"A szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt bárki is hitte"
/Forrás: 2010-05-08. Kuruc.info/
A második világháborús győzelem nem volt makulátlan diadalmenet: a D-nap a német borzalmak végének kezdete, és egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - írja Antony Beevor angol történész.
Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyve szerint az angol és amerikai katonák 1944 nyarán gyakran vesztették el önuralmukat és mészárolták le az ellenállókat. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.
Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnik, a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról. Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Rámutat: nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és az SS katonáit az aknamezőkre, hogy semlegesítsék azokat. Többen részegen lődözték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.
A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtte őket.
Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt, évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a "nagyszerű nemzedékről" kialakított képet. Hasonló történetekkel 2007-ben Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.
Már csak egy kérdésünk van: az ő nürnbergi perük hol marad?...
(Spiegel Online - Múlt-kor nyomán)
/Forrás: 2010-05-08. Kuruc.info/
A második világháborús győzelem nem volt makulátlan diadalmenet: a D-nap a német borzalmak végének kezdete, és egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - írja Antony Beevor angol történész.
Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyve szerint az angol és amerikai katonák 1944 nyarán gyakran vesztették el önuralmukat és mészárolták le az ellenállókat. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.
Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnik, a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról. Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Rámutat: nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és az SS katonáit az aknamezőkre, hogy semlegesítsék azokat. Többen részegen lődözték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.
A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtte őket.
Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt, évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a "nagyszerű nemzedékről" kialakított képet. Hasonló történetekkel 2007-ben Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.
Már csak egy kérdésünk van: az ő nürnbergi perük hol marad?...
(Spiegel Online - Múlt-kor nyomán)
