormányfô és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter jelentette be, hogy az IMF-hitel lehívott, de fel nem használt részébôl a magyar állam megvásárolja a Mol olajtársaság 21,1 százalékos tulajdonrészét az orosz Szurgutnyeftyegaz-tól. Irina Ivascsenko, az IMF delegáltja nehezményezte, hogy az IMF pénzét ilyen tranzakcióra költi a magyar kormány, mert a Valutaalap nem erre szánta a kölcsönt.
Az IMF pénzének Mol-részesedés vásárlására fordítása valóban szembe megy a kölcsönszerzôdés szellemével, de az Orbán-kormány tavaly nyáron kitessékelte a nemzetközi szervezetet, azóta annyiban merül ki a kapcsolat, hogy bár az ország az IMF adósa, de pénzt, beleszólást már nem vár a Valutaalaptól, és a vele együttmûködô Európai Bizottságtól. Ezért aztán az IMF ténylegesen nem szólhat bele, hogy mire költi a kormány a pénzt, ami most az ország devizatartalékának részét képezi.
Nincs poltikai szándék a Mol-részvények visszavásárlása mögött –mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivôje.
Kimondottan nagy politikai célok vannak a Mol orosz részvénypakettjének magyar kivásárlása mögött – nyilatkozta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Duna Televízióban. A közgazdász szerint a részvénycsomag ára ilyen értelemben alárendelt szerepet játszott.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy év kemény tárgyalássorozat és egyeztetés után sikerült nyélbe ütni a megállapodást, de megérte, mert az energiafüggôség csökkentése nélkül nem lehet megújítani Magyarországot és Közép-Európát.
*
Az energiafüggés támakörébe tartozik az olajon kívül az ország földgáz ellátásának története is:
„Megfojtja Európát az orosz gáz” – közli az Index internet újság 2008. júl. 10-én: – Oroszország Ukrajnában már kialakította a modellt, amivel ellenôrzése alá vonta a gáz exportját, importját és elosztását is. A rendszert ukrán szakértôk szerint nyugatabb is, így Magyarországon is alkalmaznák. Kelet-Európa kiszolgáltatott, a gáz egyre drágul, a függôség Magyarországon is egyre nô. A hír Magyarország számára különösen aggasztó, mert a magyar energiafelhasználás fele gázalapú, és a lakosság 90 százaléka gázzal fût. A Gazprom-tól közvetlenül veszi Magyarország a gáz 70 százalékát. Az államnak 2015-ig vanszerzôdése arról, hogy évente 11,5 milliárd köbméter gázt kell megvennünk. Mivel Magyarországra csak a Gazprom szállít gázt, nem nagyon van mód komoly alkudozásra. Ha nem jön gáz, akkor a magyarok fáznak, és nem lesz elég áram sem, hiszen sok erômû is gázalapú.
A gáz a Kreml fegyvere. A gáz árának alakulásáról és a szállítás módjáról Kijevben szerzett az Index információkat. A Magyarországra érkezô összes gáz átmegy Ukrajnán. Az oroszok gyakorlatilag elfoglalták az ukrán gázpiacot, és a bevált módszert Európa nyugatibb vidékein is alkalmazni igyekeznek.
A 2030-ig szóló koncepció szerint a gázexport „biztosítja Oroszország geo-politikai és gazdasági érdekeit”, vagyis a gáz egyértelmûen hatalompolitikai kérdés Moszkva számára. Ugyanebben a szövegben szerepel, hogy nem elég gázt árulni: a szállításban és a gázszolgáltatásban is részt kell venni, hogy minél több lábon állhasson a Gazprom, a teljesen állami tulajdonban lévô monopólium, amely az orosz állam bevételeinek negyedét termeli. Ehhez kívánt nagy segítséget adni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Újságcím (2007. március 18.) „Gyurcsány Oroszország túszává teheti Európát?” – cím alatt:
„Körvonalazódni látszik egy Gyurcsány–Putyin paktum, egy olyan politikai szövetség, ami mélyen ellentétes az EU érdekeivel” – mondta Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke.
„Míg az EU közös energia-biztonságpolitika létrehozásán erôlködik, és az Oroszországtól való energiafüggôség enyhítésére tervezett Nabucco gázvezeték mellett tette le a voksot, a magyar kormány inkább a Gazpromhoz csatlakozik, amely az orosz tulajdonú Kék Áramlat gázvezetéket Törökországból Bulgárián és Románián keresztül Magyarország felé hosszabbítaná meg” – írta az International Herald Tribune.
A német Handelsblatt is a következô kommentárral közölte a hírt: „Magyarország az orosz oldalra állt a tervezett európai uniós gázvezeték támogatása helyett. Összefogása Oroszországgal keserû csapást jelent az Európai Unió energiapolitikája számára.”
*
A gázügyre tett kitérô után térjünk vissza a MOL dolgára, lássuk az elôzményeket, hogyan került a részvénycsomag osztrák kézbe, akik boldogan továbbadták az oroszoknak.
A történet akkor kezdôdött, amikor 2000-ben, az elsô Orbán-kormány idején befagyasztották a gázárakat.
Ez akkor a kormány ígérete volt, mint kedvezmény a fogyasztók részére az akkori gáz-áremelkedések idején. Ettôl elkezdtek zuhanni a Mol-részvények, a cég sok száz milliárdos veszteséget szenvedett, az osztrákok éltek is az alacsony árfolyam kínálta lehetôségekkel, és bevásároltak a magyar Mol-papírokból.
Az osztrák társaság, az OMV, 2007 közepén indított akciót a Mol többségének megszerzéséért, hogy a nagyon sikeres magyar vállalat osztrák tulajdonba kerüljön, azonban a magyar parlamenti pártok ritka nagy egyetértéssel megszavazták azt a Lex Mol-ként elhíresült, rossz nyelvek szerint a Mol és az OTP irodáiban megszövegezett törvényt, amivel a vállalat magyar vezetôsége bebetonozta magát. Így maradhatott a Mol továbbra is magyar igazgatás alatt. Az osztrák OMV vezérigazgatója ennek ellenére sem adta fel a Mol bekebelezésére irányuló tervét, hogy a magyar cég budapesti közgyülése fölöttébb kedvezôtlen döntéseket hozott az osztrák konszern szempontjából. Pereltek is, azt várva, hogy az OMV és a Mol egyesülésérôl Brüsszelben fogják kimondani a döntô igent. Minthogy ez sikertelen volt, kerülhetett sor a Mol-részvények eladására.
Az OMV 2009. március 30-án bejelentette, hogy a Molban meglévô 21,2 százalékos részesedését eladta a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Surgutneftegaznak. A Mol, bár nem állami vállalat, magyar stratégiai ágazat. A Surgut sem állami, de hasonlóan stratégiai ágazat, nem közli tulajdonosi struktúráját 2003 óta, amióta a papírok 42 százaléka egy nem ismert céghez került. Egy orosz stratéga szerint a részvények 37 százalékát Putyin birtokolja, ami vagyonának legnagyobb részét képezi.
Ennyit tudunk az elôzményekrôl
*
A Mol-részvénycsomag egykori eladása és mostani visszavásárlása két nagyon veszteséges lépés, de nem ez a fô szempont. Az Orbán-kormány elhatározott abban a meghirdetett programjában, hogy a magyar gazdaság függetlenségét, mozgásterének kiszélesítését, és Magyarország versenyképességének helyreállítását szolgálja. Ennek útja a privatizáció leállítása, a nemzetstratégia rendszerek megerôsítése, mint például: a földvásárlási elôjog, az energiafüggôség elhárítása, a közlekedési vállalatok fejlesztése és (Malév például) magyar tulajdonban megtartása. Ide tartozik a korábban elkótyavetélt közvagyon miatti számonkérés, az IMF-beavatkozás visszautasítása, és a kelet-közép-európai együttmûködés megszervezése. Erre különösen oda kell figyelnünk, annak során is, hogy Orbán Viktor a NATO lisszaboni csúcsértekezletén már azt nyilatkozta: „a nyugati világ és Oroszország között egy nagy történelmi szövetség kialakulásának a napjait éljük”.A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette azt is, hogy ebben az enyhülési folyamatban Közép-Európáról sem szabad megfeledkezni, a térség országainak biztonsági és gazdasági garanciákat kell kapniuk.
Értjük, ugye? Kis országnak keresni kell a nagyok barátságát, jól tudva, hogy a nagyoknak nincsenek barátaik, csak érdekeik. Globális világunkban a birodalomépítés is csak globális lehet.
„A két nagyhatalom között nagyon kevés olyan identifikálható és mindkét oldal által képviselhetô érdekközösség mutatható ki, amelyek valamilyen tartós mederben tarthatnák a felek viszonyát. Eltekintve azonban az elmúlt pár év meglehetôsen konfrontatív légkörétôl, az orosz–amerikai viszony potenciális együttmûködési terepei gyorsan tágultak. Ma már a kapcsolatrendszer tartalmánál lassanként fontosabb az, ami kimaradt belôle. Ilyen a közép-ázsiai iszlamista fenyegetés, Kína felemelkedésének a kezelése, az energetikában betöltött komplementer szerep, vagy akár a nonproliferáció kérdésköre. Ezek a súlyosbodó problémák sokkal akutabbak, mint voltak tíz évvel ezelôtt.” (Külügyi Szemle – 24, Deák András György: Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve.)
Szerencsére nem Fletó idétlenkedik az ország kormánykerekével, a mai magyar külpolitika országérdekû szemmel tekint nyugatra–keletre egyaránt. Az Orbán-kormány kertelés nélkül megmondja az éppen vele tárgyaló nagyhatalomnak, hogy ô hazája érdekeit jött érvényesíteni.
„A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, nem elégette, nem felélte, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet” – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón, a nyilvánosan megjelent kritikákra válaszolva. Hozzátette: „nemcsak politikailag, hanem pénzügyileg, nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz a vételnek már középtávon is, mert szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévô vállalatokkal, mint például a Magyar Villamos Mûvek Csoporttal”.
Úgy vélte, ezzel a lépéssel erôsebbé válik Magyarország, növelheti általa versenyképességét, gazdasági erejét, régiós szerepét, és gazdaság-diplomáciai súlyát is. Hangsúlyozta, a kormánynak kezdetektôl fogva az volt a szándéka, hogy újjáélessze a nemzeti ipart, s ezen belül az energiaiparnak kiemelt szerepe legyen. A cél az, hogy gyarapodjon az állami vagyon, felelôs állami gazdálkodás alakuljon ki, s a befektetett pénz pénzügyileg, gazdaságilag és külpolitikailag is térüljön meg.
Ahogy Orbán Viktor mondta:
„Elhatároztuk, hogy változtatunk és Magyarországot talpra állítjuk, erôssé tesszük, és ezt végig fogjuk csinálni. Ez a kétharmados forradalom!”
*
Történelmünk nagy részében a küzdelem várak, erôdítmények elfoglalásáért folyt. A várak összessége jelentette a nemzeti vagyont, a hozzá tartozó falvakkal, földekkel, az ott élô emberek munkájával.
Ma békésebben és biztonságosabban, rendezettebben töltik be a várak szerepét az ország ternelésébe illeszkedô vállalatok. Noha ezeket kölcsönösen lehet adni venni bármely országban bárkinek, de amíg lesznek saját gazdálkodású országok, addig országos érdek a jövedelmezô vállalatok megtartása nemzeti kezelésben.
/Forrás: Csapó Endre 2011.06.17-i levele/*B.K-T.L.
