Csodaország

Vida István

VIDA ISTVÁN
Szerkesztőség - vezető
Kisalföld


Szóval csodaországnak indult a tavasz, de csoda egy ország lehet belőle.

˝Ej, ej, milyen különös is ma minden. Tegnap pedig még minden egészen rendes volt. Vajon csakugyan megváltoztam-e az éjszaka? Nézzük csak: ma reggel, amikor fölébredtem, még az voltam-e, aki voltam? Úgy rémlik, mintha egy kicsit más lettem volna. De ha nem az vagyok, az a kérdés, kicsoda is vagyok voltaképpen. Borzasztó!˝ Így tűnődött Alice, mikor Csodaországban járva rendre különös helyzetekbe került, miután bemászott a nyúl odújába.

Lewis Carroll nonszensz és abszurd meseregényében váratlanul és különös fénytörésben változnak meg a dolgok, értékelődnek át élethelyzetek, deformálódik az identitás.

Volt itt nálunk egy választás a tavaszon. Ami addig zajlott a honban, az túllépett minden normalitáson, újnak kellett jönnie. Az ellenzék a változás és az új irány jelszavával döntő győzelmet aratott: 2,73 millió választópolgár tüntette ki őket bizalmával a 8 millióból. Ám hamarosan megtudta az ország, hogy az ikszelés tulajdonképpen ˝fülkeforradalom˝ volt, s így a Fidesz-kormányzás forradalmi megoldásokat követel. Igazi újdonság volt a polgári közbeszédben ez a forradalmi retorika. Korábban ugye, Széchenyi volt az etalon.

Ezzel a meglepetések sorozata nem ért véget. Meglepődött a jó háromnegyed millió köztisztviselő is, amikor megtudta, hogy esetleges végkielégítése legfeljebb két hónapnyi lehet. Aztán ez a limit fölment kétmilliósra, most meg már még magasabb plafonról hallani. A kampány után váratlan volt az is, hogy a funkcióhalmozás ellenzése a fideszes képviselőkre már nem vonatkozik. Schmitt Pál fölemelkedése is sajátosnak tetszik annak fényében, hogy miután május közepén ünnepélyesen elfoglalta a házelnöki széket, augusztusra már a Sándor-palotában találja magát.

A legutóbbi váratlanság meg a kifüggesztési ukáz lett. Húsz éve őszintén és egyként örült az ország, hogy a politika, a párt (akkor MSZMP) – no meg a munkásőrség – kivonul a munkahelyekről, iskolákból, közintézményekből. Most meg itt van ez az ötvenszer hetvenes Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, a Nenyi az új modell, a Nemzeti Együttműködés Rendszere politikai proklamációja; közszemlére teendő. Hadd tudja meg az (állam)polgár, mi készül itten. A tisztviselőknek meg szemük előtt legyen a miheztartás.

Szóval csodaországnak indult a tavasz, de csoda egy ország lehet belőle. ...és akkor még nem is szóltam a januárban felálló, igen erős jogosítványú megyei kormányhivatalokról.

kisalfold.hu