Sok kárt okoztak. Szinte mindent tönkre tettek, mire felismertük, hogy ezek az aljas képmutatók nem értünk, hanem ellenünk, csak a maguk érdekeiért igyekeznek. Most, hogy elfordult tőlük a hiszékeny, becsapott népesség, összeomolva, megroggyanva zuhantak a maguk kavarta latrina mélyére, s még onnan is halljuk hol kétségbeesett, kísérteties, hol negédes, csábító hangjukat, amint hívogatják a gyanútlan, nyomorgó népeket, hogy csápjaikkal rájuk akaszkodjanak.
Nehéz eldönteni, hogy ezt a rémálmot egyetlen óriási féreg, vagy több egymásba gabalyodott kórokozó-károkozó gerjeszti, hiszen színeváltozásaik, mint a kaméleon esetében könnyen zavarba ejtik a gyanútlan szemlélődőt. Ugyanakkor régi-új arcok jelennek meg, erőltetett, torz vigyorral, igencsak meglepő, váratlan módon, s bizony nehéz időben kivonnia az embernek magát e hatás alól, hogy el ne hányja magát. Ha egyetlen ocsmány lényről lenne szó, akkor azt leginkább a Csillagok háborúja c. film óriáspondrójához tudnám hasonlítani. A torz fej, ami ezt juttatja eszembe az, „egy a széle-egy a hossza”, zsírráhízott, politikai szerepre ácsingózó, sunyi milliárdos, szélesgábor pofázmánya. Mint egy randa kövér hernyó, aki mondja, mondja, ha hisszük, ha nem. Vajon mi szeretne lenni őkelme? Vajon mire is kellene annyira az a zsideszes kétharmad?
Persze ennek a nyálféregnek több feje is van. Hol egy politikai prostituált, kalaposkurva, hol egy levitézlett, bajszos, szemüveges megszorító petyhüdt pofája türemkedik elő a szennyes kavargásból. A kék-zöld hullafoltos mdfszdsz kísértethorda újra és újra nekilendül.
Edvard Munch norvég festő 1893-ban alkotta meg A sikoly című képét. A beesett arc, a merev szemek halálfélelmet tükröznek. Élethű, kifejező lendvaiportréként emelkedik ki e kép a fekáliából, s szinte fáj a fülnek a sírós, velőtrázó sikoly.
De mégis…mégis, vidáman, újra ígérve, csábítón…. Gyurcsányi hamis vigyorral, mint Arany János Hídavatás c. balladájában a vizihullák:
„Elébb csak a fej nő ki állig,
s körül forog kíváncsian,
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian
Új híd! Avatni mind! Vígan.”
Hát igen. Új híd. Új választások, s a söpredék, a hazaárulók itt nyüzsögnek megint. Másznak a szennyben, görcsösen egymásba kapaszkodnak, s így múlnak el, így múlnak ki a maguknak teremtett hekatombában, ahol végül is saját maguk hóhéraik lettek. Oszlásban lévő hullák már mind. Óvakodjon tőlük minden magyar. Nemcsak undorítóak, fertőzőek is.
Vass István
Nemzeti InternetFigyelő 2010.01.26.
Közli:
*B.Kiss-Tóth László
