Az a lényege az egész színészetnek, hogy van valami, amit folyamatosan elő kell szedni magadból, megmutatni és feltárni, mert egy csomó ismeretlen zegzuga van a lelkednek, amit veszett módon meg akarsz ismerni- mondta lapunknak adott interjújában Szina Kinga a Győri Nemzeti Színház művésze, aki férjével, Sárközi Józseffel éppen az Ugyanaz hátulról című vígjátékot próbálja. A házaspár lapunknak őszintén beszélt a bennük lévő bizonytalanságról, az értékrendek folyamatos változásáról és arról is, hogy mennyire egyeztethető össze a karrier a gyermekvállalással.
Találkozónkat a Bohém Tanyába beszéltük meg, de mielőtt ideértem, a cigarettafüst miatt átjöttetek a Művész kávézóba, így adódik a kérdés: művészek vagytok inkább vagy bohémek?
Szina Kinga: Ez állandóan változik, hol az egyik kerül előtérbe, hol a másik, hol párhuzamosan mindkettő. Az biztos, hogy volt egy erősen bohém időszakom a húszas éveim elején, ami pont az ideszerződésemig tartott, de ez a fajta életérzés azért nem hal ki az emberből. A művészet... Nem merem kijelenteni magamról, hogy művész vagyok. Nyilván azzal foglalkozom, hozzátartozik az életemhez, természetes módon kapcsolódik az életvitelemhez, de nem merek ezzel páváskodni. Furcsa ezt kijelenteni, hogy művész vagyok, pedig nyilván az vagyok.
Szina Kinga: Ez állandóan változik, hol az egyik kerül előtérbe, hol a másik, hol párhuzamosan mindkettő. Az biztos, hogy volt egy erősen bohém időszakom a húszas éveim elején, ami pont az ideszerződésemig tartott, de ez a fajta életérzés azért nem hal ki az emberből. A művészet... Nem merem kijelenteni magamról, hogy művész vagyok. Nyilván azzal foglalkozom, hozzátartozik az életemhez, természetes módon kapcsolódik az életvitelemhez, de nem merek ezzel páváskodni. Furcsa ezt kijelenteni, hogy művész vagyok, pedig nyilván az vagyok.
Szina Kinga, Sárközi József és Csankó Zoltán a Nem félünk a farkastól című darabban
Mitől vagy mikortól művész egy színész?
SZ.K.: Ha a szokásos primitív definícióval élünk, akkor az a művész, aki kultúrterületen tevékenykedik, ott keresi a kenyerét, ebből a szempontból tehát annak mondhatom magam. Ha viszont azt nézem, hogy amit csinálok, azt milyen színvonalon csinálom, akkor szeretnék, vagy talán közelítek ahhoz a végcélhoz, hogy a mesterségemet, a szakmámat művészi szinten űzzem. Arra törekszem, hogy azt tudjam mondani, hogy nem színész vagyok, hanem színművész, de erről azt hiszem, végső soron a közönség dönt.
A bohémság azzal változott, hogy összeházasodtatok?
Sárközi József: Nem. Az ember egy idő után rájön, hogy meló van. 22 évesen még a munka, a próbák mellett is tudtunk bulizni, semmi gond nem volt. De manapság, ha hajnali négyig beszélgetünk, borozunk, akkor reggel már nehéz. Az ember bohém marad, csak a szervezete letiltja.
A szervezetet, a fizikumot, a szellemet egészségesen, frissen kell tartani, mert csak karbantartott testtel lehet dolgozni. Ha ezt elnyűvi az ember, akkor nincsen eszköze, amivel játsszon. A szellemet is edzeni kell, ezt az olvasás, a próbák, az előadások biztosítják, de ha valaki kihagy 3-4 évet, akkor sok minden veszélybe kerül. Változik az önbizalma, máshogy kezd el gondolkodni, görcsössé, feszültté válik.
Mikor házasodtatok össze?
Sz.K.:2 és fél évvel ezelőtt.
Nem féltetek a farkastól?
Sz.K.: Nem, nagyon vártuk. Mármint az előadást, de ha a házasságban felbukkanó szörnyekre gondolsz, akkor egy másodpercre sem féltünk. Legalábbis én nem.
Mennyire ismertetek magatokra, amikor Nick és Honey szerepét játszottátok? Vagy mennyire volt nehéz megformálni őket?
Sz.K.: A két kapcsolatban nehéz párhuzamokat találni a karakterekben. Nyilván az ember keresi magában, hogy hol vannak a közös pontok benne és a megformált karakterében és aszerint próbálja meg felépíteni a figurát. Honey prototípusa egy szőke, buta, csivitelő figura, én meg egy lírai barna, talán mélyebb, súlyosabb hangulatot hordozó nő vagyok, de valahol mégiscsak meg kellett találnom, hogy hol van az én naivitásom, hol van az én bizonytalanságom saját magammal szemben, vagy azt, hogy hogyan vagyok frusztrált, mert mindenki frusztrált egy bizonyos mértékig. És vállaljam azt, hogy igen, bizony tele vagyok frusztrációval! Ez egy nagyon erős és jó kulcs lehet, mert ezt vállalni kell. Így aztán valahogy mégis az én barnaságom, az én barna problémáim, barna bizonytalanságaim találkoztak az ő szőke bizonytalanságaival.
És a Te hajszíned hol találkozott Nickével?
Sárközi József.: Nick is szőkére van írva eredetileg. Ő az abszolút kisportolt, tökéletes férfi prototípus. Megpróbáltam a kiállásra, a jóképűségre rámenni, kiemelni a jól öltözöttséget, az illedelmességet, eleganciát. Ez a figura is egy roppant készséges személy, mint amilyen én is vagyok és ezen el lehetett indulni. Illedelmes, odafigyel a másikra, tiszteletben tartja a másik gondolatait, persze nem a végletekig, csak amíg ki nem hozzák a sodrából. De ez ugyanúgy rám is igaz: barátságos vagyok, figyelek az emberekre, de lehet, hogy egyszer elszakad a cérna.
Ha már a Nem félünk a farkastól- nál tartunk, akkor érdemes arról is beszélnünk, hogy a magyar párkapcsolatok elég nagy része vállassal végződik, sőt sokan bele sem mernek vágni a házasság intézményébe. Mit gondoltok, miért van ez így, illetve melyek azok a problémák, amik leginkább érzékelhetőek napjainkban a fiatal párok között?
Sz.K.: Ezekben a válságos időkben alapvető változások időszakát éljük. Ez megmutatkozik a társadalmi szerepekben és ezen belül a nemi szerepekben is. Van egy nagyon erős gazdasági válság, a férfiakon van egy nyomás, hogy fel kell építeniük egy egzisztenciát, viszont ez borzasztóan nehéz. A nők pedig egyre inkább törekszenek arra, hogy megvalósítsák önmagukat, ezt viszont nehéz összeegyeztetni a velük szemben felállított tradicionális elvárásokkal. És ezek együtt, tehát az egzisztenciális elvárás a férfiakkal szemben, a nőkkel szemben pedig, hogy karrierjükben, családjukban és szeretőként is megállják a helyüket, ezek mind olyan belső konfliktusokat szülnek, amelyeket aztán nagyon nehéz egymásközt kezelni. Kimondani sem könnyű egy férfinak azt, hogy rettegek attól, hogy nem tudom eltartani a családomat, ezért nem szeretnék gyereket vállalni. Vagy nehéz egy nőnek beszélni arról, hogy Istenem, annyit dolgozom, vajon nőként megfelelek-e a páromnak? Jó szerető vagyok-e? Vajon családanyaként jól teljesítek-e? Egyáltalán, mikor vállalhatok gyereket, hogy a munkahelyemet ne veszítsem el? Szerintem ezek azok az alapproblémák, amik továbbgurulnak, ha nem beszélik ki őket. A kommunikáció a kulcsa mindennek, mert ezek nem megoldhatatlan problémák, ezeken a férfi és a nő át tudja segíteni egymást. És alapvetően a válsághoz hozzátartozik a kommunikáció problémája, nemcsak a párkapcsolatokban, hanem általában, társadalmi szinten is. Nehéz ezekről a dolgokról beszélni, mert az értékrendek változnak, folyamatos dinamizmusban vannak, és ezekhez az értékrendekhez nehéz igazodni. Nehéz kimondani, hogy mi az én igazságom egy bizonyos helyzetben, mert annyira sokféle lehet.
Szina Kinga Crespo Rodrigoval a színpadon
S.J.: Amint a párok nem beszélik meg a problémáikat, azonnal megindul az eltávolodás és ez egyre szörnyebb lesz és onnan már nagyon nehéz visszajönni.
Említetted a változó nemi szerepeket. Talán egy nő életében a legfontosabb kérdés: család vagy karrier?
Sz.K.: Ez valóban így van. Napi szinten gondolkodom rajta. Abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hogy Józsinak van egy kislánya az előző kapcsolatából, ezért alkalmam van megtapasztani, hogy mit jelent felelősséggel tartozni valakiért. Valamiféle szülői szereppel megismerkedtem ezen a helyzeten keresztül. Ez a tapasztalat hozzákapcsolódik ahhoz a vágyhoz, hogy gyermekem legyen, így ez egy sokkal felelősségteljesebb hozzáállást eredményez. Nagyon szeretnék gyereket, de azzal, hogy megtapasztalom, hogy mit jelent anyának lenni, sokkal komolyabb a fék bennem. Másrészt pedig azt gondolom, hogy amikor igazán itt lesz az ideje, akkor ez nem jelent majd féket. Akkor érezni fogom, hogy most megérett a helyzet rá. Tudom, hogy nem írhatja fölül ezt a vágyat az attól való félelem, hogy esetleg nem térhetek vissza a pályára. Nem is hiszem, hogy ennek feltétlenül ez lenne a következménye. Persze gondolkodunk azon, hogy lehet-e valamiféleképpen időzíteni, tervezni a gyermekvállalást, hogy ne legyen zökkenés, folytatni tudjam a munkát, de szerintem ez nem időzítés kérdése. Beszélgettünk róla, gondolkodtunk ezen, de ez nem a mi döntésünk. Ha a Jóisten úgy akarja, akkor úgy lesz.
Az Ugyanaz hátulról című vígjátékot próbáljátok most. Ez a desszert a Rinocérosz, mint főfogás után?
S.J.: Most igen. De közben meg nem, mert ez melósabb lesz, fizikailag. Habár a Rinocéroszban az az intenzív félóra elég sokat kivesz belőlem. Itt viszont két óra káoszra lehet számítani, de jó lesz. Nehéz munka, de az eredmény arról szól, hogy nevessenek a nézők és jól érezzék magukat. Nagyon érdekes szituáció -kavalkád. Egy bohózat, aminek se eleje, se vége.
Nevettetni szerettek inkább vagy elgondolkodtató darabot játszani?
Sz.K.: Mind a kettő fontos és mind a kettő más fajta örömöt ad. A nevettetés egyértelmű, nevettetni jó, érezni azt, hogy örömet okozol, és van egy nagyon erőteljes visszajelzés is, hogy tetszik, amit csinálunk. Elgondolkodtatni meg azért jó, mert bár ott nem kapod meg rögtön a visszajelzést, valamilyen rejtett érzékszerveddel mégis érzékeled, hogy működik-e a dolog vagy nem, hogy megkapják-e, amit szeretnél átadni. Ilyenkor mozgatnod kell a lelkeket. Saját magadat is megismered és jó érzés leásni saját magunkba. Ez a lényege az egész színészetnek, hogy van valami, amit folyamatosan elő kell szedni, megmutatni és feltárni, mert egy csomó ismeretlen zegzuga van az ember lelkének, amit veszett módon meg akarsz ismerni.
A győri közönség mer egyre lejjebb és lejjebb menni a lelkében?
Sz.K.: Egyértelműen igen. Itt vagyok már 9 éve és az a tapasztalatom, hogy nagyon igényes és nagyon nyitott a győri színházba járó közönség. Pontosan azokat a visszajelzéseket kaptam egy-egy alakítás után, amit magam is éreztem, hogy érdemlek. Nagyon szenzitív módon reagálnak.
A különböző kritikákat mennyire veszitek figyelembe?
S.J.: Az a jelszó, hogy nem szabad vele foglalkozni és ezt az ember próbálja is tartani. Régen a kritikának az volt az értelme, hogy építsen. Ha rosszat is ír, abból le tudja szűrni a színész, hogy mit kell még variálnia a szerepén. Egyetértett a hozzáértő kritikussal. Ma nem mindig érzem építőnek a kritikákat.
Sárközi József Balsai Mónikával a Portugálban
Mi a célotok? 10-15 év múlva itt találkozunk-e vagy máshol? Miben változik meg addigra az életetek?
Sz.K.: Ösztönösen megtanultuk, hogy ez egy olyan szakma, amiben nem szabad egy évnél tovább tervezni, mert kiszámíthatatlan és független a teljesítményedtől, hogy milyen helyzetbe kerülsz, hogy jövőre éppen milyen feladatokat kapsz. Én soha nem is próbáltam meg hosszabb távú célokat kitűzni magam elé. Alapvetően az a cél, vagy az a motiváció, ami bennem munkál, hogy egyre jobb legyek a szakmámban. Magammal szemben vannak elvárásaim, igyekszem felmérni a hiányosságaimat és igyekszem ezeket a hiányosságokat orvosolni. Az ember folyamatosan neveli magát, próbál magában egy egyensúlyt kialakítani, harmonikus személyiséggé válni. Nagyjából ilyen célok munkálnak bennem, de konkrétan az életemre vagy a karrieremre vonatkozó stratégiákat nem állítottam fel, nem is tudok. Ehhez a szakmához kell egyfajta bátorság, vállalni azt, hogy kiszolgáltatott vagy.
S.J.: Sok szép szerepet szeretnénk játszani, de ezeket kapjuk, nem mi választjuk. Nem tudom, hogy mi történne akkor, ha nem állhatnék színpadra. Valószínűleg kicsit belehalnék, de attól még muszáj létezni. Az a legfontosabb cél, hogy ezt csináljam addig, amíg foglalkoztatnak, amíg bírom színházban, színházzal foglalkozhassak.
wa
Győrinap
