Vajon, milyen 'jól megfizetett' alakoknak (4 szerzőnek, 2 szerkesztőnek, 4 lektornak) a tudatmódosító történelemhamisítása van ebben a brossúrában? Minden valamirevaló kormány már régen bezúzatta volna ezt a förmedvényt, a debil, történelmi-analfabéta 'team' tagjait pedig két lábbal rúgta volna ki hivatásos melegedőjükből, nyakukba varrva az összes károkozási költségeket... Vagy talán a Horn-kormánynak éppen ez a történelemhamisítás volt a 'mű'megrendelési feltétele? Akkor, vajon a következő kormány, (az előzó Orbán-kormány) miért nem intézkedett? (*B.Kiss-Tóth László)
*
Sárközy Csaba:
István király előtt nem volt Magyarország?
Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy „Európa ma és holnap” című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet – több nyelven – 28 mai és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza.
Összeismertetésük tökéletesen helyénvaló törekvés: a huszonnyolcak között vannak alapító tagok és idén csatlakozók, sőt három reménybéli várakozó is; akad régi gyarmattartó birodalom és vadonatúj független ország; nyugati keresztény, ortodox és iszlám állam is. Más-más indulás, más-más gazdasági és kulturális helyzet – és a befogadásra várókról bizony nem sokat tud a Művelt Nyugat...
Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem is vállal felelősséget. Így nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény megnyerése céljából. Az ország-fejezetek egy rövid, „amerikai típusú” önéletrajzból, és egy valamivel hosszabb, „kifejtő” részből állnak.
Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek.
A 28 ország bemutatkozása három minőségi kategóriába sorolható. A többség reális történelmi és kulturális tényanyaggal szolgál. Néhány, az „Európai Unióba igyekvő” ország nemzeti legendáit is a képbe illeszti, a számukra kínos adatokat, folyamatokat vagy elhallgatja, vagy eufémizmusokba burkolja. (Törökország, Szlovákia, Románia sorolható ebbe a kategóriába.). A harmadik – és egyben döbbenetes – felfogás a magyar.
Lássuk először az önéletrajzunkat! Az 1990-ig terjedő időszak 14 pontját szóról szóra leírom, csak utána fogom elemezni. Megjegyzem, hogy a románoknak erre az időszakra 34(!) megemlítendő történelmi eseményük akad!
Fontos dátumok Magyarország történelmében:
1000 - a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
1308–1437 - A központi hatalom megerősítése.
1541 - a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
1711–1848 Osztrák uralom.
1867 - a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák–Magyar Monarchia létrehozása.
1914 - Magyarország részt vesz az első világháborúban a német birodalom oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
1938 - szövetség NÁCI NÉMETORSZÁGGAL.
1941 - hadüzenet a Szovjetuniónak.
1944 - az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
1945 - a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
1949 - a Magyar Népköztársaság alkotmányának elfogadása.
1956 - népfelkelés, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt, Nagyot halálra ítélik.
1989 - Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok elhagyják az országot.
1990 - az első szabad választások.
Az összeállítás első, futó áttekintésre is hiányosnak tűnik.
Nézzük csak alaposabban! Feltűnő, hogy 1000 előtt nem volt magyar történelem, sőt a Kárpát-medencében sem történt semmi! Hiszen Szent István (és nem István) csupán a keresztény államot alapította meg, az első Árpádok ugyan mit is csináltak 895-től? A többi 27 ország természetesen élt a lehetőséggel. Lássuk először a fentebb említett „első kategóriát”, a tényszerű adatközlőket.
Például Spanyolország a római kor után helyet szorított a vandál és a nyugati gót államnak, majd a mórokénak is; Belgium Caesar galliai hódítását, majd a frank birodalmat is felvette történelmi életrajzába.
A második csoportba soroltak alaposan megragadják a rokonszenv-szerzés lehetőségét: ősi európai kultúrnemzetként mutatkoznak be. Törökország Kr. u. 196-tal, Septimius Severussal kezdi a történetét, majd Nagy Konstantin, illetve a bizánci császárság következik.
Szlovákia az amúgy egzakt módon soha nem azonosított Nagy-Morva Birodalommal kezd, majd „Bratislava” első nyomaként említi Árpád utolsó csatájának (szintén nem azonosított) helyszínét. Románia tovább megy. Idézem: „Kr. e. VI. sz. - a románok őseinek, a dákoknak első említése Homérosz és a nagy antik mesélők által.” (Finom elszólás: mesélők...) Kr. e. I. sz. - a rómaiak elfoglalják Dacia területét. A romanizálási folyamat kezdete.” Apró probléma: mindez Kr. u. 106-ban, tehát csaknem 3 évszázaddal később történik... És így tovább.
Mi magyarok miért nem említettük a honfoglalást? Vagy urambocsá: a kettős honfoglalást? A szlovákok használják fel a 907-es braslauespurchi (pozsonyi? bánhidai? ennsburgi?) győztes csatánkat önigazolásként? Miért nem említjük meg a frank oklevelekben több százszor előforduló „Hungarus” nevet? Vagy akár az izlandi sagák Tyrkerét? A Kr. e. VI. századból a „jürkákat” bemutató Hérodotoszt? 527-ből Muagerisz hún királyt említő bizánci krónikát? Gardizit, ibn Rusztát, Dzsajhánit, Bölcs Leót, Bíborbanszületett Konstantint, vagy 889-ből Regino prümi apátot, akik a türkökkel, szkítákkal azonosítanak így vagy úgy? A tordosi és tatárlaki rovásírás-leleteket sokszorta több joggal hozhattuk volna fel, mint a törökök emlegetik civilizációjuk őseiként az asszírokat, hettitákat!
Iszonyú kártékony ez a torzító elhallgatás!
Lám, a románok tudomást sem vesznek arról, hogy Constantin Daicoviciu, a dákoromán folytonosság („kontinuitás”) elméletének atyja 1973-ban, halála előtt maga fedte fel (a Történeti Intézet, a Történeti Múzeum munkatársainak, és egyetemi kollégáinak, diákjainak) kutatásai hazug voltát. Tételesen sorolta fel saját történelemhamisításait! Így: a Nestor-krónika nem „oláh”-okat, hanem „frank”-okat ír. Anonymus „Eac pastores Romanorum” kitétele sem daciai oláhokra, hanem dunántúli, frank fennhatóság alatt élt romanizált pannonokra vonatkozik. Az ősrománnak titulált „Dridu-műveltség” bulgáriai – az egykor a Kárpát-medence déli harmadát birtokló bulgárok hozták fel hazájukból az itt megtalált elemeit... A többit nem sorolom.
Mi pedig saját történelmünk elhallgatásával igazoljuk a már dogmává merevült történelmi hazugságokat...
No, haladjunk tovább szépen, ...
Úgy tűnik, hogy az Árpád-kor nem létezett! Nem volt a korszakalkotó politika- és jogtörténeti dokumentum, az Aranybulla, nem volt tatárjárás, nem volt Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet...
Sorstársaink közül a csehek milyen büszkén emlegetik a Przemysl-, a lengyelek a Piast-házat!
Újabb űr: nem találom 1456-ot! Az egész keresztény világban harangoznak a nándorfehérvári diadallal végződő keresztes hadjárat emlékére – mi meg sem említjük.Óvatosan fogalmaztam. III. Callixtus az 1456. június 29-i „Bulla orationum”-ban III. Mohamed áprilisi hadrakelése hírére, a török megállításáért való imára buzdító harangozást rendelt el – de hát a törököt bizony Nándorfehérvárnál állította meg , és nem ez az ima, hanem Hunyadi és Kapisztrán. A törökellenes keresztény összefogás ugyan jellemző módon hézagos volt – az ígért 80.000 fős sereg helyett néhány regensburgi diák, párszáz lengyel és horvát fogott fegyvert mindössze – de nagyon szép „európai gondolat”. Élnünk kellett volna vele!
Szemezgessünk tovább!
Mátyás humanista birodalma (az egyetlen reneszánsz birodalom) említésre sem méltó? Hol marad sok évszázados, a magyarságot őrlő „keresztyénség pajzsa” küzdelmünk? Lám, a török önéletrajzból hiányzik ez a néhány évszázad – ők tudják, miért szégyellik – mi miért nem vagyunk rá büszkék? Mohács viszont elég jelentős csata lehetett – hisz a szlovákok (sic! a szlovákok! Ismétlem: a szlovákok!) felhozzák saját történelmi eseménysorukban! Mi nem...
A Habsburgok dehogy „foglalják el” a nyugati részt: Kettős királyválasztás történik, s a két királyi ház megosztozik a török által kettészelt országon. Az Erdélyi Fejedelemség voltaképpen a magyar állam menedékhelye lesz, fejedelmei közül tán egyedül Székely Mózes tekinthető törzsökös, kizárólagos erdélyinek!
Nem találom a vallásszabadságot világelsőként deklaráló tordai országgyűlést sem! (1568). Ennek a feltűnően „eurokonform”, korát messze megelőző intézkedésnek a mellőzése egyenesen megdöbbentő!
Természetes módon tolakodik elő egy lehetőség. A kereszténység felvétele, az Árpád-házi szentek, a nándorfehérvári harangozás, a tordai országgyűlés együttes elhallgatása egy „kereszténység utáni Európának” tett ostoba gesztus volna? Ostoba, mert a katolicizmus, a reformáció – a szlovákoknál a huszitizmus – minden ország önjellemzésében megtalálható!
Igen, MINDEN országéban: a muzulmán Törökország büszkén emlegeti Szűz Máriát, Szent Pált, a myrai Szent Miklóst!
Szégyen...
Egyetlen árva sort sem érdemelt meg tőlünk a török kiűzetése (1686 - Buda, 1697 - Zenta). Mint ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc sem!
Hiányzik a magyar reformkor. Úgy, ahogy van. Mindenestül.
1848/49-es forradalmunkról sincs egy árva szó se. Nem baj, a románok felhozzák biz, mint saját forradalmukat! Az osztrákok is – bár ők meghagyták nekünk...
Ezután egy szépen felépített, épületes baromság következik.
Figyeljünk:
Magyarország (és nem az Osztrák–Magyar Monarchia!) vesz részt az I. világháborúban. Az 1918-as forradalmat nagyvonalúan 1914 novemberére téve (ezt az ostobaságot a „kifejtő” rész megismétli, megerősíti!) ez annyit jelent, hogy az önálló, köztársasági Magyarország egyedül harcolt Németország oldalán, s Trianont ezért kapta büntetésül. A kifejtő részben még toldunk ide egy ostobaságot: állítólag 1/3-nyi (és nem 2/3) területünket vesztettük el...
Ha ez az „építmény” (történelemhamisító tákolmány) nem tudatosította volna a jámbor európaiban, hogy micsoda rettenetes erőszakos, mi több: bűnös nép maradtunk még a XX. században is, akkor jöhet a döntő érv: „1938 – Szövetség a Náci Németországgal”
A második világháborúban a környékünkön mindenki a „rossz oldalon” vett részt. Ennek elmismásolását zseniális találékonysággal oldották meg a magukra valamennyit is adó szomszédjaink:
Ausztria: 1938 március: „Anschluss – és kész. Nyilván kimaradtak a háborúból, mert utána csupán a köztársaság 1945-ös kikiáltását említik meg.
Szlovákia: 1939- 45 „rövid függetlenség a Náci Németország uralma alatt.” Mesteri, szépségdíjas, zseniális meghatározás! Függetlenség egy uralom alatt, amely ráadásul nácinémet elnyomást sejtet – ez bizony elhatárolódás, sőt nyilván szenvedés is – nem pedig rosszízű „szövetség”, mint a mienk...
Románia: 1940. nov. 23. „Románia csatlakozik a hármas szövetséghez.” Ez is elegáns: a hármas szövetséget említi. Ilyen volt, valóban: csakhogy az létrejött 1882-ben, résztvevői az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és Olaszország. Szétbomlott az I. világháború során...(!!!)
De ez a „tévedés” elegánsan kikerüli a II. világháborús részvétel kellemetlen emlegetését... Persze az Antikomintern Paktumnak is három tagja volt eredetileg, - ugyan mit is kötözködöm? Persze nem említ néhány apró, echte román találmányt ez időkből: a meghalató-vonatokat, a zsidók jég alá lövetését vagy akár a favágó tőkén lefejezett szárazajtaiakat, a megtizedelt Köröstárkányt ......
Mi pedig „1938-ban szövetséget kötöttünk a Náci Németországgal”.
Nos, 1938-ban kötöttünk egy adóügyi pótegyezményt a németekkel (december 10.). Ezt Ausztria német megszállásának pénzügytechnikai következményei tették szükségessé.Merüljünk el most egy kicsit ebbe a gyanús 38-as évbe! Az Anschluss nemcsak adóügyi pótegyezményt hozott ajándékba, hanem páni félelmet is. Politikusaink nem rokonszenveztek a nácikkal – emlékeztetőül két esetet hoznék fel. Az első németországi látogatásáról hazatérő Horthy így jellemezte Hitleréket: „Túl sok bennük a vörös!”. Teleki pedig nemegyszer jelentette ki, hogy „a német vereség a mi vereségünk is lesz, de a német győzelem a mi pusztulásunk”!
Ez az év nem a németbarátság éve. Horthy és Kánya Kálmán már februárban egy németellenes „horizontális tengely”-ről tárgyal Varsóban. A történeti hűség kedvéért: olasz–lengyel–jugoszláv–magyar lett volna ez a tengely. (Hiányzik a történelem tankönyveinkből...) A németek persze ellenzik a lengyel–magyar együttműködést, visszacsatolási törekvéseink épp közös magyar–lengyel határt eredményeznének!
Augusztusban két – németellenes élű – magyar siker: a bledi konferencia a Kisantanttal (jelentős enyhülést hozott), illetve a titkos lengyel–magyar gentlemen's agreement a szoros együttműködésünkről. November – az első bécsi döntés – voltaképpen Németország engedett!
Aztán decemberben Ciano jön Pestre, melegen ajánlja az Antikomintern Paktumba való belépésünket. A tengely kontra horizontális tengely kérdés eldőlt...
1939-ben pedig beléptünk az Antikomintern Paktumba. És ugyanebben az évben megvalósul a magyar–lengyel határ – szeptemberben nem is engedtük át a német csapatokat Lengyelország hátába, – ez közismert – és a németekhez lelkesen csatlakozó(!) szlovák csapatokat sem – ez kevésbé közismert.A szlovák változat persze érthetően elhallgatja, hogy a lengyeleket hadüzenet nélkül, náci módon megtámadták – mi pedig:
„1941 - Hadüzenet a Szovjetúniónak."
Hogyan is volt? Üzentünk mi hadat? A kassai, rahói, körösmezői stb. bombázások után megállapítottuk: ez bizony hadiállapot. Ennyi. Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, elégedjünk meg annyival, hogy a nemzetközi jog élesen megkülönbözteti a hadüzenetet és a hadiállapot tudomásul vételét.
Románia mindenféle indok nélkül, minket jócskán megelőzve már1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetuniónak – írják a román bemutatkozók? NEM.
Más kérdés, hogy az akkoriban szintén EU-várományos Bulgária sosem üzent hadat a dicső Szovjetuniónak, mégis ugyanazt kapta jutalmul, mint mi büntetésül!
Amúgy a hadüzenettel szovjet barátaink nálunk sokkal rosszabbul állnak. Elfelejtkeztek erről a jogintézményről Finnország, a Balti államok, Lengyelország, de még Bulgária esetében is. Öt országot tiportak le 1941-ig, hadüzenet nélkül – ez nyilván eszébe juthatott a kassai bombázás után minden magyarnak...
„1944. - Számtalan magyar zsidót deportálnak”
Helyes állítás, igaz. Helyesen köti össze az életrajz a német megszállással.
Csupán egyetlen bajom van: a zsidóüldözés egy szóval sem szerepel sem a román, sem a szlovák, sem az osztrák, de még a német (ismétlem: a német, még egyszer: a német) anyagban sem!
Próbálom kikövetkeztetni a holokauszt (soá) kérdésében írásokból és filmekből igazán járatossá vált átlag EU-s olvasó gondolatmenetét: – Végülis lehet, hogy ezek a minden aljasságra elszánt a magyarok működtették Auschwitzot?
Rendben van, mi gerincesen vállaltuk. De az 1944 nyári csendőrpuccsot (és ezzel magyarországi zsidók teljes kiirtását) megakadályozó Koszorús ezredesnek vagy urambocsá: magának Horthynak köszönhető, hogy egyáltalán maradt zsidóság Közép-Európában! Így teljes az igazság s a részigazság egyoldalú közlése súlyosabb bűn a legaljasabb rágalomnál...
1956. Eufemisztikusan, „reformkommunista módra” népfölkelés.
De nekünk magyaroknak forradalom és szabadságharc.Egy „csillagóra”, amely megvilágosította a félrevezetett Európát, amely előkészítette a kommunista rendszerek bukását és amely rövid időre visszaadta nemzetünk (tudatosan tönkretett) önbecsülését és megbecsülését.„Nagy” (minimálisan elvárható illendőséggel és európai módon: Nagy Imre) pedig nem államfő volt, hanem miniszterelnök. A „kifejtő” részben, önmagának is ellentmondva már helyesen írja a szerző.
Az 1990. utáni életrajzból a terjedelemre tekintettel csupán egy érdekességet villantok fel.
1991. jún. 19. „ az utolsó szovjet katonák elvonulása.”
Nos, pillantsunk csak egy kicsit feljebb! A 13. életrajzi dátumnál ez szerepel: „1989 – a szovjet csapatok elhagyják az országot.” Erre már nincs mit mondani...
E befejező életrajz-részből tán még hiányolhatnánk, hogy olyan, az Európai Unió koncepciójába szorosan illő esemény, mint a vasfüggöny lebontása (elsőként!), nem szerepel. Nyilván nem véletlen az eset: ugyanígy hiányzik a kötet bevezető, kedvcsináló dekoratív képes bevezetőjéből is, ezt pedig Brüsszelben, az EU Információs Hivatalában írták...
Most pedig „záró fejezetként” – lássunk néhány gyöngyszemet az általam „kifejtő”-nek nevezett részből.
„Magyarország lakossága Európa legszínesebben kevert népeihez tartozik. 10 millió lakója között számos nemzetiséget találunk: német nyelvűeket, szlovákokat, románokat, délszlávokat (bosnyákokat, horvátokat, szerbeket, szlovénokat és szorbokat). A szintik és romák, akik a népességnek nem jelentéktelen részét alkotják (500.000), nemrégiben etnikai kisebbségként lettek elismerve.”
No, kezdjük!
Magyarország „sokszínű, kevert népességű”, soknemzetiségű.
Érdekes: ezt a kitételt nem alkalmazza önmagára a valóban fele-fele arányban „többnemzetiségű” Belgium, Litvánia, Észtország, Lettország. Csak mi, ahol egyelőre még a magyar etnikum a meghatározó. Bár fogyunk „az egyszerű újságolvasó is ki tudná számítani a határon túli népszámlálások és különböző hazai források alapján, hogy 1985-től máig a Kárpát-medence őshonos magyarsága több mint 2 millióval (!!!) fogyott. Nem ez a témánk, de utána lehet nézni, az „önbemutatkozás” írója vélhetőleg nagyon is ismeri ezeket az adatokat.
Van itt más baj is – rosszabbak, mint az egyszerű ostobaság.
Bosnyákok sosem éltek Magyarországon. A szorbok említése még hajmeresztőbb. Tudálékosan a déli szlávokhoz sorolja a szerző őket. Nos, a szorbok nyugati szlávok, Spreewaldban élnek, a buzgó térképböngészők Lübbenau környékén találhatják meg őket. Népi kultúráját büszkén művelő százezres népcsoport, megtekintésüket ajánlom a szerzőnek, még a helyszín is politikailag korrekt: a néhai kommunista NDK területe.
A nagy kérdőjel a félmilliós szinti (és roma) kisebbség. A szinti szó nyomára többhetes lázas kutatás után jutottam. Ez a kifejezés egyike azoknak, amellyel Európában a cigányságot megnevezik: cigány, manus, szinti, zingari, roma – és egy kivételesen nevetséges finomkodás: „utazó népesség” travellers, illetve gens du voyage. Vagyis a szerző a sznob (és műveletlen) „campingtábor”-típusú szamárságot követi el. Voltaképpen azt volt képes leírni, hogy nálunk nemcsak romák, hanem még romák is élnek. Szerintem a félmilliónál többen.
És tisztelettel megjegyzem: tán ide lehetett volna írni, hogy ezidáig egyedül Magyarországon ismerik el etnikai kisebbségként a romákat – Óh, bocsánat! A romákat és a romákat...
„Magyarországot több alkalommal elfoglalták, különösképpen a törökök a XVI. században és az osztrákok a XVIII.–XIX. században, és függetlenségét csak 1914-ben nyerte el. Az I. világháborúban a Német Birodalom szövetségeseként vett részt. A trianoni szerződéssel államának területe 1/3-ával lett redukálva.”Jó, valóban vitatható, hogy a kiegyezés függetlenséget hozott-e.
Jómagam függetlennek tekintem azt az országot, amely világelső volt vasútközlekedésében (Baross Gábor előterjesztését fogadta el épp ezért az 1892-es genfi vasútügyi konvenció!), gabonafeldolgozó-iparában (2. helyezett: USA), a maga korában (szintén) világelső oktatási- és nemzetiségi törvényeket alkotott és érvényesített, önállóan vett részt nemcsak az olimpiákon, hanem magának az olimpiai mozgalomnak a megteremtésében is.
Nem sorolom. A többi ostobaságról pedig már fentebb írtam.
„A híres gulyásnál lényegében egy mindennapi ételről, egy levesről van szó, amely a magyarok által pörköltnek nevezett húsragunak felel meg.”
Ezt a zagyvalékot – tréfaként – Jókai már kitalálta egyszer: – „Úgy elnézem ezt a kulacsot, azt hittem: kenyér, pedig hát sajt.”
Összegezve:
Hivatalos szerveink jóváhagyásával bemutattak Európa (bennünket a térképen meg sem találó) nyugati nemzeteinek, mint egy hol bűnös, hol pedig szánalomra méltó, úgy általában pedig, mint egy semmirekellő népet és országot. Fűszerezve a gonoszságot ostobasággal és szolgalelkűséggel.
Nyíltan magyarellenes, divatosan: rasszista förmedvény.
Akik írták – és akik külföldön hozzájutottak (15 euróért, bármely könyvesboltban, vagy akár EU-s munkahelyükön, hivatásszerűen) és nem emeltek szót: azok a magyarok esküdt ellenségei.
Ez a legaljasabb hazaárulás minősített esete.
Sárközy Csaba tanár, a MAG (Magyar Alkotók és Gondolkodók) tagja.
Akik ilyesmire képesek – mindenre képesek
Forrás: sokkaljobb levelesláda by Tas
/Forrás: http://www.
*
Sárközy Csaba:
István király előtt nem volt Magyarország?
Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy „Európa ma és holnap” című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet – több nyelven – 28 mai és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza.
Összeismertetésük tökéletesen helyénvaló törekvés: a huszonnyolcak között vannak alapító tagok és idén csatlakozók, sőt három reménybéli várakozó is; akad régi gyarmattartó birodalom és vadonatúj független ország; nyugati keresztény, ortodox és iszlám állam is. Más-más indulás, más-más gazdasági és kulturális helyzet – és a befogadásra várókról bizony nem sokat tud a Művelt Nyugat...
Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem is vállal felelősséget. Így nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény megnyerése céljából. Az ország-fejezetek egy rövid, „amerikai típusú” önéletrajzból, és egy valamivel hosszabb, „kifejtő” részből állnak.
Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek.
A 28 ország bemutatkozása három minőségi kategóriába sorolható. A többség reális történelmi és kulturális tényanyaggal szolgál. Néhány, az „Európai Unióba igyekvő” ország nemzeti legendáit is a képbe illeszti, a számukra kínos adatokat, folyamatokat vagy elhallgatja, vagy eufémizmusokba burkolja. (Törökország, Szlovákia, Románia sorolható ebbe a kategóriába.). A harmadik – és egyben döbbenetes – felfogás a magyar.
Lássuk először az önéletrajzunkat! Az 1990-ig terjedő időszak 14 pontját szóról szóra leírom, csak utána fogom elemezni. Megjegyzem, hogy a románoknak erre az időszakra 34(!) megemlítendő történelmi eseményük akad!
Fontos dátumok Magyarország történelmében:
1000 - a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
1308–1437 - A központi hatalom megerősítése.
1541 - a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
1711–1848 Osztrák uralom.
1867 - a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák–Magyar Monarchia létrehozása.
1914 - Magyarország részt vesz az első világháborúban a német birodalom oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
1938 - szövetség NÁCI NÉMETORSZÁGGAL.
1941 - hadüzenet a Szovjetuniónak.
1944 - az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
1945 - a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
1949 - a Magyar Népköztársaság alkotmányának elfogadása.
1956 - népfelkelés, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt, Nagyot halálra ítélik.
1989 - Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok elhagyják az országot.
1990 - az első szabad választások.
Az összeállítás első, futó áttekintésre is hiányosnak tűnik.
Nézzük csak alaposabban! Feltűnő, hogy 1000 előtt nem volt magyar történelem, sőt a Kárpát-medencében sem történt semmi! Hiszen Szent István (és nem István) csupán a keresztény államot alapította meg, az első Árpádok ugyan mit is csináltak 895-től? A többi 27 ország természetesen élt a lehetőséggel. Lássuk először a fentebb említett „első kategóriát”, a tényszerű adatközlőket.
Például Spanyolország a római kor után helyet szorított a vandál és a nyugati gót államnak, majd a mórokénak is; Belgium Caesar galliai hódítását, majd a frank birodalmat is felvette történelmi életrajzába.
A második csoportba soroltak alaposan megragadják a rokonszenv-szerzés lehetőségét: ősi európai kultúrnemzetként mutatkoznak be. Törökország Kr. u. 196-tal, Septimius Severussal kezdi a történetét, majd Nagy Konstantin, illetve a bizánci császárság következik.
Szlovákia az amúgy egzakt módon soha nem azonosított Nagy-Morva Birodalommal kezd, majd „Bratislava” első nyomaként említi Árpád utolsó csatájának (szintén nem azonosított) helyszínét. Románia tovább megy. Idézem: „Kr. e. VI. sz. - a románok őseinek, a dákoknak első említése Homérosz és a nagy antik mesélők által.” (Finom elszólás: mesélők...) Kr. e. I. sz. - a rómaiak elfoglalják Dacia területét. A romanizálási folyamat kezdete.” Apró probléma: mindez Kr. u. 106-ban, tehát csaknem 3 évszázaddal később történik... És így tovább.
Mi magyarok miért nem említettük a honfoglalást? Vagy urambocsá: a kettős honfoglalást? A szlovákok használják fel a 907-es braslauespurchi (pozsonyi? bánhidai? ennsburgi?) győztes csatánkat önigazolásként? Miért nem említjük meg a frank oklevelekben több százszor előforduló „Hungarus” nevet? Vagy akár az izlandi sagák Tyrkerét? A Kr. e. VI. századból a „jürkákat” bemutató Hérodotoszt? 527-ből Muagerisz hún királyt említő bizánci krónikát? Gardizit, ibn Rusztát, Dzsajhánit, Bölcs Leót, Bíborbanszületett Konstantint, vagy 889-ből Regino prümi apátot, akik a türkökkel, szkítákkal azonosítanak így vagy úgy? A tordosi és tatárlaki rovásírás-leleteket sokszorta több joggal hozhattuk volna fel, mint a törökök emlegetik civilizációjuk őseiként az asszírokat, hettitákat!
Iszonyú kártékony ez a torzító elhallgatás!
Lám, a románok tudomást sem vesznek arról, hogy Constantin Daicoviciu, a dákoromán folytonosság („kontinuitás”) elméletének atyja 1973-ban, halála előtt maga fedte fel (a Történeti Intézet, a Történeti Múzeum munkatársainak, és egyetemi kollégáinak, diákjainak) kutatásai hazug voltát. Tételesen sorolta fel saját történelemhamisításait! Így: a Nestor-krónika nem „oláh”-okat, hanem „frank”-okat ír. Anonymus „Eac pastores Romanorum” kitétele sem daciai oláhokra, hanem dunántúli, frank fennhatóság alatt élt romanizált pannonokra vonatkozik. Az ősrománnak titulált „Dridu-műveltség” bulgáriai – az egykor a Kárpát-medence déli harmadát birtokló bulgárok hozták fel hazájukból az itt megtalált elemeit... A többit nem sorolom.
Mi pedig saját történelmünk elhallgatásával igazoljuk a már dogmává merevült történelmi hazugságokat...
No, haladjunk tovább szépen, ...
Úgy tűnik, hogy az Árpád-kor nem létezett! Nem volt a korszakalkotó politika- és jogtörténeti dokumentum, az Aranybulla, nem volt tatárjárás, nem volt Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet...
Sorstársaink közül a csehek milyen büszkén emlegetik a Przemysl-, a lengyelek a Piast-házat!
Újabb űr: nem találom 1456-ot! Az egész keresztény világban harangoznak a nándorfehérvári diadallal végződő keresztes hadjárat emlékére – mi meg sem említjük.Óvatosan fogalmaztam. III. Callixtus az 1456. június 29-i „Bulla orationum”-ban III. Mohamed áprilisi hadrakelése hírére, a török megállításáért való imára buzdító harangozást rendelt el – de hát a törököt bizony Nándorfehérvárnál állította meg , és nem ez az ima, hanem Hunyadi és Kapisztrán. A törökellenes keresztény összefogás ugyan jellemző módon hézagos volt – az ígért 80.000 fős sereg helyett néhány regensburgi diák, párszáz lengyel és horvát fogott fegyvert mindössze – de nagyon szép „európai gondolat”. Élnünk kellett volna vele!
Szemezgessünk tovább!
Mátyás humanista birodalma (az egyetlen reneszánsz birodalom) említésre sem méltó? Hol marad sok évszázados, a magyarságot őrlő „keresztyénség pajzsa” küzdelmünk? Lám, a török önéletrajzból hiányzik ez a néhány évszázad – ők tudják, miért szégyellik – mi miért nem vagyunk rá büszkék? Mohács viszont elég jelentős csata lehetett – hisz a szlovákok (sic! a szlovákok! Ismétlem: a szlovákok!) felhozzák saját történelmi eseménysorukban! Mi nem...
A Habsburgok dehogy „foglalják el” a nyugati részt: Kettős királyválasztás történik, s a két királyi ház megosztozik a török által kettészelt országon. Az Erdélyi Fejedelemség voltaképpen a magyar állam menedékhelye lesz, fejedelmei közül tán egyedül Székely Mózes tekinthető törzsökös, kizárólagos erdélyinek!
Nem találom a vallásszabadságot világelsőként deklaráló tordai országgyűlést sem! (1568). Ennek a feltűnően „eurokonform”, korát messze megelőző intézkedésnek a mellőzése egyenesen megdöbbentő!
Természetes módon tolakodik elő egy lehetőség. A kereszténység felvétele, az Árpád-házi szentek, a nándorfehérvári harangozás, a tordai országgyűlés együttes elhallgatása egy „kereszténység utáni Európának” tett ostoba gesztus volna? Ostoba, mert a katolicizmus, a reformáció – a szlovákoknál a huszitizmus – minden ország önjellemzésében megtalálható!
Igen, MINDEN országéban: a muzulmán Törökország büszkén emlegeti Szűz Máriát, Szent Pált, a myrai Szent Miklóst!
Szégyen...
Egyetlen árva sort sem érdemelt meg tőlünk a török kiűzetése (1686 - Buda, 1697 - Zenta). Mint ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc sem!
Hiányzik a magyar reformkor. Úgy, ahogy van. Mindenestül.
1848/49-es forradalmunkról sincs egy árva szó se. Nem baj, a románok felhozzák biz, mint saját forradalmukat! Az osztrákok is – bár ők meghagyták nekünk...
Ezután egy szépen felépített, épületes baromság következik.
Figyeljünk:
Magyarország (és nem az Osztrák–Magyar Monarchia!) vesz részt az I. világháborúban. Az 1918-as forradalmat nagyvonalúan 1914 novemberére téve (ezt az ostobaságot a „kifejtő” rész megismétli, megerősíti!) ez annyit jelent, hogy az önálló, köztársasági Magyarország egyedül harcolt Németország oldalán, s Trianont ezért kapta büntetésül. A kifejtő részben még toldunk ide egy ostobaságot: állítólag 1/3-nyi (és nem 2/3) területünket vesztettük el...
Ha ez az „építmény” (történelemhamisító tákolmány) nem tudatosította volna a jámbor európaiban, hogy micsoda rettenetes erőszakos, mi több: bűnös nép maradtunk még a XX. században is, akkor jöhet a döntő érv: „1938 – Szövetség a Náci Németországgal”
A második világháborúban a környékünkön mindenki a „rossz oldalon” vett részt. Ennek elmismásolását zseniális találékonysággal oldották meg a magukra valamennyit is adó szomszédjaink:
Ausztria: 1938 március: „Anschluss – és kész. Nyilván kimaradtak a háborúból, mert utána csupán a köztársaság 1945-ös kikiáltását említik meg.
Szlovákia: 1939- 45 „rövid függetlenség a Náci Németország uralma alatt.” Mesteri, szépségdíjas, zseniális meghatározás! Függetlenség egy uralom alatt, amely ráadásul nácinémet elnyomást sejtet – ez bizony elhatárolódás, sőt nyilván szenvedés is – nem pedig rosszízű „szövetség”, mint a mienk...
Románia: 1940. nov. 23. „Románia csatlakozik a hármas szövetséghez.” Ez is elegáns: a hármas szövetséget említi. Ilyen volt, valóban: csakhogy az létrejött 1882-ben, résztvevői az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és Olaszország. Szétbomlott az I. világháború során...(!!!)
De ez a „tévedés” elegánsan kikerüli a II. világháborús részvétel kellemetlen emlegetését... Persze az Antikomintern Paktumnak is három tagja volt eredetileg, - ugyan mit is kötözködöm? Persze nem említ néhány apró, echte román találmányt ez időkből: a meghalató-vonatokat, a zsidók jég alá lövetését vagy akár a favágó tőkén lefejezett szárazajtaiakat, a megtizedelt Köröstárkányt ......
Mi pedig „1938-ban szövetséget kötöttünk a Náci Németországgal”.
Nos, 1938-ban kötöttünk egy adóügyi pótegyezményt a németekkel (december 10.). Ezt Ausztria német megszállásának pénzügytechnikai következményei tették szükségessé.Merüljünk el most egy kicsit ebbe a gyanús 38-as évbe! Az Anschluss nemcsak adóügyi pótegyezményt hozott ajándékba, hanem páni félelmet is. Politikusaink nem rokonszenveztek a nácikkal – emlékeztetőül két esetet hoznék fel. Az első németországi látogatásáról hazatérő Horthy így jellemezte Hitleréket: „Túl sok bennük a vörös!”. Teleki pedig nemegyszer jelentette ki, hogy „a német vereség a mi vereségünk is lesz, de a német győzelem a mi pusztulásunk”!
Ez az év nem a németbarátság éve. Horthy és Kánya Kálmán már februárban egy németellenes „horizontális tengely”-ről tárgyal Varsóban. A történeti hűség kedvéért: olasz–lengyel–jugoszláv–magyar lett volna ez a tengely. (Hiányzik a történelem tankönyveinkből...) A németek persze ellenzik a lengyel–magyar együttműködést, visszacsatolási törekvéseink épp közös magyar–lengyel határt eredményeznének!
Augusztusban két – németellenes élű – magyar siker: a bledi konferencia a Kisantanttal (jelentős enyhülést hozott), illetve a titkos lengyel–magyar gentlemen's agreement a szoros együttműködésünkről. November – az első bécsi döntés – voltaképpen Németország engedett!
Aztán decemberben Ciano jön Pestre, melegen ajánlja az Antikomintern Paktumba való belépésünket. A tengely kontra horizontális tengely kérdés eldőlt...
1939-ben pedig beléptünk az Antikomintern Paktumba. És ugyanebben az évben megvalósul a magyar–lengyel határ – szeptemberben nem is engedtük át a német csapatokat Lengyelország hátába, – ez közismert – és a németekhez lelkesen csatlakozó(!) szlovák csapatokat sem – ez kevésbé közismert.A szlovák változat persze érthetően elhallgatja, hogy a lengyeleket hadüzenet nélkül, náci módon megtámadták – mi pedig:
„1941 - Hadüzenet a Szovjetúniónak."
Hogyan is volt? Üzentünk mi hadat? A kassai, rahói, körösmezői stb. bombázások után megállapítottuk: ez bizony hadiállapot. Ennyi. Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, elégedjünk meg annyival, hogy a nemzetközi jog élesen megkülönbözteti a hadüzenetet és a hadiállapot tudomásul vételét.
Románia mindenféle indok nélkül, minket jócskán megelőzve már1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetuniónak – írják a román bemutatkozók? NEM.
Más kérdés, hogy az akkoriban szintén EU-várományos Bulgária sosem üzent hadat a dicső Szovjetuniónak, mégis ugyanazt kapta jutalmul, mint mi büntetésül!
Amúgy a hadüzenettel szovjet barátaink nálunk sokkal rosszabbul állnak. Elfelejtkeztek erről a jogintézményről Finnország, a Balti államok, Lengyelország, de még Bulgária esetében is. Öt országot tiportak le 1941-ig, hadüzenet nélkül – ez nyilván eszébe juthatott a kassai bombázás után minden magyarnak...
„1944. - Számtalan magyar zsidót deportálnak”
Helyes állítás, igaz. Helyesen köti össze az életrajz a német megszállással.
Csupán egyetlen bajom van: a zsidóüldözés egy szóval sem szerepel sem a román, sem a szlovák, sem az osztrák, de még a német (ismétlem: a német, még egyszer: a német) anyagban sem!
Próbálom kikövetkeztetni a holokauszt (soá) kérdésében írásokból és filmekből igazán járatossá vált átlag EU-s olvasó gondolatmenetét: – Végülis lehet, hogy ezek a minden aljasságra elszánt a magyarok működtették Auschwitzot?
Rendben van, mi gerincesen vállaltuk. De az 1944 nyári csendőrpuccsot (és ezzel magyarországi zsidók teljes kiirtását) megakadályozó Koszorús ezredesnek vagy urambocsá: magának Horthynak köszönhető, hogy egyáltalán maradt zsidóság Közép-Európában! Így teljes az igazság s a részigazság egyoldalú közlése súlyosabb bűn a legaljasabb rágalomnál...
1956. Eufemisztikusan, „reformkommunista módra” népfölkelés.
De nekünk magyaroknak forradalom és szabadságharc.Egy „csillagóra”, amely megvilágosította a félrevezetett Európát, amely előkészítette a kommunista rendszerek bukását és amely rövid időre visszaadta nemzetünk (tudatosan tönkretett) önbecsülését és megbecsülését.„Nagy” (minimálisan elvárható illendőséggel és európai módon: Nagy Imre) pedig nem államfő volt, hanem miniszterelnök. A „kifejtő” részben, önmagának is ellentmondva már helyesen írja a szerző.
Az 1990. utáni életrajzból a terjedelemre tekintettel csupán egy érdekességet villantok fel.
1991. jún. 19. „ az utolsó szovjet katonák elvonulása.”
Nos, pillantsunk csak egy kicsit feljebb! A 13. életrajzi dátumnál ez szerepel: „1989 – a szovjet csapatok elhagyják az országot.” Erre már nincs mit mondani...
E befejező életrajz-részből tán még hiányolhatnánk, hogy olyan, az Európai Unió koncepciójába szorosan illő esemény, mint a vasfüggöny lebontása (elsőként!), nem szerepel. Nyilván nem véletlen az eset: ugyanígy hiányzik a kötet bevezető, kedvcsináló dekoratív képes bevezetőjéből is, ezt pedig Brüsszelben, az EU Információs Hivatalában írták...
Most pedig „záró fejezetként” – lássunk néhány gyöngyszemet az általam „kifejtő”-nek nevezett részből.
„Magyarország lakossága Európa legszínesebben kevert népeihez tartozik. 10 millió lakója között számos nemzetiséget találunk: német nyelvűeket, szlovákokat, románokat, délszlávokat (bosnyákokat, horvátokat, szerbeket, szlovénokat és szorbokat). A szintik és romák, akik a népességnek nem jelentéktelen részét alkotják (500.000), nemrégiben etnikai kisebbségként lettek elismerve.”
No, kezdjük!
Magyarország „sokszínű, kevert népességű”, soknemzetiségű.
Érdekes: ezt a kitételt nem alkalmazza önmagára a valóban fele-fele arányban „többnemzetiségű” Belgium, Litvánia, Észtország, Lettország. Csak mi, ahol egyelőre még a magyar etnikum a meghatározó. Bár fogyunk „az egyszerű újságolvasó is ki tudná számítani a határon túli népszámlálások és különböző hazai források alapján, hogy 1985-től máig a Kárpát-medence őshonos magyarsága több mint 2 millióval (!!!) fogyott. Nem ez a témánk, de utána lehet nézni, az „önbemutatkozás” írója vélhetőleg nagyon is ismeri ezeket az adatokat.
Van itt más baj is – rosszabbak, mint az egyszerű ostobaság.
Bosnyákok sosem éltek Magyarországon. A szorbok említése még hajmeresztőbb. Tudálékosan a déli szlávokhoz sorolja a szerző őket. Nos, a szorbok nyugati szlávok, Spreewaldban élnek, a buzgó térképböngészők Lübbenau környékén találhatják meg őket. Népi kultúráját büszkén művelő százezres népcsoport, megtekintésüket ajánlom a szerzőnek, még a helyszín is politikailag korrekt: a néhai kommunista NDK területe.
A nagy kérdőjel a félmilliós szinti (és roma) kisebbség. A szinti szó nyomára többhetes lázas kutatás után jutottam. Ez a kifejezés egyike azoknak, amellyel Európában a cigányságot megnevezik: cigány, manus, szinti, zingari, roma – és egy kivételesen nevetséges finomkodás: „utazó népesség” travellers, illetve gens du voyage. Vagyis a szerző a sznob (és műveletlen) „campingtábor”-típusú szamárságot követi el. Voltaképpen azt volt képes leírni, hogy nálunk nemcsak romák, hanem még romák is élnek. Szerintem a félmilliónál többen.
És tisztelettel megjegyzem: tán ide lehetett volna írni, hogy ezidáig egyedül Magyarországon ismerik el etnikai kisebbségként a romákat – Óh, bocsánat! A romákat és a romákat...
„Magyarországot több alkalommal elfoglalták, különösképpen a törökök a XVI. században és az osztrákok a XVIII.–XIX. században, és függetlenségét csak 1914-ben nyerte el. Az I. világháborúban a Német Birodalom szövetségeseként vett részt. A trianoni szerződéssel államának területe 1/3-ával lett redukálva.”Jó, valóban vitatható, hogy a kiegyezés függetlenséget hozott-e.
Jómagam függetlennek tekintem azt az országot, amely világelső volt vasútközlekedésében (Baross Gábor előterjesztését fogadta el épp ezért az 1892-es genfi vasútügyi konvenció!), gabonafeldolgozó-iparában (2. helyezett: USA), a maga korában (szintén) világelső oktatási- és nemzetiségi törvényeket alkotott és érvényesített, önállóan vett részt nemcsak az olimpiákon, hanem magának az olimpiai mozgalomnak a megteremtésében is.
Nem sorolom. A többi ostobaságról pedig már fentebb írtam.
„A híres gulyásnál lényegében egy mindennapi ételről, egy levesről van szó, amely a magyarok által pörköltnek nevezett húsragunak felel meg.”
Ezt a zagyvalékot – tréfaként – Jókai már kitalálta egyszer: – „Úgy elnézem ezt a kulacsot, azt hittem: kenyér, pedig hát sajt.”
Összegezve:
Hivatalos szerveink jóváhagyásával bemutattak Európa (bennünket a térképen meg sem találó) nyugati nemzeteinek, mint egy hol bűnös, hol pedig szánalomra méltó, úgy általában pedig, mint egy semmirekellő népet és országot. Fűszerezve a gonoszságot ostobasággal és szolgalelkűséggel.
Nyíltan magyarellenes, divatosan: rasszista förmedvény.
Akik írták – és akik külföldön hozzájutottak (15 euróért, bármely könyvesboltban, vagy akár EU-s munkahelyükön, hivatásszerűen) és nem emeltek szót: azok a magyarok esküdt ellenségei.
Ez a legaljasabb hazaárulás minősített esete.
Sárközy Csaba tanár, a MAG (Magyar Alkotók és Gondolkodók) tagja.
Akik ilyesmire képesek – mindenre képesek
Forrás: sokkaljobb levelesláda by Tas
/Forrás: http://www.
A könyv adatai:
Mint
A könyv címe: | Európa ma és holnap | |
Alcím: | Hogyan készül fel Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozásra? | |
| A könyvhöz kapcsolódó név/nevek: | Palánkay Tibor (Szerkesztő)Kiss J. László (Szerző)Gerhardtné Rugli Ilona (Lektor)Izikné Hedri Gabriella (Szerkesztő)Gordos Árpád (Szerző)Halm Tamás (Szerző)Hargita Árpádné (Szerző)Fixl Renáta (Lektor)Szitkay Dóra (Lektor)Virág Teréz (Lektor) | |
| Kiadó: | Hanns Seidel Alapítvány-Euration Európai Együttműködési Alapítvány | |
| A kiadás helye: | Budapest | |
| A kiadás éve: | 1997 | |
| ISBN-szám: | ||
| Kötéstípus: | Ragasztott papírkötés | |
| Oldalszám: | 208 | |
| Nyelv: | Magyar | |
Tartalom: Olvas
Mint látjuk, azóta már ('98-ban, 2002-ben) a Balassi Kiadó is kiadta ezt a förmedvényt:
|
*B.Kiss-Tóth László 2012.08.27.
