MEGYEK FELÉD
(Csörének, menekülésünk
évfordulóján, visszanézve)
Megyek feléd a lombos fák alatt,
a kis forrásból reménység fakad.
Üde az arcod, ahogy a tavaszi lég,
virágot viszek, friss csokrot eléd.
Gyere velem, kezed kezembe tedd,
szép lesz az élet örökké veled !
Elérjük azt, amit megálmodunk,
gyermekünk lesz, lányunk és fiúnk.
Tudom, néha röggel teli az út,
a tél hideg szelével befútt.
Mégis hiszem, hogy innen menni kell.
Elindulunk szegényen, semmivel.









RÓLA NEM
(Apró Piroskának is)

Róla nem hihető,
hogy a bedőlt temetőárok
partjáról lopja a virágot,
mert már régen kimentett ő
mindent Indonéziába
vagy Izráelbe, ahol
az összeharácsolt cucc elrejthető.
Nem vinnyog és nem kér kegyelmet,
apja halálos ítéleteket osztott,
és ha most keresnek
rajta egy-két foltot,
nem vet keresztet. Nem hisz Istenben,
sem bűntetésben, ha róla esik szó.
Feltették képmását Jakartában
a városház falára. Leszarja vadréce,
de társainál tál van,
amiből cseresznyézni közösen jó.
Ilyenek uralták és uralják a világot.
Tel Avivban nem körözik,
Washingtonban elhallgatják,
szobormása a New York-i kikötőben
áll. Ott még elhiszik, hogy
szabadságot hirdet, ha behajózik
partjára egy-két menekültekkel
megrakott hajó. A nekik-mindent-
lehet ígéret százmilliókat
kiszipolyozott, éget, és televíziók
csatornáiból hallható.
Valamikor a templomosok falazták,
majda a frankfurti gettóban gyúrták
édessé a pasztát, ma kicsi,
magzatelhajtó pasztillákként
szorgalmazzák politikusok és szajhák.
Az új világ rendjét hirdeti
a köztereken felállított faló.

Zas Lóránt

USA, Ezertölgy, 2010. április 14.