LEGFŐBB ÉRTÉK AZ EMBER

Tisztelt Gulyás Attila!


Tudja meg, mitől működik jól egy cég!

Milyen problémákkal szembesült, és hogyan sikerült egy 5 fős cégből piacvezető céget felépíteni?




(újságcikk - Forrás:piacprofit.hu)

2006-ban Magyarország legjobb munkahelye a kis- és középvállalati kategóriában a 109 főt foglalkoztató, idén mindössze 5-7 százalékos fluktuációt regisztráló Mapei Kft. lett a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. , a legjobb munkahelyet kereső felmérésének eredménye alapján.

Tavaly még a hetvenszázalékos dolgozói elégedettség is elég volt az előkelő helyezéshez, idén már kilencven százalék kellett hozzá. Az országos átlag negyvenöt százalék körüli - magyarázza Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elkötelezettség ilyen magas aránya visszaigazolja a vezetők hozzáállását is: a legfontosabb érték az ember. Az "ember mint érték" mutató a felmérésben 89 százalékos értéket kapott, a dolgozók 82 százaléka pedig úgy érezte, hogy a felső vezetés őket tartja a legértékesebb erőforrásnak.

- Nagyon fontos, hogy a munkatársak mind szellemileg, mind fizikailag jól érezzék magukat, és elengedhetetlen az is, hogy a tudást is megszerezzék - mondja az ügyvezető, aki szerint az a gyakorlat, amely szerint az új munkatársat nem egyből a mélyvízbe dobják, hanem hagynak elegendő időt a betanulásra - céges oktató és hasonló munkakörben dolgozó mentor segítségével -, meghozza sikerét.

A folyamatos értékelés, a cég minden szintjén alkalmazott objektív mérés minden hónapban segíti a cégvezetést abban, hogy megtalálják a működés hiányosságait és a hibák kijavításának lehetőségeit.

- Ha a dolgozó értéket állít elő, és ő is értékesnek tartja a munkáját, akkor elértük célunkat - mondja az ügyvezető, aki szerint ez a legerősebb motiváció.

Fontos szempont a Mapeinél, hogy az évről évre növekvő létszám mellett is családias maradjon a hangulat.

- A munkatársak mellett családtagjaikat, sőt a partnereket és az ő hozzátartozóikat is családtagként kezeljük - avat be Markovich Béla.

Az Hewitt által mért elégedettség is azt mutatja, hogy a Mapei munkatársai fontosnak és értékesnek érzik magukat. Ez a csapatmunka - és ebben még lát javítanivalót az ügyvezető - elengedhetetlen a cég további sikeréihez.

- Ha sikerül jobban felülemelkedni az egyéni érdekeken, és egymás segítése áll a középpontban, akkor nagyot léphetünk előre - bizakodik Markovich Béla.

A viszonylag jó eredménynek számító 5 százalékos fluktuáció (ez az adat Mapeinél 5 embert jelent) az ügyvezetőben mély nyomokat hagyott.

- Ha egy jó munkatárs elhagy minket, akkor egy vezetőnek kötelessége végiggondolni az okokat - mondja.

A munkavállalók motivációs listájának élén nem a pénz és a különböző juttatások végeztek meglepő módon, derült ki egy a Mapeinél végzett kutatásból. Az eredmények azt mutatták, hogy a jó teljesítések észrevétele, dicsérete, elismerése motiválja leginkább az embereket.

- Nem divat, hogy a jó teljesítményt megdicsérjék - osztja meg tapasztalatait Markovich Béla.

A második legfontosabb a problémamegoldásba való bevonás.

- Nálunk nem a vezető oldja meg a munkatársak problémáit, a feladatokkal kapcsolatos nehézségeket, hanem segíti a munkatársat a megoldások megtalálásában, megoldatja vele a problémákat. A vezető legnagyobb hibája, ha elveszi a sikert a munkatársaitól azzal, hogy helyette old meg mindent. Nem igaz, hogy a vezető tudja megoldani legjobban a problémákat - érvel a Mapei ügyvezetője.

A harmadik legfontosabb tényező a munkatársak problémái iránti érzékenység lett, amelyet, ha más szempontból is, de a Hewitt felmérése is alátámaszt: a megkérdezettek 87 százaléka szerint az üzleti döntésekkor sem feledkeznek meg a dolgozókról.

- A kollégák közötti súrlódások, illetve munkahelyi problémák nem lehetnek hatással a munkatársak motivációjára vagy hangulatára. Nincs ez másként a fiatal kolléganőknél sem: a szülési szabadság után mindenki folytatja munkáját. A Mapei szerencsére töretlenül fejlődik, így a helyettesítésre felvett munkaerő a régi-új kolléga mellett is tovább tud dolgozni - mondja Markovich Béla, aki szerint a dolgozói elégedettség és a következő generáció iránt érzett felelősség sem állhat távol a cég vezetésétől.

A motivációs rendszerben is az értékek előállítása és a csapatmunka szempontjai érvényesülnek: a Mapeinél a dolgozó alapbérét a cég és saját eredményei által befolyásolt prémium egészíti ki.

- Ha a cég negyven százalékkal jobban teljesít, akkor akár negyven százalékkal is nőhet a kereset. A Mapei fontosnak tartja, hogy a megszorító intézkedések hatásait nem hárítja át a dolgozókra - inkább más költségeken spórol. Alapvető, hogy a munkatársakat rendesen megfizessük, és nem hagyjuk, hogy bárki is létfenntartási gondokkal küzdjön - hangsúlyozza Markovich Béla.



Tudja meg, mitől működik olyan jól a MAPEI Kft.

Milyen problémákkal szembesült, és hogyan sikerült Markovich Bélának egy 5 fős cégből piacvezető céget felépíteni:


2010 VEZETŐK NAPJA

Hogyan Motiváljuk a Beosztottakat?
Avagy, hogyan hozzunk létre egy felső- vagy középvezetői réteget


Üdvözlettel:

orbitrade.eu