THASZ KÖZINDÍTVÁNY

A mai nappal a THASZ kiadta a 2. Közindítványát.Tisztelettel és Barátsággal: Fetzer János THASZ- szervező.

THASZ KÖZINDÍTVÁNY

Tisztelt……………………………………………………………… !

Tájékoztatom, hogy 2011. március 26-án, mintegy tizenkétezer főt képviselő 83 magánszemély részvételével tartotta meg a Második Országos Értekezletét a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség.

A TAHSZ Második Országos Értekezlete a március 5.-i elsőhöz hasonlóan nemzeti imádságunkkal, a Magyar Himnusszal vette kezdetét, majd az alkotmányozásról, a történelmi alkotmányról szóló szakértői előadásokkal folytatódott. Az előadássorozat első szakaszát Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége örökös tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, majd Szabó Sándor András, innovációs tanácsadó és Ludányi Horváth Attila, okleveles közgazdász és nyugalmazott diplomata foglalta össze az 1920-tól 1938-ig tartó alkotmányos jogfolytonosság helyreállítási folyamat tanulságait, napjainkig érvényes tanulságait.

A szünet után Dr. Szöllősi József, az Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlés elnöke és Dr. Varga Tibor, jogtörténész vázolta fel az 1944. óta kialakult joghelyzet visszásságait. Az ebédszünet előtt még a Magyar Szociális Fórum által szervezett Szociális Kerekasztalnál tett felszólalásáról számolt be Dr. Boór Ferenc, a TAHSZ és a Fejér Szövetség szóvivője, majd az előre betervezett előadássorozatot Dr. Bakos Batu, a Magyarok Nagyboldogasszonyának Szent Korona Lovagrendje nagymestere előadása zárta.

Az előadók megerősítették, hogy a jelen súlyos helyzetben a Magyar Országgyűlésnek nem az alkotmányozás volna a feladata, hanem az alkotmánytalan (illegitim) állapot beismerésével az így kialakult nemzetidegen helyzet felszámolása. Elkerülhetetlen, hogy az országgyűlés – a széles társadalmi közreműködéssel felálló nemzetgyűlés megalakításáig – abban a törvényben, amelyet április 18-ig kíván véglegesíteni, egyértelműen kinyilvánítsa, hogy az utolsó alkotmányosan törvényes állapot 1944. március 18-án állt fenn Magyarországon. Az alkotmánytalanul törvénytelen (illegitim) helyzet felszámolásának érdekében az első lépése viszont annak kinyilvánítása kell legyen, hogy a Magyar Országgyűlés az 1944-ig fennálló, s azóta sem helyreállított alkotmányos Magyarországgal, az addig érvényesült történelmi alkotmányunkkal vállal jogfolytonosságot. Azaz, az alkotmánytalan (illegitim) alapjogi állapotot végre egyértelműen beismerve, azonban az ilyen körülmények között lefolyt választás alatt tett ígéretei és elért eredményei alapján született parlamenti többségével vállalt kormányzati felelősségéhez felnőve, a tényleges hatalom birtokában azon átmeneti jogszabályok megalkotását kellene sürgősen a törvényhozás napirendjére tűznie, amelyek az átmeneti időszakban is képesek megvédeni és megőrizni Magyarország függetlenségét, nemzeti tulajdonát, a magyar nemzetet, az állampolgárok élet-, sőt, létfeltételeit. Történelmi léptékű feladat ez, amely a társadalmi nemzetfenntartó erők képviselőinek, meghatározó jogainak tényleges elismerése nélkül nem megvalósítható.

Az értekezlet jelmondatát tovább erősítette minden előadó és minden hozzászóló:

„Nem teremthető hagyomány abból, hogy amit törvénykeznek, az nélkülözze az alkotmányt,
s amit alkotmánynak neveznek, az nélkülözze az íratlan törvényt, a hagyományt!”

Az értekezlet a résztvevők hozzászólásai után – többek között – a következő határozatot hozta:

A TAHSZ újra felszólítja az Országgyűlést, hogy az értekezlet által 10 pontra bővített és teljes egyetértésben megfogalmazott – alábbiakban részletezett és összesen mintegy 20-25.000 főt képviselő több mint félszáz társadalmi szervezet által aláírt – Felhívását a házelnök a kézhezvételtől számított első nyilvános ülésnapon ismertesse, olvassa fel, majd adjon magyarázatot arra, hogy ezt korábban, az első Felhívás kézhezvétele után, március 22-én miért nem tette meg.

Székesfehérvár, 2011. március 31.

Tisztelettel:
Dr. Boór Ferenc, TAHSZ szóvivő (8000 Székesfehérvár, Udvardi utca 34.)

Második Országos Értekezletének
Felhívása

1. Magyarországnak van Alkotmánya, mely hosszú évszázadokig, 1944. március 19-ig, a német megszállásig (de facto) hivatalosan is érvényben volt és (de jure)alapjogi értelemben érvényben is van.

2. Nem „alkotmányozni” kell, hanem a magyar nemzettestet védelmező történelmi magyar Alkotmánytkell helyreállítani.

3. Sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozás (így jelenlegi kormány vagy országgyűlés) nem alkotmányozhat. Törvénytelenség jogot nem alapít.

4. Minden magyar érzelmű személyt, választott képviselőt, helyi közösséget, szervezetet, mozgalmat, nemzetfenntartó erőt történelmi Alkotmányunkat helyreállító szövetségek létrehozására hívunk.

5. Felszólítjuk a Magyar Országgyűlést, közjogi méltóságokat, közhatalmi ágak közszolgáit, hogy az Alkotmány és Törvény (alap-, fő-, sarkalatos törvény, …)fogalmát megnyilatkozásaikban, indítványaikban és különösen a köztájékoztatásban egyértelműenkülönböztessék meg!

6. A jogfolytonosság értelmében a Magyar Országgyűlés törvényben állítsa helyre Magyarország történelmi alkotmányát!

Az országgyűlés abban a törvényben, amelyet a történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása céljából hoz, egyidejűleg helyezze hatályon kívül az 1949. évi XX. törvényt!

7. Amennyiben a Magyar Országgyűlés valóban helyre kívánja állítani a történelmi alkotmányunk jogfolytonosságát, akkor ki kell mondja, hogy az 1944. március 19. óta létezett politikai és alkotmányos rendszerek, így az 1989-90-ben megalakított rendszer is máig törvénytelenek, illetve az elmúlt bő 20 évet tekintve azt, hogy törvényességében nem megalapozott.

8. A Magyar Országgyűlés a jelenlegi, törvényességében megalapozatlan (illegitim) helyzetébenegyet tehet, hogy megállapítja átmeneti és korlátozott jogkörű állapotát és tényleges hatalmi helyzetéből kinyilvánítja, hogy Magyarország visszatér ősei jogrendjéhez, az 1944. március 18.-i jogállapothoz, éskimondja az azóta napjainkig terjedő időszak minden köz- és magánjogi aktusának elvi érvénytelenségét.

9. A Magyar Országgyűlés külön jogszabályokban biztosítsa, hogy a széleskörű társadalmi részvétellel felállítandó közhatalom: az alkotmányozó nemzetgyűlés döntsön arról, hogy az elmúlt közel 67 éves időszak jogszabályaiból melyeket minősít a történelmi alkotmányunk alapelveivel – a Szent Korona Értékrendjével – összeegyeztethetőnek!

10. A Magyar Országgyűlés addig is átmeneti jogszabályokban biztosítsa a meg nem újuló természeti kincsek eladásának tilalmát, a nemzeti vagyon és közszolgáltatások nemzeti tulajdonba vételét, megőrzését és működtetését, valamint a magyar élet, nemzet, haza védelmében a szociális és létbiztonsághoz, munkához, lakhatáshoz és egészséghez való alapvető jogokat!

Követeljük, hogy e Felhívást, mint közindítványt, az átvételét követő első nyilvános országgyűlési ülésnapon a házelnök olvassa fel!

Agárd, 2011. március 26. (http://www.vimeo.com/21624251)

Aláíró szervezetek: 1956 Magyar Nemzetőrség, Áldott kéz 2000 NASZ, Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlés, Balaton Sport Club, Családi Nevelésért Alapítvány, Egerszalóki Borvirág Férfias Dalárda, Fejér Mag Egyesület, Fejér Szövetség Mozgalom, Felvidéki Magyar Sziget, Forradalmi Nemzeti Bizottmány, Gárdonyi Bonsai Egyesület, Gazdaudvar Miskolc, Hun Fokos Szövetség, Hun Lélekközösség Pálos Rendháza, Hun-Kor Társadalmi Fejlesztő Egyesület, IJÁSZ - Igazságos Jogállamért Szövetség, Jog = Erkölcsi Minimum Baráti Kör Budapest, Konzervatív 56'-os Antibolsevista Szövetség, Közvagyon Résztulajdonosainak Polgári Jogi Társasága Szeged, Magna Hungarica irodalmi zenekar Baja, Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya, Magyar Hadigondozottak Szövetsége, Magyar Királyi Lovagrend, Magyar Mátrix Szövetség Föderáció, Magyar Múlt Megőrzéséért Egyesület, Magyar Nemzeti Gárda, Magyar Nemzeti Gárda Pártolói Köre, Magyar Szent Korona Alapítvány, Magyar Történelmi Családok Egyesülete, Magyarok Nagyasszonyának Szent Korona Lovagrendje, Magyarok Szövetsége Heves Megye, Magyarok Szövetsége Kőbányai Mozgalom, Magyarok Szövetsége Óbudai Baráti Kör, Magyarok Szövetsége Szolnok, Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete, Magyarok Világszövetsége Piliscsabai Szervezete, MARTA – Margitosok a Történeti Alkotmányért Baráti Kör, Nagykovácsi gróf Tisza István Nemzeti Kör, Nemesi Rendi Mozgalom, Nemzeti Koordinációs Testület, Nemzeti Társaskör, Nobilitas Carpathiae Társulás Érsekújvár, Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom, Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Szent Korona Szövetség, Szent Korona Társaság Elnöksége, Szilágyi Erzsébet Független Nőegylet, Történelmi Vitézi Rend, Trianon Társaság Fejér Megyei Szervezete, ZeNeDe Egyesület, Nemzeti Hírháló Egyesület, Magyar Nemzeti Bizottság 2006

és (szerkesztő) aláíró magánszemélyek: Arcson Rafael, Bakos Batu Dr.,Balogh János Dr., Bene Gábor Dr., Berencsy László, Betty Smith, Boór Ferenc Dr., Budai György, Budai Györgyné, Csiszer Lóránt, Csiza Csaba, Dankó Éva, Dankó János, Dienes Erzsébet, Dobrova Éva, Elekes Tamás,Erdős Tamás Dr., Farkas I. József Dr., Feil Krisztián, Fetzer János, Fóris Béla, Fórizs Eszter Dr., Fórizs József, Fülöp Adél Dr, Gazdicskáné Bazsik Lenke, Gligor Kovács Csilla, Gőbl György, Gyenes Péter, Hagymássy Irma, Horváth György, Horváth József, Horváth Sándor, Horváth Tibor és neje Horváth Tiborné, Hummel Gizella, Hurai Ági, Hurai Erzsébet, Ifj Kovács Károly, Ignácz Antal, Ináncsi József, Iványi Sándor, Janits Béla, Kántor Ilona, Kardos Gábor, Kasziba Gyuláné, Keöves Györgyné Zsuzsa, Kincsesné Salca Mária, Király Zoltán, Kiss Imre vitéz, Kollár Lajos Dr., Kovács János, Kovács Károly, Körmendi Anna, Krashó János, Krupla Zoltán, Laczkó János, Lévai Regina,Ludányi Horváth Attila, Makk Imréné, Marsiné Komor Anita, Molnár Géza, Mondok Imre Károly, Nagy Jánosné, Nagy Zsuzsanna, Németh Zsolt, Novák Ádám, Nyáry János, Peleskei László Dr., Pentelényi Tamás Dr., Penzer Simon, Pozvari Éva Dr., Práznovszky Miklós Dr., Ráczné Fodor Éva, Rigetiné Simon Irén, Sajó Mária, Sajó Victor, Simáki Rita, Szabó László, Szabó Sándor András, Szabóné Kaiser Edina, Szalontay Béla, Szántó Csaba, Szent-Andrássy Jenő vitéz, Szőts Béla, T. Kovács Erzsébet, Tálos Géza, Tamás Erzsébet Dr., Tőke Csaba, Tury-Nagy Attila, Vájer Etelka, Vajta Dénes, Váralljai Csocsán Jenő Dr., Vásárhelyi Éva, Vásárhelyi József, Vattay Szabolcs, Vavrek József, Vesztergombi-Pentelényi Kinga, Vörösváczky Csaba Szilárd vitéz, Zéher Andor László, … és még sokan mások, akik folyamatosan csatlakoznak a Felhívásához.

Címzettek: A Magyar Köztársaság Elnöke (Köztársasági Elnöki Hivatal, Sándor-palota, 1014 Budapest, Szent György tér 1., Postacím: 1536 Budapest, Pf. 227); Magyarország Miniszterelnöke (Miniszterelnöki Hivatal, 1357 Budapest, Pf. 6., E-levél: orbanviktor@orbanviktor.hu); Miniszterelnöki Hivatal (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 1055 Budapest, V. Kossuth Lajos tér 4. Postacím: 1357 Budapest Pf. 2); Az Országgyűlés Elnöke (Országház, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3., Postacím: 1357 Budapest, Pf. 2., kover.laszlo@parlament.hu); Az Alkotmánybíróság Elnöke(Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, 1015 Budapest, Donáti u. 35-45., Postacím: 1535 Budapest, Pf. 773.); A Magyar Országgyűlés Alkotmány-, és Igazságügyi Bizottsága (Országház, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3., Postacím: 1357 Budapest, Pf. 2., aib@parlament.hu), Dr. Baka András Bálint, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának, Országos Igazságszolgáltatási Tanácsának Elnöke (1055 Budapest, Markó utca 16., Postacím: 1372 Budapest, Pf. 438., elnok-lb@legfelsobb.birosag.hu,hivatal@oith.birosag.hu), Dr. Polt Péter, a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyésze és a Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó u. 16., Postacím: 1372 Budapest, Pf. 438., lu@mku.hu, info@mku.hu), A FIDESZ-MPSz Elnöke (Fidesz Központi Hivatal, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.); A JOBBIK Elnöke (Jobbik Magyarországért Mozgalom, 1113 Budapest, Villányi út 20/a); A KDNP Elnöke (KDNP Központi Iroda, 1078 Budapest, István u. 44., 1. emelet 14.); Az LMP Elnöke (LMP központi irodája, 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37. 1. em., Postacím: 1386 Budapest, Pf. 959); Az MSZP Elnöke (MSZP elnöksége, 1066 Budapest, Jókai u. 6., elnok@mszp.hu);Fejér Szövetség Titkársága (8000 Szfvár, Udvardi u. 34.)

/Forrás: Fetzer János THASZ-szervező 2011.03.31-i levele/*B.Kiss-Tóth László