Szász Lóránt:
ASSZONYOM, AKI VAGY(Csörének)I.
Itt, ebben a nyárban, ahol a platánok
ráncai gyűrűkben hullanak a földre,
fehér neszezés üt szíven, füvek egyenesedő
rémülete domborodik a messze-néző
csillagok jéggé ficánkoló záporozásában, ahol te
lélegzel, ahol te simulsz a szelek cirógató
tárulkozására hozzám, és tőlem messzebb,
mégis idegenül.
Nézd, akaratommal teremtem ezt a világot
teljessebbé, fiamat neked áldozom,
hajnalokba öltöztetlek, újveretű
áhitatom lobogására hajlítom a vizek
testedet ívelő csobogását, mert bánatom
vagy és örömöm és esteli órám.
Harcosaim ma a virágok dárda-szegező pihéi,
fecskék nyári szárnyalása, bogarak karikái,
kavicsok az úton, érted-tárulkozó
illatok, hogy óvjalak és őrizzelek ebben a
lobogásban, magamnak emeljelek
sátorul szentélyem védelmére, asszonyom,
aki vagy.
II.
Asszonyom, aki vagy, aki szültél,
homlokodon a csillag, a sziporkázó elevenség
fényei szemed bogarában, szeretlek, és
öled melegében bontakozom
világra-csodálkozó kacagásra, játékok
buckáira a porban, amikor elnehezülnek
szavaim ebben a nyárban.
Életem ez a nyár : vizek, morajok lobogása.
Halkul-e a szél, ha ezek a nappalok
melegebbé simítják a délköröket körülötted,
és a delek harang-verését hallod-e
a csendben, amikor hozzám hajolsz ?
Hallod-e az éneket ? Magasba térdelő
platánokat hasít, és mellemet magasítja
imádni az életet és a lehetetlent,
amit énekeltem és énekelek neked :
vérben és verejtékkel nemzeni gyermekeket,
akik a lobogás sugárzó karikáin
ugranak csillagokra, füstben és fénnyel,
arcomban és arcoddal felragyogva, itt,
ebben a nyárban.
NEM TŰRÖM EL(Önarckép)
Nem tűröm el, ha cserbenhagynak,
nem én megyek rögtön a falnak,
beszélek, amíg meghallgatnak.
Rendbe teszem a szűröm szélét,
inkább veszek, semhogy kérnék,
hitem erős : az Isten él még.
Virágaim megnyesem sorban,
söprök, mosok : hazámban por van.
Nem süllyedek el a habokban.
Ilyen legyen a nemzedékem,
szilaj, szótartó, szép : ne féljen !
Jövőm, országom, a reményem.
Zas Lóránt
USA, Kalifornia, Victorville, 2010. ápr.20.
