(A könyv 2003-ban jelent meg.)
Magyar õrzõ-védõ központok Tel-Avivban
Most Orbán Viktor a szelep?
• Igaz, hogy Orbán Viktornak titkos magánhadserege volt?
• Igaz. Volt magán-titkosszolgálata, de ezt szép csöndben megszüntették, jogutód nélkül felszámolták, és a munkájának jelentõs részét – azokat a zsíros állami megrendeléseket, amelyeket korábban a Defend Kft. kapott – a Kecskeméti Sándor-féle, valamint a Lasz György-féle szocialista kötõdésû magán õrzõ-védõ szolgálat veszi át. Kecskeméti Sándorról tudni kell, hogy 1990-ig a Belügyminisztériumban az alakuló politikai pártok belsõ kommunikációjával foglalkozott, mint elemzõ tiszt. Ezek a dolgok évek múlva visszaköszönnek. Viszont a Medgyessy-kormány már nagyon óvatos a magán titkosszolgálatokkal kapcsolatos kijelentésekkel, elsõsorban Medgyessy Péter „szakmai” elõélete miatt, másrészt sokkal okosabbak annál, minthogy egy ilyen láthatatlan hadseregbe belekössenek. Az igazán képzett szakemberek oly mértékben tudnak dezinformálni és kompromittáló adatokat napvilágra hozni, hogy esetleg éppen fordított eredményt érnének el, ha emiatt megtámadnák Orbán Viktort. Nagyon nehéz bizonyítékot szerezni. A magyar titkosszolgálat – fõleg ha magán-titkosszolgálat, mint a Defend is – rendkívül képzetten, jól mûködött.
• Ami persze törvénytelen, ha így mûködik. Mármint hogyha magán titkosszolgálatként is létezik.
• Teljes mértékben törvénytelen, de hát a magyar átalakulás nem arról szólt, hogy betartják a saját maguk által hozott törvényeket. Ezt már 1993-ban is elmondtam a magyar parlamentben, mint az MDF országgyûlési képviselõje, és akkor sem cáfolta meg senki. Ha a saját magunk által hozott törvényeket sem tartjuk be, akkor hogy várhatjuk el, hogy az országlakók jogkövetõk legyenek. Ez a magán-titkosszolgálatnál ugyanígy valósul meg. Az érdekesség az, hogy a magán-titkosszolgálatok ugyanolyan politikai tevékenységet folytatnak, mint amit hajdanában a politikai rendõrség folytatott. Csak a magam példáját tudom mondani, jó pár – rólam szóló – környezettanulmány került a kezembe, amit a magyar állam finanszírozott a Defend megrendelésére, vagy éppen Apró Antal végzett el az Október 6-a utcai csapatával.
• Apró Antal egykori kommunista pártvezetõ fiáról van szó…
• Akinek a nõvére, Apró Piroska, a Horn-kormány volt kabinetfõnöke, majd a Hitelbank elnöke, de sorolhatnám még áldásos tevékenységét...
• Az Apró családhoz tartozik Dobrev Klára is.
• Õ Apró Piroska lánya, jelenleg Medgyessy Péter kabinetfõnöknõje. De visszatérve a magán-titkosszolgálatokhoz százszázalékos biztonsággal mondhatom, teljesen bizonyítható ezek törvénytelensége. De a törvénytelenség bizonyításának mindenkor az igazságszolgáltatáson keresztül kellene történnie.
• Miért volt szüksége Orbán Viktornak magán-titkoshadseregre?
• A politikusok szeretnék teljesen kisajátítani az információkat. Orbán Viktor – némi alappal egyébként – nem nagyon bízott a hivatalos szervekben, legyen az rendõrség, vagy titkosszolgálat, mert kiképzésük a szocializmusban történt. Sokszor „jégre” vitték, dezinformálták ezek a szervezetek az Antall-kormányt is, ami nem is volt nehéz. Ezek következményeit Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársaitól, például Pintér Sándortól vagy éppen Boross Pétertõl jó eséllyel tudhatta.
• Ha a magántitkosszolgálatokról beszélünk, akkor szólnunk kell az ún. õrzõ-védõkrõl is. Hány ilyen õrzõ-védõ szolgálat létezik Magyarországon, kik a prominens vezetõi, mely országban találhatók a tulajdonosok?
• A kérdés megválaszolása elõtt vissza kell térni az állami szuverenitás elvesztésére, ami a „rendszerváltozás” miniszterelnökeinek regnálása idején fokozatosan következett be – gazdasági, külpolitikai, haditechnikai és belpolitikai (rendõrségi, nyomozói) szuverenitásról beszélek. Hatalmas elvándorlás volt a rendõrségnél, a fluktuáció elérte az ötven százalékot az elmúlt tíz évben, és a létszám nemcsak a nyugdíjazások miatt csökkent. A legmegbízhatóbbak, a legtehetségesebbek vagy a leghuncutabbak a magánszférában helyezkedtek el, és privatizálták ezt a hatalmas piacot, hiszen az õrzõ-védõ szolgálatok rendkívül szerteágazó feladatot látnak el. Ma már a jelentõs közintézményeket magánszolgálatok védik, miközben az õrzõ-védõk gyûjtik róluk az adatokat. Van vagy húsz, igen nagy õrzõ-védõ szolgálat, ennek több mint a fele közvetlen külföldi, ezen belül is izraeli tulajdonban van. A nagy magánszolgálatok jelentõs részének központja Izraelben található. Hatalmas az az adatmennyiség, ami ezeken a testõrszervezeteken keresztül kiáramlik. Ha még azt is hozzáteszem, hogy jelentõs részben Izraelben kaptak kiképzést, nagyon jól képzett az izraeli hadsereg, ütõképessége a magyar hadsereg sokszorosa, akkor felmérhetõ, hogy mekkora az erejük, a tudásuk.
• Milyen információkhoz juthatnak az õrzõ-védõ szolgálatnál dolgozók, akiknek fõnökei Izraelben vannak?
• Az állam szuverenitásával kapcsolatban mindenféle információhoz hozzájutnak. És ezt ez a buta magyar politikusi csapat észre sem veszi. Mondok erre egy nagyon negatív példát: az ÁPV-Rt.-t vagy a Honvédelmi Minisztériumot is néha már magánszolgálatok védték. Itt elegendõ egy portaszolgálatnál felirkálni, hogy ki hova megy. Ennél fontosabb adat egy rendszerben nem létezik, mert komputerben rögzíti a szolgálat a portán, hogy mikor, ki, hová ment. Hogy mirõl beszéltek, az már nagyjából követhetõ az eseményekbõl. Például amikor Orbán Viktornál ily módon rájöttek, hogy az igazi, közvetlen munkatársai lassan már nemcsak a csapattagok, hanem például a posta elnök-vezérigazgatója, Kalmár István is, aki informatikai kormánybiztos lett, akkor már annak a telefonjait folyamatosan figyelhették, hiszen a jelenlegi telefontársaság sincs már magyar kézben, és az hallgat bele, aki akar, úgy a mobilszolgáltatásoknál, mint a vezetékes telefonoknál. Ez sokszor nem is illegális: a tulajdonos lekéri a hivatalos, részletes listát, hogy ki kivel beszélt a leggyakrabban és máris tudnak mindenrõl. Abból, hogy nem az állam biztosította az állami alapintézmények védettségét, arra lehetett következtetni, hogy a politika nem bízik meg a rendõrségben, a saját õrzõ-védõ szolgálatában, és ezért kellett a magánszolgálatokra helyezni a hangsúlyt. Így viszont védtelenné váltak ezek az intézmények és politikusok.
• Soroljuk fel, hogy mely nagy magyarországi cégek õrzõ-védõ szolgálatainak központja van Izraelben?
• Azoknak az õrzõ-védõ szolgálatoknak, amelyek a közintézmények, sportesemények és sportlétesítmények védelmével, nagy rendezvények biztosításával foglalkoznak, a központjuk túlnyomórészt mind Izraelben van. Ilyen például az In-kal. Nemcsak az a baj, hogy az izraeli központok jelenleg egy lõporos hordó tetején „ülnek”, hanem az is, hogy ezekbe az õrzõ-védõ szolgálatokba lassan beszivárog a keleti maffia is. Oly módon, hogy kivásárol tulajdonrészt a szolgálatoktól, így például orosz tulajdonosa lesz. Az új tulajdonos elõélete sok esetben nem tiszta, egy részét lecsukták Lengyelországban, hát átjöttek ide, és itt most ismételten tulajdonost játszanak. Hogy egy cég ügyvezetõje például NATO-kompatibilis õrzõszobákat tervezett, a céget védõ szolgálatoknak pedig most orosz tulajdonosa és ügyvezetõje van, kit érdekel. Kétoldalú veszély van: nemcsak dél felõl, hanem kelet felõl is túlontúl nagy a ránk látás. Sajnálatos módon a nyugatiak is belelátnak a magyar õrzõ-védõ szolgálatok rendszerébe, mert a kialakulatlan piac miatt sokszor teljesen törvénytelen megbízásokat is teljesítenek ezek a cégek. Megdöbbentõ, hogy a nagy õrzõ védõ szolgálatok szinte kivétel nélkül – a Defendet ne soroljuk ide – szocialista kötõdésûek, elismert szocialisták. Az egyik legnagyobb szolgálati múlttal a Testõr Kft. rendelkezik, amelynek Szabó László a vezetõje és társtulajdonosa, s a cégben szintén van izraeli stróman.
• Szabó a Kádár-rezsimben a Népszabadság vezetõ újságírója volt.
• A Népszabadságnak és a Kék-fénynek volt kiemelt munkatársa. De folytassuk a megkezdett gondolatsort, Kecskeméti Sándor, Lasz György, mindketten szocialista kötõdésûek. Volt szocialista rendõrtisztek. Mindenek felett az a legnagyobb baj, hogy a magyar állam kiképezte õket hatalmas pénzért – rendõrtiszti fõiskolán, akadémián, egyetemen, nemzetbiztonsági szakon – és ezeket a speciálisan kiképzett embereket a magán-õrzõ-védõ szolgálatok hatalmas fizetésért alkalmazzák, miközben a kiképzésük több tízmillió forintba került. Helyettük viszont olyan embereket kénytelenek beállítani a magyar rendvédelmi szolgálatoknál, akik úgymond gyorstalpalón végzik iskoláikat. Annyira nincs tisztában egyébként a magyar politikusi gárda ezzel – és ebben Orbán Viktor is ludas –, hogy például a nemzetbiztonsági szolgálatnál foglalkoztat a Miniszterelnöki Hivatalban olyan elõképzettség nélküli embereket is, akik korábban soha nem voltak ilyen területen, legfeljebb elmentek egy hathetes amerikai tanfolyamra. És õk információkat gyûjtenek, elemeznek és következtetéseket vonnak le. Tudni kell, hogy a titkosszolgálatok rendszere az egész világon úgy épül fel – legyen szó elhárításról, hírszerzésrõl –, hogy ahhoz, hogy önálló hálózatot építsen ki, minimum öt év gyakorlat kell. Itt pedig olyan hálózati személyek szervezhettek, akik alighogy elvégezték az iskolát, fél év múlva már az utcán dolgoztak, és besúgó-rendszert mûködtettek. A szakszolgálatok nem megfelelõ mûködése a magyar nemzetgazdaság szempontjából is rendkívül hátrányos, tudniillik a magyar gazdasági érdeket sem tudják így védeni az idegen érdekekkel szemben. De hogy is tudnák, amikor még Orbán Viktor is olyan csapatot örökölt, amely múltjában erõsen kötõdött az ÁVH-hoz és a szovjet kiképzéshez.
• Ezeknek az õrzõ-védõ szolgálatoknak mennyire korszerû a fegyverzetük? Hasonlítsuk össze a magyar hivatásos állomány fegyverzetével!
• A technikai eszközök színvonala a magán-õrzõ-védõ szolgálatoknál követi a világszínvonalat, míg a magyar rendõrségnek technikai és más szempontból folyamatos lemaradása van. Évenként nyílik az az olló, ami jelzi a technikai lemaradást.
• Ezt azért is kérdezem, mert ha ezek az õrzõ-védõ szolgálatok többségükben külföldi – izraeli, orosz, amerikai – tulajdonban vannak, akkor Magyarország védtelensége újabb területen mutatkozhat meg, hiszen ezek a szolgálatok egy adott szituációban akár egységesen is felléphetnek, például a magyar nép ellen. Nem törvényes, de megtehetik.
• Ez valós veszély, nem túlzok. Az õrzõ-védõ szolgálatok lényegesen jobban megfizetik embereiket, mint a rendõrség. A rendõrség jelentõs része fizetéskiegészítésért bedolgozik az õrzõ-védõ szolgálatokhoz, úgymond szolgálatot ad munkaidõn kívül. Ezáltal – nem akarom részletezni, hogy milyen mértékû – információáramlás is van az õrzõ-védõ szolgálatok és a rendõrség között. Ebben a folyamatban közremûködtek az újságírók is, hiszen amikor létrehozzák a rendõrség sajtószolgálatát, akkor a jelentõs részben megvehetõ, megfizethetõ újságírók továbbadják az információkat, és üzérkednek velük. Nem csoda hát, hogy Magyarországon ma a szabályozatlan piac miatti információáramlás következtében annyi államtitok-, szolgálati titok sértés történik naponta, hogy az ember szinte nem is tudja követni. Néha letartóztatnak egy-egy törzsõrmestert vagy fõtörzsõrmestert a titkos adatok bûnözõknek való átjátszása miatt, holott ez napi esemény. Az ügyvédek naponta viszik át a saját rendõreiknek ezeket az információkat oda-vissza, s elmondják a védenceik érdekében, hogy mit kellene nekik csinálni, mit kellene eltüntetniük.
• Válaszoljunk egyértelmûen! Ezek az õrzõ-védõ szolgálatok a korszerû technika, a korszerû fegyverzet révén szembe fordulnának vagy szembe fordulhatnának a magyar néppel?
• Minden további nélkül szembe fordulhatnának. Csak nézzük meg annak a következményeit, amikor egy-egy ilyen õrzõ-védõ szolgálat megjelenik egy labdarúgó-mérkõzésen. Csúnyát mondok, de ott a népet verik. Vegyük tudomásul, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket csak és kizárólag állami feladatként szabadna elvégezni. Ha az angol vagy a holland futballhuliganizmust magán õrzõ-védõ szolgálatokkal akarták volna visszaszorítani, akkor még most is lenne ott huligánkodás. Az államnak bizonyos dolgokat magára kell vállalni a polgári demokráciában. Ilyen a köz-, a jog-, a tulajdonbiztonság, egyáltalán a belbiztonság. Ez az állam alkotmányban rögzített kötelezettsége. Ezeknek egy részét átadni, piacosítani – több mint hiba, bûn. Egy felcukkolt tömeg vagy éppen egy felcukkolt õrzõvédõ-szolgálat utcai harcokra fegyverekkel kiképzett emberei esetleg visszafordíthatatlan folyamatokat tudnak elindítani. Hangsúlyozom: mindemellett személyes átjárás van a rendõrség, a szolgálatok és a magán-õrzõ-védõ szolgálatok között. Az igazi veszély az, hogy folyamatos az információáramlás belül is, kívül is. Magyarországra és Magyarországról. El tudok képzelni olyan szituációt is, hogy a meggyöngült és elbizonytalanodott rendõrség, a készenléti ezred mellé odavezényelnek – úgymond segítségként – magán-õrzõ-védõ szolgálatot, egy-egy tüntetés leverésére. Elgondolni sem merem, hogy milyen következményekkel járna, ha esetleg a szervezett magánerõk összecsapnának a tömeggel.
• Orbán Viktornak mi lehet a politikai pályafutása továbbiakban? Az látszik, hogy óriási lendülettel elindult a polgári körök mozgalma, viszont ezek a körök nem kapnak programot. Mondok egy példát. 2002-ben Orbán Viktorék meghirdették a polgári körök találkozóját a Szabadság térre, az MTV elé. Orbán Viktor azt mondta akkor a beszédében, a televízió székházára mutatva, hogy itt vagyunk ez elõtt az épület elõtt, nagyon sokan vagyunk, akár fel is emelhetnénk ezt az épületet, akár odébb is vihetnénk, de nem vagyunk úgy öltözve. Azon túl, hogy ezek a polgári körök végigvonulnak az Andrássy úton – ez egy másik példa –, eljutnak az Erzsébet térig, nagyon sokan vannak, de az Erzsébet térnél nem jutnak tovább. Sem fizikálisan, sem képletesen.
• A polgári demokráciákban többször elõfordul, hogy megváltozik egy politikai párt szavazóbázisa. Orbán Viktor felfedezte, hogy program hiányában a Fidesznek és a jobboldalnak eléggé hûtlen a választóbázisa. Aki meg tudná ma mondani, hogy mi a különbség az MDF, a kisgazda, a kereszténydemokrata és egyéb pártok programja között, az nagyon bölcs politikai képességekrõl tenne tanúbizonyságot. Orbán Viktor észrevette, hogy a konzervatív jobboldalnak meg kell szerveznie saját tömegbázisát és a saját pártját. Nem véletlenül védettek le jó pár pártnevet a Fideszben. Meggyõzõdésem, hogy Orbán Viktornak a polgári körök szervezése az egyetlen rövid távú esélye arra, hogy a politikában fennmaradjon. Viszont, ha a polgári körök nem kapnak feladatot, vagy Orbán Viktor ismét a Fidesz elnöke lesz, a polgári körök magukra maradnak.
• Igen ám, de egy tömegmozgalom vagy bármilyen mozgalom élére csak olyan ember kerülhet, aki politikai múltját tekintve tiszta, aki feddhetetlen, akit nem foghatnak, nem zsarolhatnak.
• Amikor ott vagyunk a televízió elõtt, és azt mondjuk, hogy akár ezt is tehetnénk, de nem tesszük, akkor ez érdekes gondolatokat indíthat el az emberben. Mondhatom, hogy a demokrácia tisztelete miatt mondta ezt, és majd négy év múlva ismét megméretkeznek. De nem biztos, hogy ez volt az oka a tétovaságnak, hisz ha velem szemben ilyen-olyan módon vagy csalással gyõztek, akkor az sem demokratikus módszer. Az antidemokratikus módszerekkel szemben a játékszabályok sem szoktak demokratikusak lenni. A tömegmozgalom viszont bármikor el tudja söpörni az ilyen áldemokráciát, de nem tudom, hogy Orbán Viktornak hosszú távon van-e olyan elképzelése, hogy a népet valóban segítségül hívja. Meri-e megtenni, vagy tényleg van takargatnivalója, s attól tart, hogy visszaszólnak a másik oldalról, hogy mindezt azért csinálod, mert az ilyen vagy olyan bûnödet leplezgeted.
• A beszélgetésünk során korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor beszervezett ember. Ez nyilvánvalóan zsarolási lehetõség.
• Igen, de ennél sokkal súlyosabb az, ha esetleg gazdaságilag is fogható valaki. Nem akarok olyan fejtegetésekbe bocsátkozni, amelyekrõl nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás körébe tartoznak, de azt tudom, hogy a jelenlegi játékszabályok szerint Orbán Viktornak, Torgyán Józsefnek és más politikai vezetõnek ugyanúgy menlevele van, mint ahogy volt az Antall–Boross-kormányban az akkori felelõsöknek.
• Ez az a bizonyos menlevél, amelyrõl azt mondják, Medgyessy Péter miniszterelnök közölte munkatársaival, hogy három ember biztosan védettséget élvez az õ kormányzása alatt. Az egyik Orbán Viktor, a másik Torgyán József, a harmadik Pintér Sándor.
• Biztos, hogy arról a menlevélrõl van szó. Több rendõrrel beszéltem errõl, s azt mondták, hogy a fenébe vizsgálják ki az ügyeket, ha vannak védett személyek.
• És ezt valóban kijelentette Medgyessy?
• Ezen kívül több nevet is kijelentettek a szocialisták, például Kövér Lászlónak és családjának sem lesz különösebb baja.
• Lehetne?
• Az elmúlt négy év gazdasági cselekményei – a Postabank, a Magyar Fejlesztési Bank, a Vegyépszer környékén történtek – messze túllépték a jogszerûség határát. Ha komoly szándék lenne rá, ezeket ki lehetne vizsgálni. A politikusok a nép bolondítása érdekében mindig hozzányúltak az ígérgetés eszközéhez. Mindig azt mondják, majd õk aztán mindent tisztáznak, akárki legyen is a szereplõje, megkülönböztetés nélkül kivizsgálják az ügyeket, és a bûnösöket az igazságszolgáltatás elé citálják. Ez az elmúlt évtizedben nem így történt. Politikai szándék miatt viszont leültettek olyan embereket, akiknek a bõrére a két nagy párt vezetõi – a szocialisták és a fideszesek – megegyeztek.
• Ilyen ember lehet például Székely Zoltán, mert az õ érdekében megint csak nagyon furcsa dolgokat lehet hallani. Miképpen és kinek az utasítására került be a személygépkocsiba az a táska, amelyik állítólag húszmillió forintot tartalmazott, és hogy kerültek oda azok a kamerás emberek, akik mindezt rögzítették?
• Az egész Székely-ügy törvénytelenségek sorozata. Az megint más kérdés, hogy én tudom, hogy Székely Zoltán mit követett el. De nem azért csukták le, amit elkövetett.
• Igaz az, hogy ebben az ügyben Kövér László neve is felvetõdik?
• Felvetõdött az összes Fidesz-vezetõ neve, akik azt hirdették, hogy azokat a képviselõket, akik túlontúl nagyszájúak és fenyegetõznek, ki kell venni a pakliból. Ez meg is történt. De ha megnézzük, Székely Zoltán egy mamlasz, rajtafogható ember, aki állandóan azzal fenyegetõzött, hogy majd napvilágra hozza a nagy közbeszerzési botrányokat. Egyetlenegyet nem hozott nyilvánosságra, de az õ büntetõjogi elítélése egyszerûen vicc. Ez nem büntetõeljárás, ez egy politikai koncepciós per, amit jogerõsen be is fejeztek annak rendje-módja szerint. Az a gond, hogy mindkét nagy párt ismételten döntést hozott arról, hogy két pártra, két nagy tömbre van szükség Magyarországon, s akik ennek útjában állnak, azokat – példát statuálva – kiállítják a sorból.
• Az a két párt véletlenül nem egy párt most már? Mert nagyon gyakori a parlamenti összejátszás. Hiszen azt figyelheti meg az ember, hogy a tévékamerák elõtt hatalmas viták zajlanak, de amikor szavazásra kerül a sor, együtt szavaz az MDF, a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ.
• Egygyökerû az egész magyar politikusi élgárda. Tudni kell, hogy minden ország, minden polgári demokrácia történetében vannak olyan eseménysorok, amelyeket a politikusok a legnagyobb politikai erõk megegyezése révén hoznak létre, mert csak így tudják megoldani. Vannak olyan eseménysorok és érdekek, amelyek pártpolitika felettiek, s amelyek jelentõs részét egyébként Magyarország már eljátszotta. Az egész nép érdeke például, hogy legyen törvényes alkotmány, legyen honvédelem, külbiztonság vagy pénzügyi biztonságunk. Olyan kérdésekre gondolok, amelyek megoldásért a németek is nagykoalícióba tömörültek, az osztrákok is, és az olaszok is megtették ezt. Magyarországon is elkövetkezhet az az idõ, amikor a látszólag egymással ellentétben lévõ két párt azt mondja, a nemzet érdeke úgy kívánja, hogy bizonyos dolgokban együttmûködjünk.
• De hát hogy mondhatja ön azt, hogy ezek a pártok a nemzet érdekében együttmûködhetnének, amikor eddig az egy tõrõl fakadó pártok majdnem minden cselekedete arra irányult, hogy miképpen lehet kiárusítani Magyarországot?
• Hogy egy politikus mit mond és mit nem, és amit mond, annak mi a valóságtartalma, az az esetek többségében követhetetlen, a két dolog nem feltétlenül fedi egymást. Ez nem szokatlan a politikában, s nem is magyar sajátosság. A magyar politikai elit az elmúlt évtizedekben eljátszotta a magyar szuverenitást, az önálló gazdaság felépítését, az önálló tulajdonrendszert, és jelentõs részben csökkentette identitásunkat. Ez nem zárja ki, hogy véletlenül, mert az élet olyan helyzetbe hozza a magyar politikai elitet, hogy meg kell egyezni a nemzet alapvetõ sorskérdéseiben, esetleg ne fognának össze. Például egy terrortámadás esetén rájöhetnek a politikusok, hogy ez a kisded maszkabál és paródia, amit politika címén csinálnak, nem tesz jót a hazának. Ma mindenki fél a politikától, a politikai tömböktõl. Fél a mûvész, a tudós, a katona, fél mindenki. Ha a magyar politikai átalakulás utolsó tizenöt évét nézzük, akkor a magyar politikusok közül az oly sokat sztárolt emberek nevének kilencven százaléka ma már senkinek nem mond semmit. Ha azt mondom, Sinkovits Imre, az száz év múlva is Sinkovits Imre. De mondhatnám Bessenyei Ferenc nevét, sorolhatnék még sok írót, költõt, mûvészt. Õk valami fontosat alkottak. De sokszor még õk is féltek és félnek ettõl a nevenincs politikától, mert ha másik csapat jön, bizony félõ, hogy a színházak, a könyvkiadás nem lesz oly mértékben finanszírozva, hogy a köz érdekeit ki lehessen szolgálni. Holott ezek a nagy formátumú emberek tudhatnák, hogy olyan emberektõl félnek, akiknek kilencvenkilenc százaléka még mellékszereplõje sem lesz a magyar történelemnek. Fel tudnék sorolni tizenöt-húsz nevet, akik miniszterek voltak, vezetõ képviselõk, és ha az utcán végigmennek, a világon senki nem tudja, kik õk. Ilyen a magyar politika. Az Orbán-kormányból tudnék mondani négy-öt olyan embert, akirõl a közvélekedés nem is tudja, hogy kormánytag volt, de ugyanezt mondhatom az Antall- vagy a Horn-kormányról is.
• A Medgyessy-kormányról is el lehet mondani, hogy mûködése alatt sem tudják az emberek, hogy X vagy Y miniszter.
• Ha például azt mondom, hogy László Csaba pénzügyminiszter, az gyakorlatilag a világon semmit sem mond. Itt azt akarom érzékeltetni, hogy ezektõl az emberektõl, mint masszától mennyire félünk, mennyire elhisszük, hogy a döntési jogosultság teljes egészében a kezükben van, és akármit tehetnek négy éven keresztül, a népükkel szemben is. Mint ahogy, egymásra rakódva, valamennyi kormány jelentõs részben a haza szuverenitása ellen dolgozott. Hangsúlyozom: nem a haza érdekeiért tevékenykedtek itt miniszterek, miniszterelnökök, párthovatartozásuktól függetlenül.
• Fejezzük be azt a gondolatot, hogy mi lesz Orbán Viktorral. Ott hagytuk abba, hogy ön bizonyos gazdasági visszásságokat említett, amelyek, ha esetleg vannak és kiderülnek, befolyásolhatják a politikai pályafutását.
• Természetesen befolyásolhatják.
• Vannak ilyenek?
• Én tudom, milyen gazdasági bûncselekményeket követtek el a Fidesz ideje alatt. Nyilvánvaló, hogy minél több idõ telik el, annál nehezebb a bizonyíthatóságuk. A Fidesz és a Kisgazdapárt ideje alatt évente a nagy elosztórendszerekbõl több mint ötszázmilliárd forintot kivittek. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy a szocialisták nem ugyanezt csinálják! Ez az összeg viszont olyan nagyságrendû bûncselekmény-sorozat, amit egy jól mûködõ rendõrség és igazságszolgáltatás mindenféleképpen megfékezne. Hisz az a lényege az egésznek, hogy a független igazságszolgáltatásnak kordában kell tartani a törvények betartásával, a politikán kívüli folyamatokat. De Magyarországon senki nem tudja megmondani, hogy mi esik kívül a politikán. Mert amikor egy minisztert kineveznek, az egybõl okosnak is hiszi magát, és nem veszi észre, hogy õ is csak egy lobbicsoport tagja. Mert attól nem lesz törvényes és jogszerû valami, hogy az ügyvédi közösségek kibundázzák önmaguknak, hogy minden egyes szerzõdést ellenjegyezni kell, ez már az Antall-kormány idején is így történt. Az egész magyar privatizáció, a tulajdonátadás, az összes polgári és büntetõper látszólag törvényes, hiszen ott vannak a jogértõ emberek, akik viszont önmaguknak lobbizták ki, a saját gazdasági érdekeik szerint, a rendszer mûködtetésének anyagi feltételeit. Nyerészkedés céljából. Ma Magyarországon nem lehet megmondani, hogy meddig tart a szervezett bûnözés, és hol kezdõdik a politika, milyen módon épültek ezek egymásba. Azt sem lehet megmondani, hogy egy elkezdett büntetõügyet befejeznek vagy sem. Ha feltételezem, hogy Orbán Viktor nyerésre áll a következõ választások elõtt, mert a polgári köröknek valamilyen véletlen folytán mégis tud programot adni, akkor is mûködtetni kell ezeket a köröket. Összehozni az embereket, hangzatos szavakkal, nagyon egyszerû. De feladatot adni nekik, ez már igazi kihívás. Óriási az elégedetlenség, és még nagyobb lesz, amikor az Európai Unió elsõ három-négy évének a negatívumai lecsapódnak. Ha mindezek együtthatásával az elõrejelzések szerint hatalmas elõnye lenne a polgári köröknek és Orbán Viktornak, nem biztos, hogy nem vennének elõ egy-két büntetõjogi aktát. Hogy Orbán Viktor szarvát letörjék. Tapasztalatból tudom, hogy azokat a politikai ellenfeleket, akikkel nem tudnak mit csinálni, rendszeresen a büntetõjog eszközeivel semmisítik meg.
• De nem elég az embereket az utcára kivinni. Az emberek már feladatokra várnak, sikerélményekre. Arra például, hogy azt mondják nekik, három fontos feladatunk van. Az egyik, hogy felülvizsgáljuk az eddigi privatizációt, pontosabban megnézzük, hogy ki miképpen vagyonosodott Magyarországon, mert hiszen a 1991. évi 9-es törvény kimondja, hogy háromévenként el kell számolni a vagyonnal, és ha valakit bevétele nem jogosít arra, hogy ekkora vagyona legyen, ott meg kell kezdeni a különbözet visszaállamosítását. Másik programpont lehet a további privatizáció megállítása, merthogy Medgyessyék tervezik az újabb kótyavetyét. Ki lehet azt is jelenteni, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi magyar föld sem kerülhet idegen kézbe. Ha csak ennek a háromnak a kimondását vállalja valaki, és azt mondja, hogy ezt hirdetem, és addig nem megyünk haza, ameddig ezt nem teljesítik, akkor sikert lehet elérni. De azzal, hogy szép szavakat mondok – és ezzel etettek meg minket tizenkét év alatt, hogy beszélhettünk, énekelhettük a magyar és a székely himnuszt, énekelhettünk Boldogasszony anyánkról, s máris úgy éreztük, szabadok vagyunk –, az ország nem megy elõre. Mert a szózuhatag közben ellopták a vagyonunkat.
• Ez a legérdekesebb kérdés, hogy vajon mekkora Orbán Viktornak és csapatának a mozgástere. Az ön által említett programpontokat meghirdetheti-e Orbán Viktor? A jelenlegi ismereteim szerint ezeket nem hirdetheti meg, mert az Európai Unió elkötelezett híve. Hiszen az európai uniós tagság ellen csak annyiban apellál, hogy nem sikerült egészen jó tárgyalási pozíciót kiharcolnunk, de egy fokkal mégis jobb az Európai Unió.
• Igen, azt mondja, hogy mindez nem jó, nem szerencsés Magyar-országnak, de lépjünk be az Európai Unióba.
• Igen. Azokat a súlyos programpontokat, amelyeket a haza érdekében meg kellene hirdetni, és nemcsak meghirdetni, hanem mozgalomként élettel megtölteni, azt ma Orbán Viktor nem teheti meg. Nem követelheti, hogy nem adunk el földet, mert õ is megtette, hogy az európai uniós tárgyalások során idegen érdekeknek szolgálta ki a magyar földet. Nem mondhatja azt, hogy a privatizációt leállítja és ellenõrzi, hiszen kormányzása idején erre lett volna esélye, hiszen Magyarország ma egy túlprivatizált ország. Tehát ma nagyobb a magántulajdon aránya, mint azt a polgári demokráciában bármi is indokolná. Ha hiszik, ha nem, Németországban nagyobb az állami tulajdonarány, mint nálunk. De említhetném az Egyesült Államokat is, ahol a társadalmilag ellenõrzött tulajdon aránya nagyobb, mint nálunk. De hogy Orbán szembefordul-e a múltjával, azzal, amit több mint tíz éve hirdet, ez lesz a politikai pályájának értékmérõje. Meg tudja-e csinálni, hogy olyan programot adjon, amiért az ország jelentõs része lelkesedni tud, és követni tudja õt. Az még Magyarországon nem eldöntött, hogy Orbán Viktor nem ugyanúgy jár-e, hogy kijátszotta még utoljára a népadut, az utcára viszi az embereket, s utána nem kell senkinek. Ezt az elmúlt évtizedben sokan csinálták. Torgyán József ugyanúgy ezt az adut játszotta ki, mint Csurka István. Ha viszont megnézzük Csurka utolsó szerepléseit, nyolc-tízezer embernél többet már nem tud mozgósítani. De a polgári körösök is mondják már, egy félórás Orbán-beszédért nem utazunk órákat.
• Orbán Viktor is ugyanúgy az utcára vitte az embereket, aztán hazaküldte õket.
• Lehet, hogy az elégedetlenség szelepét õ is így vezette le. De sokan voltunk – mondták október 23-án –, teli volt a város, és milyen szépen beszélt Orbán Viktor. Ott voltunk a tömegben, az Erzsébet téren, és csodálatos volt. De akkor most mi lesz? Hát kérem tisztelettel, összejöttünk, menjünk haza. Amikor Csurka azt hirdette, hogy foglaljuk el a televíziót – dehogy foglalták el, sõt õ állt az emberek elé, hogy el ne foglalja senki azt a nemzetrontó, idegenimádó televíziót, amely teljes egészében anulálni kívánja a magyarság kultúráját. Most a közszolgálati egyesrõl beszélek, amelyiken ritkán tûnik fel egy-egy, a magyar történelemmel kapcsolatos mûsor.
• És erre mondja Orbán Viktor, hogy nem vagyunk úgy öltözve.
• Vajon mikor tudja Orbán Viktor átlépni az elmúlt évtized alatt felállított korlátokat? Nem tudható. S az sem, hogy akarja-e. Miközben állítom, a magyar politikusok közül õ az, aki eddig a legtöbb jót tette. És nemcsak szavakban. Újszerû gondolatokat vetett fel. De hogy ez egy párt-e vagy kettõ? Bizonyos alapkérdésekben sajnálatos módon ezeknek a csapatoknak egy és ugyanaz a véleménye. S ugyanaz a közvetlen hátországa. A politikusok mögött álló pénzügyi erõknél, amikor kormányváltás van, leváltják a bankelnököt, a vezérigazgatót, és utána a volt vezérigazgató elmegy az új elnök-vezérigazgató tanácsadójának.
• Az Orbán-kormány idõszakában lejár a kommunistának mondott legfõbb ügyész mandátuma, majd elmegy az Igazságügyi Minisztériumba a nemzetinek tartott Dávid Ibolya mellé tanácsadónak. Maga a miniszter asszony hívja õt.
• Ez a folytonosság az igazságszolgáltatásban ugyanígy van. Annyira túlfejlõdött ez a rendszer, annyira túlnõtt bizonyos kereteket, hogy azt mondhatom, a sztárügyvédek védik a sztárbûnözõket, a sztárbûnözõ politikusokat, a sztárbûnözõ orvosokat, a sztárbûnözõ rendõröket. Három-négy nagy ügyvédi iroda uralja ma Magyarországot. Ugyanaz a védõügyvédje Medgyessy Péternek, mint Pintér Sándornak, vagy éppen a conti-caros Radnainak. Gondoljunk bele, hogy ennek az ügyvédnek micsoda iszonyatos információ és hatalom van a kezében, mert ma Magyarországon a legkevésbé demokratikusan mûködõ rendszernek van a legnagyobb hatalma, és az a bírói hatalom. Teljesen kontroll nélküli. Ez a magyar politikusok legnagyobb bûne, a gazdasági szuverenitás elvesztésén túl. Amikor 1989-ben az ellenzéki kerekasztalt megelõzõen megegyeztek az ún. rózsadombiak, akkor eldöntötték azt is, hogy az igazságszolgáltatást átvilágítatlanul, változatlanul kell hagyni.
• Pontosabban, úgy hangzik a megállapodásnak ez a része, hogy „az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében”.
• Minden egyéb a volt a kommunisták kezében maradt, de az igazságszolgáltatás aztán végképp. Hiszen ez a tényleges hatalom. Mostanában módomban volt több kormánytagnak elmondani, hogy akkor fogja igazán megtudni, hogy mi a hatalom, ha egyszer egy bíró szembenéz vele, és azt mondja, elítéllek öt évre, és elkobzom a vagyonodat. Ez valóban hatalom! Mert ha egy politikus azt kiabálja a másikra, hogy tolvaj vagy, hazaáruló vagy, ami mindennapos a mai parlamentben vagy az önkormányzatokban, ebben a látszólag kettéosztott országban, az csak egy politikai játszma része. De az igazságszolgáltatás ma teljesen öntörvényûen mûködik, függetlenítve a saját maga törvényeitõl és rendelkezéseitõl, és most a belsõ szabályzatra gondolok. Hogy egy bírónak nem kell két évig leírni az ítéletet, elévülhetnek vagy évtizedeken keresztül tarthatnak bûntetõ és polgári ügyek, több száz bíró ellen eljárást indítananak, s ez mind titokban marad – ez Magyarország. Ez bizony olyan vadhajtás, ami a magyar demokráciát alapjaiban fenyegeti, tudniillik nincsen az alkotmányban rögzített törvény elõtti egyenlõség. Demokrácia pedig jogbiztonság, közbiztonság, tulajdonbiztonság és törvény elõtti egyenlõség nélkül nem létezik! És ebben valamennyi „rendszerváltozáskori” magyar kormányfõnek történelmi hibája van, és nem tudni, hogy mindez békés úton rendezhetõ-e. Gondoljunk bele: évtizedeken keresztül nem ítélik el a bûnözõt! A bûnözõ nyugodtan mondhatja, hogy azért kell neki tovább bûnözni, pedig már nem tenné, mert sokba kerül a lefizetett miniszter, sokba kerül az ügyvéd honoráriuma, mert vinni kell a bírónak a pénzt. Megdöbbentõ, hogy öt-hat, sõt tíz év óta nincs elsõfokú ítélet kiemelkedõen súlyos gazdasági bûncselekményekben, a fehérgalléros bûnözõknél. A bolti lopáson ért tolvajt viszont három nap alatt elítélik három hónap felfüggesztettre, s ezt gyorsaságként, eredményként tüntetik fel. Erre lehet azt mondani, hogy ez a legbutább visszaélés a joggal. Ma Magyarországon több száz olyan ügyet tudok, ahol soha nem lesz jogerõs bírói ítélet, és csalásokkal szerzett tíz-húszmilliárd forintokat olyan helyen forgatnak, ahol a szervezett bûnözés legsötétebb bugyrai találhatók.
• Egyetlen példát hadd mondjak, mielõtt ezt a témát befejezzük. Orbán Viktor, de más miniszterelnök is kijelentette, hogy Magyarországon olajbûnözés nem volt, le kell zárni ezeket az ügyeket. Ezzel szemben úgy tudom, hogy már idáig körülbelül háromszázmilliárd forintnyi ügyet tártak fel, bár tudjuk, hogy az olajbûnözés sokkal nagyobb kárt okozott Magyarországnak. Ha egyszer nem volt olajbûnözés, akkor ez a háromszázmilliárd forint honnan jött össze?
• Az elmúlt idõszakban – az állítólag nem létezõ – olajbûnözés évente minimálisan egymilliárd liter szõkített vagy jövedéki adó elõl elvont olajterméket jelent, pedig ebbe csak a belföldi forgalmat számítom, az exportot és egyebet nem. Ez mai értéken ezermilliárd forintot is kitesz, 1990-tõl 1996-ig, esetleg 1998-ig. De ma is van olajbûnözés, havonta több ezer tonna kerozinnal „játszanak” most is. Kijelentik, hogy nem volt ilyen jellegû bûncselekmény, mi meg szép lassan összeadogatjuk, hogy hány embert mennyi jövedékcsalásért és másfajta csalásért ítéltek el, és a végösszeg már most lényegesen több háromszázmilliárd forintnál. Csak 2002 decemberében több mint hétmilliárd forintra ítéltek el embereket. Megdöbbentõ azonban, hogy például elítélnek valakit ötszázmillió forintos tettért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, majd jogerõssé válik, és utána bírói mentességben részesül az elítélt. Ezek olyan kirívó példái a törvény elõtti egyenlõtlenségnek, amit egy demokrácia nagyon nehezen és hosszadalmasan tud kinõni. Miután egy társadalmi rendszert elrontottak, és szándékosan rosszul is mûködtették, utána nagyon nehéz azt kijavítani. A mi miniszterelnökeink mindig a demokráciára hivatkoztak, de nem annak szabályai szerint kormányoztak, és nem eszerint élték magán- vagy gazdasági életüket. Vagyonát tekintve Medgyessy Péter milliárdos miniszterelnök. Nagyon sok milliárdos politikus van, aki azonban takargatja vagyonát. Ez bizony a politikai elit közös bûne! Mert az nem létezik, hogy egymás tevékenységérõl ne tudnának. Mindenfélét kiabálnak egymásra, de ennek bûntetõjogi és polgári jogi következménye az elmúlt évtizedekben nem volt. Eszerint épült fel a magyar igazságszolgáltatás rendszere. Ennek a két és fél ezer bírónak a szemléletét nem lehet egy-két év alatt megváltoztatni. Azoknak az ügyészeknek a szemléletét, akik nem támadják meg azt a bírót, aki megakadályozza a büntetõeljárás befejezését, nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Van egy mondás, és Antall Józseffel többször nevetve beszélgettünk róla, hogy a szocializmusnak a legnagyobb bûne az, ami utána következik. A szocializmus hatalomgyakorlásának módja, a negyven év, nem múlt el nyomtalanul, és hiába mondta azt bárki, hogy én mától kezdve demokrata vagyok, amikor gondolkodásmódjába a szocializmusban gyakorolt reflexek ivódtak be. A köztulajdon hasznainak élvezete bizony ugyanennél a politikusi rétegnél is tetten érhetõ, a szocializmusban is, és jelenleg is. Ezek az évek nem múlhatnak el következmények nélkül, ez szinte helyrehozhatatlan hiba. A magyar szuverenitást visszaszerezni csak akkor lehet majd, amikor az Európai Unió jelenlegi, már omladozó rendszere szétbomlik. Nehogy azt gondolja valaki, hogy az Európai Unió örökérvényû! Az egy mesterséges tákolmány. A küldetését teljesítette, nem tudni, hogy még meddig finanszírozható.
• Mi volt a küldetése?
• A II. világháború utáni, úgymond békés újjáépítés pénzügyi „levezénylése”.
• Na de már régen nem arról van szó! Nemcsak azért, mert a háborús helyreállítás megtörtént, hanem azért, mert most már egy globalizált világ érdekében dolgozik az Európai Unió, mégpedig a nemzetek, népek ellenében.
• Az unió is, és a piacgazdálkodás csúcsát jelentõ Amerikai Egyesült Államok is a megfoghatatlan globalizáció foglya. Nagyon szívesen szabadulnának már a németek is a globalizációtól. Mondok erre egy példát: Magyarországnak alapvetõ problémája, hogy lakossága eladósodott, nincs vagyona. Mondok egy másikat: a tõzsde értékmérõje Németországban ma rosszabb, mint Magyarországon. 2002-ben, az elõzõ évhez képest ötvenkét százalékkal csökkent a német gazdaság értéke, a piaci értéke. Iszonyatosan rossz rendszer az, amely már annyira el van adósodva, hogy tovább nem finanszírozható, mert a bankokon keresztül rengeteg pénzt von ki a spekulatív tõke a német gazdaságból is. A Vivendi Telecom franciaországi anyavállalata az eladósodása miatt értékesíti a magyar vezetékes távközlési hálózat mintegy tíz-tizenkét százalékát. Az értékesítés üzleti titok, de 450 millió dollár körüli összegrõl van szó. Számoljunk utána, hogy ez mennyit is jelent! Ha megnézzük, hogy az egész magyar telefonhálózatot mennyiért adtuk el, akkor megdöbbentõ eredményt kapunk: a Vivendi tizenkét százaléka több, mint amennyiért az egész magyar telefonhálózatot Schamsula György miniszter úr értékesítette Batthyány Ádám 1,7 milliós sikerdíjával együtt.
• Mennyi volt akkor az összeg?
• Nem több huszonötmilliárd forintnál, mai áron számolva a dollárt, durván hatvanmilliárd forint. A tizenkét százalékot ma a Vivendi Telecom – amelybe nem tartozik bele például a mobilszolgáltatások MATÁV tulajdonlása sem – a duplájáért adja el, mint amennyiért hajdanában az egészet megvette. Ezek megdöbbentõ számok! De Magyarországon összezavarják a polgárokat, hogy ne is tudjanak a 450 millió dollárról, ne tudják azt sem, hogy 1993-ban mi történt, ne tudják, hogy miért kellett a bankokat fillérekért eladni. Ne tudjanak arról sem, hogy a Budapest Bankot miért adtuk el nyolcezer forintért a világ legnagyobb multijának, a General Electricnek, és miért fizettünk utána még ötvenmilliárd forintot. Miért finanszíroztuk tovább a Budapest Bankot? A vevõt, a General Electricet finanszíroztuk a Budapest Bankon keresztül. Az Edison által alapított General Electric, a világ legnagyobb vállalata, ingyen megkapta Közép-Európa legfejlettebb fénycsõgyártási rendszerét, a Tungsramot. Errõl ki tud? Gondoljunk bele, valamennyi miniszterelnök súlyos felelõssége ez, mert a saját hazája évszázados értékeit adta oda ingyen idegen érdekek szerint. De térjünk vissza az Európai Unióhoz! Magyarországon a politikusok ugyan nem mondják, de Nyugat vezetõ politikusai már tudják, hogy az Európai Unió jelenlegi gazdasági formációja tovább nem tartható.
• Annál is inkább így van ez, mert ma nem a termelékenységen van a fõ hangsúly, hanem a pénzforgalmon. Hiszen évente nyolcezermilliárd dollár a világ bankárjainak nyeresége, ez naponta huszonnégymilliárd dollár. A pénz forog, és érték nem képzõdik.
• Ez az az összeg, ami nyereségként jelentkezik náluk a pénzforgalomból. Tehát napi huszonnégymilliárd dollár a nyereség a pénzváltáson. Ezt ép ésszel nem lehet felfogni, értékteremtéssel nem lehet ellensúlyozni.
• És ehhez tegyük hozzá a másik adatot, hogy évente Magyarországról az itt lévõ nagyvállatok tízmilliárd dollárt visznek ki.
• Ez ma még igaz, de egy idõ után már nem vihetõ ki ennyi pénz. Tudniillik az elkövetkezendõ években a recesszió megállíthatatlan. Nemcsak Magyarországon. Óriási mértékben megtörtént a nem létszükségleti cikkek fogyasztási javakká való átalakítása – gondolok itt például a mobiltelefonokra, számítógéprendszerekre –, amelyeknek semmi közük sincs a klasszikus értékteremtéshez. Ez spekulatív tõkén alapul. Japánban három hónaponként „kijön” egy mobiltelefon, minden egyes mobilszolgáltató kihoz egy új konstrukciót, ezek árai a megjelenés után három-öt hónappal rendszeresen a tizedére esnek vissza. Hogyan állapítják meg ezek árait? Divatõrületek diktálnak ennek a mai világnak, és ezen belül Kelet-Közép-Európának, amely oly sokáig el volt zárva a fogyasztási javak birtoklásától. Gondoljunk bele, Magyarországon a mobilszolgáltatók, amikor betörtek a magyar piacra a Matáv-on keresztül, úgy számítottak, hogy optimális esetben tíz év alatt el tudnak adni körülbelül kétmillió készüléket. Hangsúlyozom: optimális esetben. Mára a mobiltelefonok átprogramozták az egész életünket, és hazánkban több mint négy és fél millió készülék van. Ha végig gondoljuk, hogy változtatott-e mindez valamit is pozitívan a társadalom életén, rájövünk, hogy semmit. Nem csodálom, hogy Magyarország – minden „rendszerváltó” miniszterelnök ideje alatt – célországa lett az ún. pénzügyi befektetõi tõkének, az idegen eredetû tõkének. Magyarország az egyedüli ország – Európában bizonyosan –, amely a környezet károsítása nélkül tudja az élelmiszerszükségletének többszörösét megtermelni, úgy, hogy ez sem a vizet, sem a levegõt, sem a talajt nem károsítja. De a Nyugat számára a legnagyobb veszély az, hogy tõlünk keletebbre hasonló elõnyökkel rendelkezõ országok vannak, mint például Ukrajna, amely olyan nagyságrendû földterülettel és jó minõségû földdel, csernozjommal rendelkezik, hogy egyedül képes többet termelni gabonából és élelmiszerbõl, mint az egész Európai Unió. Ezt kellett volna megvédeni. Orbán Viktornak néha volt olyan gondolata, és sokszor beszélt is róla, hogy elsõsorban a hazai vállalkozók érdekeinek kell érvényesülni. Támogatási rendszereken keresztül kellett volna megerõsíteni a magyar vállalkozói kört, s nem a nyugatit kellett volna elõnyhöz juttatni. Amikor a Széchenyi-programot hangzatosan megindították Orbánék, azt hittem, hogy ezzel a magyar vállalkozókat karolják fel. Sajnálatos módon azonban nem ez történt, mert az elsõ igazán nagy pénzek a Sonyhoz és a General Electrichez áramlottak. Ezeknek nincsenek hazai gyökereik. Ha Orbán Viktor végrehajtotta volna azt a programot, amit meghirdetett, akkor teljesen bizonyos, hogy ma is õ kormányozna, és nem kellene a polgári köröket szerveznie, vagy embereket az utcára kivinnie. A hazai vállalkozók megsegítésével kellett volna többet törõdnie. De a szavakat nem követték a tettek.
Most Orbán Viktor a szelep?
• Igaz, hogy Orbán Viktornak titkos magánhadserege volt?
• Igaz. Volt magán-titkosszolgálata, de ezt szép csöndben megszüntették, jogutód nélkül felszámolták, és a munkájának jelentõs részét – azokat a zsíros állami megrendeléseket, amelyeket korábban a Defend Kft. kapott – a Kecskeméti Sándor-féle, valamint a Lasz György-féle szocialista kötõdésû magán õrzõ-védõ szolgálat veszi át. Kecskeméti Sándorról tudni kell, hogy 1990-ig a Belügyminisztériumban az alakuló politikai pártok belsõ kommunikációjával foglalkozott, mint elemzõ tiszt. Ezek a dolgok évek múlva visszaköszönnek. Viszont a Medgyessy-kormány már nagyon óvatos a magán titkosszolgálatokkal kapcsolatos kijelentésekkel, elsõsorban Medgyessy Péter „szakmai” elõélete miatt, másrészt sokkal okosabbak annál, minthogy egy ilyen láthatatlan hadseregbe belekössenek. Az igazán képzett szakemberek oly mértékben tudnak dezinformálni és kompromittáló adatokat napvilágra hozni, hogy esetleg éppen fordított eredményt érnének el, ha emiatt megtámadnák Orbán Viktort. Nagyon nehéz bizonyítékot szerezni. A magyar titkosszolgálat – fõleg ha magán-titkosszolgálat, mint a Defend is – rendkívül képzetten, jól mûködött.
• Ami persze törvénytelen, ha így mûködik. Mármint hogyha magán titkosszolgálatként is létezik.
• Teljes mértékben törvénytelen, de hát a magyar átalakulás nem arról szólt, hogy betartják a saját maguk által hozott törvényeket. Ezt már 1993-ban is elmondtam a magyar parlamentben, mint az MDF országgyûlési képviselõje, és akkor sem cáfolta meg senki. Ha a saját magunk által hozott törvényeket sem tartjuk be, akkor hogy várhatjuk el, hogy az országlakók jogkövetõk legyenek. Ez a magán-titkosszolgálatnál ugyanígy valósul meg. Az érdekesség az, hogy a magán-titkosszolgálatok ugyanolyan politikai tevékenységet folytatnak, mint amit hajdanában a politikai rendõrség folytatott. Csak a magam példáját tudom mondani, jó pár – rólam szóló – környezettanulmány került a kezembe, amit a magyar állam finanszírozott a Defend megrendelésére, vagy éppen Apró Antal végzett el az Október 6-a utcai csapatával.
• Apró Antal egykori kommunista pártvezetõ fiáról van szó…
• Akinek a nõvére, Apró Piroska, a Horn-kormány volt kabinetfõnöke, majd a Hitelbank elnöke, de sorolhatnám még áldásos tevékenységét...
• Az Apró családhoz tartozik Dobrev Klára is.
• Õ Apró Piroska lánya, jelenleg Medgyessy Péter kabinetfõnöknõje. De visszatérve a magán-titkosszolgálatokhoz százszázalékos biztonsággal mondhatom, teljesen bizonyítható ezek törvénytelensége. De a törvénytelenség bizonyításának mindenkor az igazságszolgáltatáson keresztül kellene történnie.
• Miért volt szüksége Orbán Viktornak magán-titkoshadseregre?
• A politikusok szeretnék teljesen kisajátítani az információkat. Orbán Viktor – némi alappal egyébként – nem nagyon bízott a hivatalos szervekben, legyen az rendõrség, vagy titkosszolgálat, mert kiképzésük a szocializmusban történt. Sokszor „jégre” vitték, dezinformálták ezek a szervezetek az Antall-kormányt is, ami nem is volt nehéz. Ezek következményeit Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársaitól, például Pintér Sándortól vagy éppen Boross Pétertõl jó eséllyel tudhatta.
• Ha a magántitkosszolgálatokról beszélünk, akkor szólnunk kell az ún. õrzõ-védõkrõl is. Hány ilyen õrzõ-védõ szolgálat létezik Magyarországon, kik a prominens vezetõi, mely országban találhatók a tulajdonosok?
• A kérdés megválaszolása elõtt vissza kell térni az állami szuverenitás elvesztésére, ami a „rendszerváltozás” miniszterelnökeinek regnálása idején fokozatosan következett be – gazdasági, külpolitikai, haditechnikai és belpolitikai (rendõrségi, nyomozói) szuverenitásról beszélek. Hatalmas elvándorlás volt a rendõrségnél, a fluktuáció elérte az ötven százalékot az elmúlt tíz évben, és a létszám nemcsak a nyugdíjazások miatt csökkent. A legmegbízhatóbbak, a legtehetségesebbek vagy a leghuncutabbak a magánszférában helyezkedtek el, és privatizálták ezt a hatalmas piacot, hiszen az õrzõ-védõ szolgálatok rendkívül szerteágazó feladatot látnak el. Ma már a jelentõs közintézményeket magánszolgálatok védik, miközben az õrzõ-védõk gyûjtik róluk az adatokat. Van vagy húsz, igen nagy õrzõ-védõ szolgálat, ennek több mint a fele közvetlen külföldi, ezen belül is izraeli tulajdonban van. A nagy magánszolgálatok jelentõs részének központja Izraelben található. Hatalmas az az adatmennyiség, ami ezeken a testõrszervezeteken keresztül kiáramlik. Ha még azt is hozzáteszem, hogy jelentõs részben Izraelben kaptak kiképzést, nagyon jól képzett az izraeli hadsereg, ütõképessége a magyar hadsereg sokszorosa, akkor felmérhetõ, hogy mekkora az erejük, a tudásuk.
• Milyen információkhoz juthatnak az õrzõ-védõ szolgálatnál dolgozók, akiknek fõnökei Izraelben vannak?
• Az állam szuverenitásával kapcsolatban mindenféle információhoz hozzájutnak. És ezt ez a buta magyar politikusi csapat észre sem veszi. Mondok erre egy nagyon negatív példát: az ÁPV-Rt.-t vagy a Honvédelmi Minisztériumot is néha már magánszolgálatok védték. Itt elegendõ egy portaszolgálatnál felirkálni, hogy ki hova megy. Ennél fontosabb adat egy rendszerben nem létezik, mert komputerben rögzíti a szolgálat a portán, hogy mikor, ki, hová ment. Hogy mirõl beszéltek, az már nagyjából követhetõ az eseményekbõl. Például amikor Orbán Viktornál ily módon rájöttek, hogy az igazi, közvetlen munkatársai lassan már nemcsak a csapattagok, hanem például a posta elnök-vezérigazgatója, Kalmár István is, aki informatikai kormánybiztos lett, akkor már annak a telefonjait folyamatosan figyelhették, hiszen a jelenlegi telefontársaság sincs már magyar kézben, és az hallgat bele, aki akar, úgy a mobilszolgáltatásoknál, mint a vezetékes telefonoknál. Ez sokszor nem is illegális: a tulajdonos lekéri a hivatalos, részletes listát, hogy ki kivel beszélt a leggyakrabban és máris tudnak mindenrõl. Abból, hogy nem az állam biztosította az állami alapintézmények védettségét, arra lehetett következtetni, hogy a politika nem bízik meg a rendõrségben, a saját õrzõ-védõ szolgálatában, és ezért kellett a magánszolgálatokra helyezni a hangsúlyt. Így viszont védtelenné váltak ezek az intézmények és politikusok.
• Soroljuk fel, hogy mely nagy magyarországi cégek õrzõ-védõ szolgálatainak központja van Izraelben?
• Azoknak az õrzõ-védõ szolgálatoknak, amelyek a közintézmények, sportesemények és sportlétesítmények védelmével, nagy rendezvények biztosításával foglalkoznak, a központjuk túlnyomórészt mind Izraelben van. Ilyen például az In-kal. Nemcsak az a baj, hogy az izraeli központok jelenleg egy lõporos hordó tetején „ülnek”, hanem az is, hogy ezekbe az õrzõ-védõ szolgálatokba lassan beszivárog a keleti maffia is. Oly módon, hogy kivásárol tulajdonrészt a szolgálatoktól, így például orosz tulajdonosa lesz. Az új tulajdonos elõélete sok esetben nem tiszta, egy részét lecsukták Lengyelországban, hát átjöttek ide, és itt most ismételten tulajdonost játszanak. Hogy egy cég ügyvezetõje például NATO-kompatibilis õrzõszobákat tervezett, a céget védõ szolgálatoknak pedig most orosz tulajdonosa és ügyvezetõje van, kit érdekel. Kétoldalú veszély van: nemcsak dél felõl, hanem kelet felõl is túlontúl nagy a ránk látás. Sajnálatos módon a nyugatiak is belelátnak a magyar õrzõ-védõ szolgálatok rendszerébe, mert a kialakulatlan piac miatt sokszor teljesen törvénytelen megbízásokat is teljesítenek ezek a cégek. Megdöbbentõ, hogy a nagy õrzõ védõ szolgálatok szinte kivétel nélkül – a Defendet ne soroljuk ide – szocialista kötõdésûek, elismert szocialisták. Az egyik legnagyobb szolgálati múlttal a Testõr Kft. rendelkezik, amelynek Szabó László a vezetõje és társtulajdonosa, s a cégben szintén van izraeli stróman.
• Szabó a Kádár-rezsimben a Népszabadság vezetõ újságírója volt.
• A Népszabadságnak és a Kék-fénynek volt kiemelt munkatársa. De folytassuk a megkezdett gondolatsort, Kecskeméti Sándor, Lasz György, mindketten szocialista kötõdésûek. Volt szocialista rendõrtisztek. Mindenek felett az a legnagyobb baj, hogy a magyar állam kiképezte õket hatalmas pénzért – rendõrtiszti fõiskolán, akadémián, egyetemen, nemzetbiztonsági szakon – és ezeket a speciálisan kiképzett embereket a magán-õrzõ-védõ szolgálatok hatalmas fizetésért alkalmazzák, miközben a kiképzésük több tízmillió forintba került. Helyettük viszont olyan embereket kénytelenek beállítani a magyar rendvédelmi szolgálatoknál, akik úgymond gyorstalpalón végzik iskoláikat. Annyira nincs tisztában egyébként a magyar politikusi gárda ezzel – és ebben Orbán Viktor is ludas –, hogy például a nemzetbiztonsági szolgálatnál foglalkoztat a Miniszterelnöki Hivatalban olyan elõképzettség nélküli embereket is, akik korábban soha nem voltak ilyen területen, legfeljebb elmentek egy hathetes amerikai tanfolyamra. És õk információkat gyûjtenek, elemeznek és következtetéseket vonnak le. Tudni kell, hogy a titkosszolgálatok rendszere az egész világon úgy épül fel – legyen szó elhárításról, hírszerzésrõl –, hogy ahhoz, hogy önálló hálózatot építsen ki, minimum öt év gyakorlat kell. Itt pedig olyan hálózati személyek szervezhettek, akik alighogy elvégezték az iskolát, fél év múlva már az utcán dolgoztak, és besúgó-rendszert mûködtettek. A szakszolgálatok nem megfelelõ mûködése a magyar nemzetgazdaság szempontjából is rendkívül hátrányos, tudniillik a magyar gazdasági érdeket sem tudják így védeni az idegen érdekekkel szemben. De hogy is tudnák, amikor még Orbán Viktor is olyan csapatot örökölt, amely múltjában erõsen kötõdött az ÁVH-hoz és a szovjet kiképzéshez.
• Ezeknek az õrzõ-védõ szolgálatoknak mennyire korszerû a fegyverzetük? Hasonlítsuk össze a magyar hivatásos állomány fegyverzetével!
• A technikai eszközök színvonala a magán-õrzõ-védõ szolgálatoknál követi a világszínvonalat, míg a magyar rendõrségnek technikai és más szempontból folyamatos lemaradása van. Évenként nyílik az az olló, ami jelzi a technikai lemaradást.
• Ezt azért is kérdezem, mert ha ezek az õrzõ-védõ szolgálatok többségükben külföldi – izraeli, orosz, amerikai – tulajdonban vannak, akkor Magyarország védtelensége újabb területen mutatkozhat meg, hiszen ezek a szolgálatok egy adott szituációban akár egységesen is felléphetnek, például a magyar nép ellen. Nem törvényes, de megtehetik.
• Ez valós veszély, nem túlzok. Az õrzõ-védõ szolgálatok lényegesen jobban megfizetik embereiket, mint a rendõrség. A rendõrség jelentõs része fizetéskiegészítésért bedolgozik az õrzõ-védõ szolgálatokhoz, úgymond szolgálatot ad munkaidõn kívül. Ezáltal – nem akarom részletezni, hogy milyen mértékû – információáramlás is van az õrzõ-védõ szolgálatok és a rendõrség között. Ebben a folyamatban közremûködtek az újságírók is, hiszen amikor létrehozzák a rendõrség sajtószolgálatát, akkor a jelentõs részben megvehetõ, megfizethetõ újságírók továbbadják az információkat, és üzérkednek velük. Nem csoda hát, hogy Magyarországon ma a szabályozatlan piac miatti információáramlás következtében annyi államtitok-, szolgálati titok sértés történik naponta, hogy az ember szinte nem is tudja követni. Néha letartóztatnak egy-egy törzsõrmestert vagy fõtörzsõrmestert a titkos adatok bûnözõknek való átjátszása miatt, holott ez napi esemény. Az ügyvédek naponta viszik át a saját rendõreiknek ezeket az információkat oda-vissza, s elmondják a védenceik érdekében, hogy mit kellene nekik csinálni, mit kellene eltüntetniük.
• Válaszoljunk egyértelmûen! Ezek az õrzõ-védõ szolgálatok a korszerû technika, a korszerû fegyverzet révén szembe fordulnának vagy szembe fordulhatnának a magyar néppel?
• Minden további nélkül szembe fordulhatnának. Csak nézzük meg annak a következményeit, amikor egy-egy ilyen õrzõ-védõ szolgálat megjelenik egy labdarúgó-mérkõzésen. Csúnyát mondok, de ott a népet verik. Vegyük tudomásul, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket csak és kizárólag állami feladatként szabadna elvégezni. Ha az angol vagy a holland futballhuliganizmust magán õrzõ-védõ szolgálatokkal akarták volna visszaszorítani, akkor még most is lenne ott huligánkodás. Az államnak bizonyos dolgokat magára kell vállalni a polgári demokráciában. Ilyen a köz-, a jog-, a tulajdonbiztonság, egyáltalán a belbiztonság. Ez az állam alkotmányban rögzített kötelezettsége. Ezeknek egy részét átadni, piacosítani – több mint hiba, bûn. Egy felcukkolt tömeg vagy éppen egy felcukkolt õrzõvédõ-szolgálat utcai harcokra fegyverekkel kiképzett emberei esetleg visszafordíthatatlan folyamatokat tudnak elindítani. Hangsúlyozom: mindemellett személyes átjárás van a rendõrség, a szolgálatok és a magán-õrzõ-védõ szolgálatok között. Az igazi veszély az, hogy folyamatos az információáramlás belül is, kívül is. Magyarországra és Magyarországról. El tudok képzelni olyan szituációt is, hogy a meggyöngült és elbizonytalanodott rendõrség, a készenléti ezred mellé odavezényelnek – úgymond segítségként – magán-õrzõ-védõ szolgálatot, egy-egy tüntetés leverésére. Elgondolni sem merem, hogy milyen következményekkel járna, ha esetleg a szervezett magánerõk összecsapnának a tömeggel.
• Orbán Viktornak mi lehet a politikai pályafutása továbbiakban? Az látszik, hogy óriási lendülettel elindult a polgári körök mozgalma, viszont ezek a körök nem kapnak programot. Mondok egy példát. 2002-ben Orbán Viktorék meghirdették a polgári körök találkozóját a Szabadság térre, az MTV elé. Orbán Viktor azt mondta akkor a beszédében, a televízió székházára mutatva, hogy itt vagyunk ez elõtt az épület elõtt, nagyon sokan vagyunk, akár fel is emelhetnénk ezt az épületet, akár odébb is vihetnénk, de nem vagyunk úgy öltözve. Azon túl, hogy ezek a polgári körök végigvonulnak az Andrássy úton – ez egy másik példa –, eljutnak az Erzsébet térig, nagyon sokan vannak, de az Erzsébet térnél nem jutnak tovább. Sem fizikálisan, sem képletesen.
• A polgári demokráciákban többször elõfordul, hogy megváltozik egy politikai párt szavazóbázisa. Orbán Viktor felfedezte, hogy program hiányában a Fidesznek és a jobboldalnak eléggé hûtlen a választóbázisa. Aki meg tudná ma mondani, hogy mi a különbség az MDF, a kisgazda, a kereszténydemokrata és egyéb pártok programja között, az nagyon bölcs politikai képességekrõl tenne tanúbizonyságot. Orbán Viktor észrevette, hogy a konzervatív jobboldalnak meg kell szerveznie saját tömegbázisát és a saját pártját. Nem véletlenül védettek le jó pár pártnevet a Fideszben. Meggyõzõdésem, hogy Orbán Viktornak a polgári körök szervezése az egyetlen rövid távú esélye arra, hogy a politikában fennmaradjon. Viszont, ha a polgári körök nem kapnak feladatot, vagy Orbán Viktor ismét a Fidesz elnöke lesz, a polgári körök magukra maradnak.
• Igen ám, de egy tömegmozgalom vagy bármilyen mozgalom élére csak olyan ember kerülhet, aki politikai múltját tekintve tiszta, aki feddhetetlen, akit nem foghatnak, nem zsarolhatnak.
• Amikor ott vagyunk a televízió elõtt, és azt mondjuk, hogy akár ezt is tehetnénk, de nem tesszük, akkor ez érdekes gondolatokat indíthat el az emberben. Mondhatom, hogy a demokrácia tisztelete miatt mondta ezt, és majd négy év múlva ismét megméretkeznek. De nem biztos, hogy ez volt az oka a tétovaságnak, hisz ha velem szemben ilyen-olyan módon vagy csalással gyõztek, akkor az sem demokratikus módszer. Az antidemokratikus módszerekkel szemben a játékszabályok sem szoktak demokratikusak lenni. A tömegmozgalom viszont bármikor el tudja söpörni az ilyen áldemokráciát, de nem tudom, hogy Orbán Viktornak hosszú távon van-e olyan elképzelése, hogy a népet valóban segítségül hívja. Meri-e megtenni, vagy tényleg van takargatnivalója, s attól tart, hogy visszaszólnak a másik oldalról, hogy mindezt azért csinálod, mert az ilyen vagy olyan bûnödet leplezgeted.
• A beszélgetésünk során korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor beszervezett ember. Ez nyilvánvalóan zsarolási lehetõség.
• Igen, de ennél sokkal súlyosabb az, ha esetleg gazdaságilag is fogható valaki. Nem akarok olyan fejtegetésekbe bocsátkozni, amelyekrõl nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás körébe tartoznak, de azt tudom, hogy a jelenlegi játékszabályok szerint Orbán Viktornak, Torgyán Józsefnek és más politikai vezetõnek ugyanúgy menlevele van, mint ahogy volt az Antall–Boross-kormányban az akkori felelõsöknek.
• Ez az a bizonyos menlevél, amelyrõl azt mondják, Medgyessy Péter miniszterelnök közölte munkatársaival, hogy három ember biztosan védettséget élvez az õ kormányzása alatt. Az egyik Orbán Viktor, a másik Torgyán József, a harmadik Pintér Sándor.
• Biztos, hogy arról a menlevélrõl van szó. Több rendõrrel beszéltem errõl, s azt mondták, hogy a fenébe vizsgálják ki az ügyeket, ha vannak védett személyek.
• És ezt valóban kijelentette Medgyessy?
• Ezen kívül több nevet is kijelentettek a szocialisták, például Kövér Lászlónak és családjának sem lesz különösebb baja.
• Lehetne?
• Az elmúlt négy év gazdasági cselekményei – a Postabank, a Magyar Fejlesztési Bank, a Vegyépszer környékén történtek – messze túllépték a jogszerûség határát. Ha komoly szándék lenne rá, ezeket ki lehetne vizsgálni. A politikusok a nép bolondítása érdekében mindig hozzányúltak az ígérgetés eszközéhez. Mindig azt mondják, majd õk aztán mindent tisztáznak, akárki legyen is a szereplõje, megkülönböztetés nélkül kivizsgálják az ügyeket, és a bûnösöket az igazságszolgáltatás elé citálják. Ez az elmúlt évtizedben nem így történt. Politikai szándék miatt viszont leültettek olyan embereket, akiknek a bõrére a két nagy párt vezetõi – a szocialisták és a fideszesek – megegyeztek.
• Ilyen ember lehet például Székely Zoltán, mert az õ érdekében megint csak nagyon furcsa dolgokat lehet hallani. Miképpen és kinek az utasítására került be a személygépkocsiba az a táska, amelyik állítólag húszmillió forintot tartalmazott, és hogy kerültek oda azok a kamerás emberek, akik mindezt rögzítették?
• Az egész Székely-ügy törvénytelenségek sorozata. Az megint más kérdés, hogy én tudom, hogy Székely Zoltán mit követett el. De nem azért csukták le, amit elkövetett.
• Igaz az, hogy ebben az ügyben Kövér László neve is felvetõdik?
• Felvetõdött az összes Fidesz-vezetõ neve, akik azt hirdették, hogy azokat a képviselõket, akik túlontúl nagyszájúak és fenyegetõznek, ki kell venni a pakliból. Ez meg is történt. De ha megnézzük, Székely Zoltán egy mamlasz, rajtafogható ember, aki állandóan azzal fenyegetõzött, hogy majd napvilágra hozza a nagy közbeszerzési botrányokat. Egyetlenegyet nem hozott nyilvánosságra, de az õ büntetõjogi elítélése egyszerûen vicc. Ez nem büntetõeljárás, ez egy politikai koncepciós per, amit jogerõsen be is fejeztek annak rendje-módja szerint. Az a gond, hogy mindkét nagy párt ismételten döntést hozott arról, hogy két pártra, két nagy tömbre van szükség Magyarországon, s akik ennek útjában állnak, azokat – példát statuálva – kiállítják a sorból.
• Az a két párt véletlenül nem egy párt most már? Mert nagyon gyakori a parlamenti összejátszás. Hiszen azt figyelheti meg az ember, hogy a tévékamerák elõtt hatalmas viták zajlanak, de amikor szavazásra kerül a sor, együtt szavaz az MDF, a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ.
• Egygyökerû az egész magyar politikusi élgárda. Tudni kell, hogy minden ország, minden polgári demokrácia történetében vannak olyan eseménysorok, amelyeket a politikusok a legnagyobb politikai erõk megegyezése révén hoznak létre, mert csak így tudják megoldani. Vannak olyan eseménysorok és érdekek, amelyek pártpolitika felettiek, s amelyek jelentõs részét egyébként Magyarország már eljátszotta. Az egész nép érdeke például, hogy legyen törvényes alkotmány, legyen honvédelem, külbiztonság vagy pénzügyi biztonságunk. Olyan kérdésekre gondolok, amelyek megoldásért a németek is nagykoalícióba tömörültek, az osztrákok is, és az olaszok is megtették ezt. Magyarországon is elkövetkezhet az az idõ, amikor a látszólag egymással ellentétben lévõ két párt azt mondja, a nemzet érdeke úgy kívánja, hogy bizonyos dolgokban együttmûködjünk.
• De hát hogy mondhatja ön azt, hogy ezek a pártok a nemzet érdekében együttmûködhetnének, amikor eddig az egy tõrõl fakadó pártok majdnem minden cselekedete arra irányult, hogy miképpen lehet kiárusítani Magyarországot?
• Hogy egy politikus mit mond és mit nem, és amit mond, annak mi a valóságtartalma, az az esetek többségében követhetetlen, a két dolog nem feltétlenül fedi egymást. Ez nem szokatlan a politikában, s nem is magyar sajátosság. A magyar politikai elit az elmúlt évtizedekben eljátszotta a magyar szuverenitást, az önálló gazdaság felépítését, az önálló tulajdonrendszert, és jelentõs részben csökkentette identitásunkat. Ez nem zárja ki, hogy véletlenül, mert az élet olyan helyzetbe hozza a magyar politikai elitet, hogy meg kell egyezni a nemzet alapvetõ sorskérdéseiben, esetleg ne fognának össze. Például egy terrortámadás esetén rájöhetnek a politikusok, hogy ez a kisded maszkabál és paródia, amit politika címén csinálnak, nem tesz jót a hazának. Ma mindenki fél a politikától, a politikai tömböktõl. Fél a mûvész, a tudós, a katona, fél mindenki. Ha a magyar politikai átalakulás utolsó tizenöt évét nézzük, akkor a magyar politikusok közül az oly sokat sztárolt emberek nevének kilencven százaléka ma már senkinek nem mond semmit. Ha azt mondom, Sinkovits Imre, az száz év múlva is Sinkovits Imre. De mondhatnám Bessenyei Ferenc nevét, sorolhatnék még sok írót, költõt, mûvészt. Õk valami fontosat alkottak. De sokszor még õk is féltek és félnek ettõl a nevenincs politikától, mert ha másik csapat jön, bizony félõ, hogy a színházak, a könyvkiadás nem lesz oly mértékben finanszírozva, hogy a köz érdekeit ki lehessen szolgálni. Holott ezek a nagy formátumú emberek tudhatnák, hogy olyan emberektõl félnek, akiknek kilencvenkilenc százaléka még mellékszereplõje sem lesz a magyar történelemnek. Fel tudnék sorolni tizenöt-húsz nevet, akik miniszterek voltak, vezetõ képviselõk, és ha az utcán végigmennek, a világon senki nem tudja, kik õk. Ilyen a magyar politika. Az Orbán-kormányból tudnék mondani négy-öt olyan embert, akirõl a közvélekedés nem is tudja, hogy kormánytag volt, de ugyanezt mondhatom az Antall- vagy a Horn-kormányról is.
• A Medgyessy-kormányról is el lehet mondani, hogy mûködése alatt sem tudják az emberek, hogy X vagy Y miniszter.
• Ha például azt mondom, hogy László Csaba pénzügyminiszter, az gyakorlatilag a világon semmit sem mond. Itt azt akarom érzékeltetni, hogy ezektõl az emberektõl, mint masszától mennyire félünk, mennyire elhisszük, hogy a döntési jogosultság teljes egészében a kezükben van, és akármit tehetnek négy éven keresztül, a népükkel szemben is. Mint ahogy, egymásra rakódva, valamennyi kormány jelentõs részben a haza szuverenitása ellen dolgozott. Hangsúlyozom: nem a haza érdekeiért tevékenykedtek itt miniszterek, miniszterelnökök, párthovatartozásuktól függetlenül.
• Fejezzük be azt a gondolatot, hogy mi lesz Orbán Viktorral. Ott hagytuk abba, hogy ön bizonyos gazdasági visszásságokat említett, amelyek, ha esetleg vannak és kiderülnek, befolyásolhatják a politikai pályafutását.
• Természetesen befolyásolhatják.
• Vannak ilyenek?
• Én tudom, milyen gazdasági bûncselekményeket követtek el a Fidesz ideje alatt. Nyilvánvaló, hogy minél több idõ telik el, annál nehezebb a bizonyíthatóságuk. A Fidesz és a Kisgazdapárt ideje alatt évente a nagy elosztórendszerekbõl több mint ötszázmilliárd forintot kivittek. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy a szocialisták nem ugyanezt csinálják! Ez az összeg viszont olyan nagyságrendû bûncselekmény-sorozat, amit egy jól mûködõ rendõrség és igazságszolgáltatás mindenféleképpen megfékezne. Hisz az a lényege az egésznek, hogy a független igazságszolgáltatásnak kordában kell tartani a törvények betartásával, a politikán kívüli folyamatokat. De Magyarországon senki nem tudja megmondani, hogy mi esik kívül a politikán. Mert amikor egy minisztert kineveznek, az egybõl okosnak is hiszi magát, és nem veszi észre, hogy õ is csak egy lobbicsoport tagja. Mert attól nem lesz törvényes és jogszerû valami, hogy az ügyvédi közösségek kibundázzák önmaguknak, hogy minden egyes szerzõdést ellenjegyezni kell, ez már az Antall-kormány idején is így történt. Az egész magyar privatizáció, a tulajdonátadás, az összes polgári és büntetõper látszólag törvényes, hiszen ott vannak a jogértõ emberek, akik viszont önmaguknak lobbizták ki, a saját gazdasági érdekeik szerint, a rendszer mûködtetésének anyagi feltételeit. Nyerészkedés céljából. Ma Magyarországon nem lehet megmondani, hogy meddig tart a szervezett bûnözés, és hol kezdõdik a politika, milyen módon épültek ezek egymásba. Azt sem lehet megmondani, hogy egy elkezdett büntetõügyet befejeznek vagy sem. Ha feltételezem, hogy Orbán Viktor nyerésre áll a következõ választások elõtt, mert a polgári köröknek valamilyen véletlen folytán mégis tud programot adni, akkor is mûködtetni kell ezeket a köröket. Összehozni az embereket, hangzatos szavakkal, nagyon egyszerû. De feladatot adni nekik, ez már igazi kihívás. Óriási az elégedetlenség, és még nagyobb lesz, amikor az Európai Unió elsõ három-négy évének a negatívumai lecsapódnak. Ha mindezek együtthatásával az elõrejelzések szerint hatalmas elõnye lenne a polgári köröknek és Orbán Viktornak, nem biztos, hogy nem vennének elõ egy-két büntetõjogi aktát. Hogy Orbán Viktor szarvát letörjék. Tapasztalatból tudom, hogy azokat a politikai ellenfeleket, akikkel nem tudnak mit csinálni, rendszeresen a büntetõjog eszközeivel semmisítik meg.
• De nem elég az embereket az utcára kivinni. Az emberek már feladatokra várnak, sikerélményekre. Arra például, hogy azt mondják nekik, három fontos feladatunk van. Az egyik, hogy felülvizsgáljuk az eddigi privatizációt, pontosabban megnézzük, hogy ki miképpen vagyonosodott Magyarországon, mert hiszen a 1991. évi 9-es törvény kimondja, hogy háromévenként el kell számolni a vagyonnal, és ha valakit bevétele nem jogosít arra, hogy ekkora vagyona legyen, ott meg kell kezdeni a különbözet visszaállamosítását. Másik programpont lehet a további privatizáció megállítása, merthogy Medgyessyék tervezik az újabb kótyavetyét. Ki lehet azt is jelenteni, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi magyar föld sem kerülhet idegen kézbe. Ha csak ennek a háromnak a kimondását vállalja valaki, és azt mondja, hogy ezt hirdetem, és addig nem megyünk haza, ameddig ezt nem teljesítik, akkor sikert lehet elérni. De azzal, hogy szép szavakat mondok – és ezzel etettek meg minket tizenkét év alatt, hogy beszélhettünk, énekelhettük a magyar és a székely himnuszt, énekelhettünk Boldogasszony anyánkról, s máris úgy éreztük, szabadok vagyunk –, az ország nem megy elõre. Mert a szózuhatag közben ellopták a vagyonunkat.
• Ez a legérdekesebb kérdés, hogy vajon mekkora Orbán Viktornak és csapatának a mozgástere. Az ön által említett programpontokat meghirdetheti-e Orbán Viktor? A jelenlegi ismereteim szerint ezeket nem hirdetheti meg, mert az Európai Unió elkötelezett híve. Hiszen az európai uniós tagság ellen csak annyiban apellál, hogy nem sikerült egészen jó tárgyalási pozíciót kiharcolnunk, de egy fokkal mégis jobb az Európai Unió.
• Igen, azt mondja, hogy mindez nem jó, nem szerencsés Magyar-országnak, de lépjünk be az Európai Unióba.
• Igen. Azokat a súlyos programpontokat, amelyeket a haza érdekében meg kellene hirdetni, és nemcsak meghirdetni, hanem mozgalomként élettel megtölteni, azt ma Orbán Viktor nem teheti meg. Nem követelheti, hogy nem adunk el földet, mert õ is megtette, hogy az európai uniós tárgyalások során idegen érdekeknek szolgálta ki a magyar földet. Nem mondhatja azt, hogy a privatizációt leállítja és ellenõrzi, hiszen kormányzása idején erre lett volna esélye, hiszen Magyarország ma egy túlprivatizált ország. Tehát ma nagyobb a magántulajdon aránya, mint azt a polgári demokráciában bármi is indokolná. Ha hiszik, ha nem, Németországban nagyobb az állami tulajdonarány, mint nálunk. De említhetném az Egyesült Államokat is, ahol a társadalmilag ellenõrzött tulajdon aránya nagyobb, mint nálunk. De hogy Orbán szembefordul-e a múltjával, azzal, amit több mint tíz éve hirdet, ez lesz a politikai pályájának értékmérõje. Meg tudja-e csinálni, hogy olyan programot adjon, amiért az ország jelentõs része lelkesedni tud, és követni tudja õt. Az még Magyarországon nem eldöntött, hogy Orbán Viktor nem ugyanúgy jár-e, hogy kijátszotta még utoljára a népadut, az utcára viszi az embereket, s utána nem kell senkinek. Ezt az elmúlt évtizedben sokan csinálták. Torgyán József ugyanúgy ezt az adut játszotta ki, mint Csurka István. Ha viszont megnézzük Csurka utolsó szerepléseit, nyolc-tízezer embernél többet már nem tud mozgósítani. De a polgári körösök is mondják már, egy félórás Orbán-beszédért nem utazunk órákat.
• Orbán Viktor is ugyanúgy az utcára vitte az embereket, aztán hazaküldte õket.
• Lehet, hogy az elégedetlenség szelepét õ is így vezette le. De sokan voltunk – mondták október 23-án –, teli volt a város, és milyen szépen beszélt Orbán Viktor. Ott voltunk a tömegben, az Erzsébet téren, és csodálatos volt. De akkor most mi lesz? Hát kérem tisztelettel, összejöttünk, menjünk haza. Amikor Csurka azt hirdette, hogy foglaljuk el a televíziót – dehogy foglalták el, sõt õ állt az emberek elé, hogy el ne foglalja senki azt a nemzetrontó, idegenimádó televíziót, amely teljes egészében anulálni kívánja a magyarság kultúráját. Most a közszolgálati egyesrõl beszélek, amelyiken ritkán tûnik fel egy-egy, a magyar történelemmel kapcsolatos mûsor.
• És erre mondja Orbán Viktor, hogy nem vagyunk úgy öltözve.
• Vajon mikor tudja Orbán Viktor átlépni az elmúlt évtized alatt felállított korlátokat? Nem tudható. S az sem, hogy akarja-e. Miközben állítom, a magyar politikusok közül õ az, aki eddig a legtöbb jót tette. És nemcsak szavakban. Újszerû gondolatokat vetett fel. De hogy ez egy párt-e vagy kettõ? Bizonyos alapkérdésekben sajnálatos módon ezeknek a csapatoknak egy és ugyanaz a véleménye. S ugyanaz a közvetlen hátországa. A politikusok mögött álló pénzügyi erõknél, amikor kormányváltás van, leváltják a bankelnököt, a vezérigazgatót, és utána a volt vezérigazgató elmegy az új elnök-vezérigazgató tanácsadójának.
• Az Orbán-kormány idõszakában lejár a kommunistának mondott legfõbb ügyész mandátuma, majd elmegy az Igazságügyi Minisztériumba a nemzetinek tartott Dávid Ibolya mellé tanácsadónak. Maga a miniszter asszony hívja õt.
• Ez a folytonosság az igazságszolgáltatásban ugyanígy van. Annyira túlfejlõdött ez a rendszer, annyira túlnõtt bizonyos kereteket, hogy azt mondhatom, a sztárügyvédek védik a sztárbûnözõket, a sztárbûnözõ politikusokat, a sztárbûnözõ orvosokat, a sztárbûnözõ rendõröket. Három-négy nagy ügyvédi iroda uralja ma Magyarországot. Ugyanaz a védõügyvédje Medgyessy Péternek, mint Pintér Sándornak, vagy éppen a conti-caros Radnainak. Gondoljunk bele, hogy ennek az ügyvédnek micsoda iszonyatos információ és hatalom van a kezében, mert ma Magyarországon a legkevésbé demokratikusan mûködõ rendszernek van a legnagyobb hatalma, és az a bírói hatalom. Teljesen kontroll nélküli. Ez a magyar politikusok legnagyobb bûne, a gazdasági szuverenitás elvesztésén túl. Amikor 1989-ben az ellenzéki kerekasztalt megelõzõen megegyeztek az ún. rózsadombiak, akkor eldöntötték azt is, hogy az igazságszolgáltatást átvilágítatlanul, változatlanul kell hagyni.
• Pontosabban, úgy hangzik a megállapodásnak ez a része, hogy „az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében”.
• Minden egyéb a volt a kommunisták kezében maradt, de az igazságszolgáltatás aztán végképp. Hiszen ez a tényleges hatalom. Mostanában módomban volt több kormánytagnak elmondani, hogy akkor fogja igazán megtudni, hogy mi a hatalom, ha egyszer egy bíró szembenéz vele, és azt mondja, elítéllek öt évre, és elkobzom a vagyonodat. Ez valóban hatalom! Mert ha egy politikus azt kiabálja a másikra, hogy tolvaj vagy, hazaáruló vagy, ami mindennapos a mai parlamentben vagy az önkormányzatokban, ebben a látszólag kettéosztott országban, az csak egy politikai játszma része. De az igazságszolgáltatás ma teljesen öntörvényûen mûködik, függetlenítve a saját maga törvényeitõl és rendelkezéseitõl, és most a belsõ szabályzatra gondolok. Hogy egy bírónak nem kell két évig leírni az ítéletet, elévülhetnek vagy évtizedeken keresztül tarthatnak bûntetõ és polgári ügyek, több száz bíró ellen eljárást indítananak, s ez mind titokban marad – ez Magyarország. Ez bizony olyan vadhajtás, ami a magyar demokráciát alapjaiban fenyegeti, tudniillik nincsen az alkotmányban rögzített törvény elõtti egyenlõség. Demokrácia pedig jogbiztonság, közbiztonság, tulajdonbiztonság és törvény elõtti egyenlõség nélkül nem létezik! És ebben valamennyi „rendszerváltozáskori” magyar kormányfõnek történelmi hibája van, és nem tudni, hogy mindez békés úton rendezhetõ-e. Gondoljunk bele: évtizedeken keresztül nem ítélik el a bûnözõt! A bûnözõ nyugodtan mondhatja, hogy azért kell neki tovább bûnözni, pedig már nem tenné, mert sokba kerül a lefizetett miniszter, sokba kerül az ügyvéd honoráriuma, mert vinni kell a bírónak a pénzt. Megdöbbentõ, hogy öt-hat, sõt tíz év óta nincs elsõfokú ítélet kiemelkedõen súlyos gazdasági bûncselekményekben, a fehérgalléros bûnözõknél. A bolti lopáson ért tolvajt viszont három nap alatt elítélik három hónap felfüggesztettre, s ezt gyorsaságként, eredményként tüntetik fel. Erre lehet azt mondani, hogy ez a legbutább visszaélés a joggal. Ma Magyarországon több száz olyan ügyet tudok, ahol soha nem lesz jogerõs bírói ítélet, és csalásokkal szerzett tíz-húszmilliárd forintokat olyan helyen forgatnak, ahol a szervezett bûnözés legsötétebb bugyrai találhatók.
• Egyetlen példát hadd mondjak, mielõtt ezt a témát befejezzük. Orbán Viktor, de más miniszterelnök is kijelentette, hogy Magyarországon olajbûnözés nem volt, le kell zárni ezeket az ügyeket. Ezzel szemben úgy tudom, hogy már idáig körülbelül háromszázmilliárd forintnyi ügyet tártak fel, bár tudjuk, hogy az olajbûnözés sokkal nagyobb kárt okozott Magyarországnak. Ha egyszer nem volt olajbûnözés, akkor ez a háromszázmilliárd forint honnan jött össze?
• Az elmúlt idõszakban – az állítólag nem létezõ – olajbûnözés évente minimálisan egymilliárd liter szõkített vagy jövedéki adó elõl elvont olajterméket jelent, pedig ebbe csak a belföldi forgalmat számítom, az exportot és egyebet nem. Ez mai értéken ezermilliárd forintot is kitesz, 1990-tõl 1996-ig, esetleg 1998-ig. De ma is van olajbûnözés, havonta több ezer tonna kerozinnal „játszanak” most is. Kijelentik, hogy nem volt ilyen jellegû bûncselekmény, mi meg szép lassan összeadogatjuk, hogy hány embert mennyi jövedékcsalásért és másfajta csalásért ítéltek el, és a végösszeg már most lényegesen több háromszázmilliárd forintnál. Csak 2002 decemberében több mint hétmilliárd forintra ítéltek el embereket. Megdöbbentõ azonban, hogy például elítélnek valakit ötszázmillió forintos tettért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, majd jogerõssé válik, és utána bírói mentességben részesül az elítélt. Ezek olyan kirívó példái a törvény elõtti egyenlõtlenségnek, amit egy demokrácia nagyon nehezen és hosszadalmasan tud kinõni. Miután egy társadalmi rendszert elrontottak, és szándékosan rosszul is mûködtették, utána nagyon nehéz azt kijavítani. A mi miniszterelnökeink mindig a demokráciára hivatkoztak, de nem annak szabályai szerint kormányoztak, és nem eszerint élték magán- vagy gazdasági életüket. Vagyonát tekintve Medgyessy Péter milliárdos miniszterelnök. Nagyon sok milliárdos politikus van, aki azonban takargatja vagyonát. Ez bizony a politikai elit közös bûne! Mert az nem létezik, hogy egymás tevékenységérõl ne tudnának. Mindenfélét kiabálnak egymásra, de ennek bûntetõjogi és polgári jogi következménye az elmúlt évtizedekben nem volt. Eszerint épült fel a magyar igazságszolgáltatás rendszere. Ennek a két és fél ezer bírónak a szemléletét nem lehet egy-két év alatt megváltoztatni. Azoknak az ügyészeknek a szemléletét, akik nem támadják meg azt a bírót, aki megakadályozza a büntetõeljárás befejezését, nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Van egy mondás, és Antall Józseffel többször nevetve beszélgettünk róla, hogy a szocializmusnak a legnagyobb bûne az, ami utána következik. A szocializmus hatalomgyakorlásának módja, a negyven év, nem múlt el nyomtalanul, és hiába mondta azt bárki, hogy én mától kezdve demokrata vagyok, amikor gondolkodásmódjába a szocializmusban gyakorolt reflexek ivódtak be. A köztulajdon hasznainak élvezete bizony ugyanennél a politikusi rétegnél is tetten érhetõ, a szocializmusban is, és jelenleg is. Ezek az évek nem múlhatnak el következmények nélkül, ez szinte helyrehozhatatlan hiba. A magyar szuverenitást visszaszerezni csak akkor lehet majd, amikor az Európai Unió jelenlegi, már omladozó rendszere szétbomlik. Nehogy azt gondolja valaki, hogy az Európai Unió örökérvényû! Az egy mesterséges tákolmány. A küldetését teljesítette, nem tudni, hogy még meddig finanszírozható.
• Mi volt a küldetése?
• A II. világháború utáni, úgymond békés újjáépítés pénzügyi „levezénylése”.
• Na de már régen nem arról van szó! Nemcsak azért, mert a háborús helyreállítás megtörtént, hanem azért, mert most már egy globalizált világ érdekében dolgozik az Európai Unió, mégpedig a nemzetek, népek ellenében.
• Az unió is, és a piacgazdálkodás csúcsát jelentõ Amerikai Egyesült Államok is a megfoghatatlan globalizáció foglya. Nagyon szívesen szabadulnának már a németek is a globalizációtól. Mondok erre egy példát: Magyarországnak alapvetõ problémája, hogy lakossága eladósodott, nincs vagyona. Mondok egy másikat: a tõzsde értékmérõje Németországban ma rosszabb, mint Magyarországon. 2002-ben, az elõzõ évhez képest ötvenkét százalékkal csökkent a német gazdaság értéke, a piaci értéke. Iszonyatosan rossz rendszer az, amely már annyira el van adósodva, hogy tovább nem finanszírozható, mert a bankokon keresztül rengeteg pénzt von ki a spekulatív tõke a német gazdaságból is. A Vivendi Telecom franciaországi anyavállalata az eladósodása miatt értékesíti a magyar vezetékes távközlési hálózat mintegy tíz-tizenkét százalékát. Az értékesítés üzleti titok, de 450 millió dollár körüli összegrõl van szó. Számoljunk utána, hogy ez mennyit is jelent! Ha megnézzük, hogy az egész magyar telefonhálózatot mennyiért adtuk el, akkor megdöbbentõ eredményt kapunk: a Vivendi tizenkét százaléka több, mint amennyiért az egész magyar telefonhálózatot Schamsula György miniszter úr értékesítette Batthyány Ádám 1,7 milliós sikerdíjával együtt.
• Mennyi volt akkor az összeg?
• Nem több huszonötmilliárd forintnál, mai áron számolva a dollárt, durván hatvanmilliárd forint. A tizenkét százalékot ma a Vivendi Telecom – amelybe nem tartozik bele például a mobilszolgáltatások MATÁV tulajdonlása sem – a duplájáért adja el, mint amennyiért hajdanában az egészet megvette. Ezek megdöbbentõ számok! De Magyarországon összezavarják a polgárokat, hogy ne is tudjanak a 450 millió dollárról, ne tudják azt sem, hogy 1993-ban mi történt, ne tudják, hogy miért kellett a bankokat fillérekért eladni. Ne tudjanak arról sem, hogy a Budapest Bankot miért adtuk el nyolcezer forintért a világ legnagyobb multijának, a General Electricnek, és miért fizettünk utána még ötvenmilliárd forintot. Miért finanszíroztuk tovább a Budapest Bankot? A vevõt, a General Electricet finanszíroztuk a Budapest Bankon keresztül. Az Edison által alapított General Electric, a világ legnagyobb vállalata, ingyen megkapta Közép-Európa legfejlettebb fénycsõgyártási rendszerét, a Tungsramot. Errõl ki tud? Gondoljunk bele, valamennyi miniszterelnök súlyos felelõssége ez, mert a saját hazája évszázados értékeit adta oda ingyen idegen érdekek szerint. De térjünk vissza az Európai Unióhoz! Magyarországon a politikusok ugyan nem mondják, de Nyugat vezetõ politikusai már tudják, hogy az Európai Unió jelenlegi gazdasági formációja tovább nem tartható.
• Annál is inkább így van ez, mert ma nem a termelékenységen van a fõ hangsúly, hanem a pénzforgalmon. Hiszen évente nyolcezermilliárd dollár a világ bankárjainak nyeresége, ez naponta huszonnégymilliárd dollár. A pénz forog, és érték nem képzõdik.
• Ez az az összeg, ami nyereségként jelentkezik náluk a pénzforgalomból. Tehát napi huszonnégymilliárd dollár a nyereség a pénzváltáson. Ezt ép ésszel nem lehet felfogni, értékteremtéssel nem lehet ellensúlyozni.
• És ehhez tegyük hozzá a másik adatot, hogy évente Magyarországról az itt lévõ nagyvállatok tízmilliárd dollárt visznek ki.
• Ez ma még igaz, de egy idõ után már nem vihetõ ki ennyi pénz. Tudniillik az elkövetkezendõ években a recesszió megállíthatatlan. Nemcsak Magyarországon. Óriási mértékben megtörtént a nem létszükségleti cikkek fogyasztási javakká való átalakítása – gondolok itt például a mobiltelefonokra, számítógéprendszerekre –, amelyeknek semmi közük sincs a klasszikus értékteremtéshez. Ez spekulatív tõkén alapul. Japánban három hónaponként „kijön” egy mobiltelefon, minden egyes mobilszolgáltató kihoz egy új konstrukciót, ezek árai a megjelenés után három-öt hónappal rendszeresen a tizedére esnek vissza. Hogyan állapítják meg ezek árait? Divatõrületek diktálnak ennek a mai világnak, és ezen belül Kelet-Közép-Európának, amely oly sokáig el volt zárva a fogyasztási javak birtoklásától. Gondoljunk bele, Magyarországon a mobilszolgáltatók, amikor betörtek a magyar piacra a Matáv-on keresztül, úgy számítottak, hogy optimális esetben tíz év alatt el tudnak adni körülbelül kétmillió készüléket. Hangsúlyozom: optimális esetben. Mára a mobiltelefonok átprogramozták az egész életünket, és hazánkban több mint négy és fél millió készülék van. Ha végig gondoljuk, hogy változtatott-e mindez valamit is pozitívan a társadalom életén, rájövünk, hogy semmit. Nem csodálom, hogy Magyarország – minden „rendszerváltó” miniszterelnök ideje alatt – célországa lett az ún. pénzügyi befektetõi tõkének, az idegen eredetû tõkének. Magyarország az egyedüli ország – Európában bizonyosan –, amely a környezet károsítása nélkül tudja az élelmiszerszükségletének többszörösét megtermelni, úgy, hogy ez sem a vizet, sem a levegõt, sem a talajt nem károsítja. De a Nyugat számára a legnagyobb veszély az, hogy tõlünk keletebbre hasonló elõnyökkel rendelkezõ országok vannak, mint például Ukrajna, amely olyan nagyságrendû földterülettel és jó minõségû földdel, csernozjommal rendelkezik, hogy egyedül képes többet termelni gabonából és élelmiszerbõl, mint az egész Európai Unió. Ezt kellett volna megvédeni. Orbán Viktornak néha volt olyan gondolata, és sokszor beszélt is róla, hogy elsõsorban a hazai vállalkozók érdekeinek kell érvényesülni. Támogatási rendszereken keresztül kellett volna megerõsíteni a magyar vállalkozói kört, s nem a nyugatit kellett volna elõnyhöz juttatni. Amikor a Széchenyi-programot hangzatosan megindították Orbánék, azt hittem, hogy ezzel a magyar vállalkozókat karolják fel. Sajnálatos módon azonban nem ez történt, mert az elsõ igazán nagy pénzek a Sonyhoz és a General Electrichez áramlottak. Ezeknek nincsenek hazai gyökereik. Ha Orbán Viktor végrehajtotta volna azt a programot, amit meghirdetett, akkor teljesen bizonyos, hogy ma is õ kormányozna, és nem kellene a polgári köröket szerveznie, vagy embereket az utcára kivinnie. A hazai vállalkozók megsegítésével kellett volna többet törõdnie. De a szavakat nem követték a tettek.
Közli:
B.Kiss-Tóth László
