Legutolsó módosítás: a jövő időből a múlt időbe realizálva-általam 2010.04.15-én. B.Kiss-Tóth László.
 

A baloldalra szavaztam, mert:

- mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.
- mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.
- mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.
- mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.
- mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.
- mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum kőrúton március 15.-én.
- mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.
- mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedíg ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .
- mert hiteles előttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.
- mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket a hízlalt libák árát.
- mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással, vagy végelszámolással

Továbbá:

- mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket, PL: Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,
MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves prémium + 3-5 havi bért jutalmul,
Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium 24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.

- mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.
- mert valaki végre elítéli a csúnya agresszív Magyar Gárdát, akik eddig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.
- mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy kanadai cég kereshetett rajta két milliárdot.
- mert a völgyhidat úgy építették méreg drágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.
- mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alíg néhány méter magas löszfalba.
- mert a makói gázmezőket sikeresen eladták kanadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap hazánk belőle
- mert szeretem, amikor romlik a forint.
- mert tényleg nem emelték a gáz árát.
- mert hazudtak éjjel-nappal.
- mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
(mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj..)
- mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).
- mert a Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.
- mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Grippenek átadásán.
- mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai a gyermekeinknek és mert a Lauder zsidó iskolában is vannak cigány diákok.
- mert végre van digitális tábla néhány iskolában, sőt, néhány iskolában még angol WC is van.
- mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig...
- mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.
- mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről.
- mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.
- mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.
- mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is.
- mert drága pénzen terveztek nekünk kormány negyedet, amiből semmi nem lett (hála Istennek) csak költségei vannak.
- mert bkv, máv, offshore STB, STB.

A börtönválogatott:
Andráska Gergely: A pécsi MSZP-s politikust befolyással üzérkedés okán egy év tíz hónap letöltendõ börtönbüntetésre ítélte 2,5 millió forint pályázati pénz felhasználásával összefüggésben a Pécsi Ítélõtábla.

Balázs Tamás: A vecsési MSZP elnököt a vecsési számlagyár ügyben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fõvárosi Bíróság

Benedek Fülöp: Másfél év, három év próbaidõre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt

Bujnóczki Sándor: Féléves szabadságvesztés két évre felfüggesztve okirat hamisításért, társtettesként elkövetett csalásért és hivatali visszaélésért.

Csonka Gábor: Elfogta a rendõrség Csonka Gábort, Lendvai Ildikó volt kampányfõnökét, akit azért köröztek a hatóságok, mert nem vonult be a börtönbe, jogerõs büntetése letöltésére. Csonka Gábort a hivatalos megfogalmazás szerint vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt ítélte jogerõsen három évre a bíróság, mert korábban ötmillió forint kenõpénzt vett át a szocialista párt Köztársaság téri székházában.

Deme Gábor: Az MSZP csepeli szervezetének tagját a Csepeli kettõsgyilkosság miatt elõzetes letartóztatásba helyezték, mert brutálisan meggyilkolta az iskola igazgatóját és egyik tanárát. Deme Gábor a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja, valamint a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskola elbocsátott gazdasági igazgatója.

Gulyás G. Gábor: Egy korábbi ingatlan-adásvételnél nem tájékoztatta megfelelõen a vevõt a lakás tulajdoni viszonyairól. Kiderült, az eladó nem a tulajdonos volt, és a vevõnek négy év után el kellett hagynia az ingatlant.Az ügyben a Fõvárosi Bíróság 2007-ben jogerõs ítéletben kötelezte Gulyás Gábort 5 millió 800 ezer forint kamatokkal növelt összegének és a perköltség megfizetésére, ami azóta se történt meg. Az ügyvédet nemrég kizárta so­raiból az ügyvédi kamara, mert megkárosította egy rokkantnyugdíjas ügyfelét. Az ügyészség elévülés miatt nem emelt vádat.

Gyarmati Mihály: Jogerõsen 800 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság a kétrendbeli, hamis tanúzással vádolt Gyarmati Mihályt, az MSZP megyei irodavezetõjét.

Hagyó Miklós: BKV jogtalan kifizetések. Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi BKV-s vezetők Hagyó ellen vallottak.

Hatvani Csaba: Felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán Hatvani Csabát (MSZP), Terézváros alpolgármesterét a kerékbilincselési botránnyal összefüggésben.

Hámori Csaba: Az Esztergomi Városi Bíróság nem jogerõsen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hámori Csabát, az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetség utolsó elsõtitkárát, az MSZP baloldali tömörülés platformjának volt alelnökét. Az MSZP politikusa társával együtt egy éjszakai vadászaton szándékosan emberre fogta vadászfegyverét még 2005 õszén.

Hering Gyula: Pécsi MSZP-s képviselõ. 1981-ben száz nyugatnémet márkát lopott anyjától, emiatt egy év börtönbüntetésre ítélték. Jó magaviselet miatt kilenc hónap elteltével szabadult.

Horváth Klára: Bábolna MSZP-s polgármestere ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség, mivel egy 85 hektáros állami földterületet a legalacsonyabb ajánlatot tevő IKR Zrt.-nek adott bérbe és ehhez vagyonkezelő hozzájárulását nem kérte ki.

Hunvald György: A hatóságok szerint társaival 2003 és 2004-ben áron alul játszottak ki értékes ingatlanokat egy vállalkozónak a kerületben. Az okozott kár elérheti az egymilliárd forintot. Hunvaldon kívül két hónapig még rács mögött marad az ingatlanpanama két SZDSZ-es gyanúsítottja - Kardos Péter és Gál György is.

Kabai Károly: Jogerõsen három év, hat hónap letöltendõ szabadságvesztésre ítélte Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát, Kabai Károly nyírbogáti MSZP polgármester-jelöltet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. Hét hónappal a jogerõs bírósági ítélet után az elmegyógyintézetbe szökött Kabait átszállították az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe,

Kaszab Csaba: A korrupcióval gyanúsított egykori kõbányai MSZP-s alpolgármestert, vezetõ beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerûen elkövetett vesztegetés bûntettében bûnösnek mondta ki a Fõvárosi Bíróság és két év letöltendõ börtönre ítélte, illetve négy évre nem jogerõsen eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság több mint 4 millió forint megfizetésére is kötelezte a politikust.

Karakasev Anna: Jogerõre emelkedett a salgótarjáni MSZP korábbi frakcióvezetõjének büntetése, amelyet két és fél millió forint elsikkasztásért kapott a Nógrád Megyei Bíróságtól. Karakasev Annát korábban két évre felfüggesztett 10 hónapos börtönre ítélték, és százezer forint pénzbírságra

Katus Ferenc: Őrizetbe vette a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Katus Ferencet, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját. A férfit kihallgatásra hívták be kedden a kecskeméti főügyészségre, ahol közölték vele, hogy az ellene szóló gyanú a bűnszervezetben való részvétel kitétellel súlyosbodott. Már nem engedték el, őrizetbe vették. Katus Ferenc az MSZP Megyei Közgyűlési képviselője, valamint a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Bizottságának tagja volt.

Kemecsei Árpád: Baráth Etele szocialista országgyûlési képviselõ kampányfõnökét, Kemecsei Árpádot hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-per mai tárgyalási napján; Kemecsei, akit egymillió forint pályázati pénz elcsalásával, és fiktív számlák felhasználásával vádoltak meg, bűnösnek mondta magát.

Kékesi Tibor: Várhatóan büntetőeljárást kezdeményeznek Kékesi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő ellen. Összesen öt ügyben nyomoznak Terézvárosban, különböző ingatlanok gyanús eladása kapcsán. Az ügyben már gyanúsított az összes olyan MSZP-s és SZDSZ-es önkormányzati képviselő, akik a 2002-2006-os ciklusban megszavazták a gyanús üzleteket.

Kodela László: Jogerõsen 8,1 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Fõvárosi Ítélõtábla Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát. Kodela a Kulcsár-ügyben követett el adócsalást, a hivatali befolyással való üzérkedés vádja alól azonban felmentették.

Kövecses Gábor: Vádat emelt a Fõvárosi Fõügyészség az MSZP vagyonvédelmi szekciójának korábbi vezetõje, Kövecses Gábor és hat bûntársa ellen több száz millió forintos csalás, sikkasztás, illetõleg köz- és magánokirat-hamisítás miatt.

Kulcsár Attila: A bíróság bûnösnek találta a brókerbotrány fõszereplõjét, Kulcsár Attilát, akire sikkasztás és okirat-hamisítás miatt 8 év szabadságvesztést és közel 230 millió forint vagyonelkobzást szabtak ki.

Lados István: A szegedi nyomozási bíró házi õrizetbe helyezte Lados Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körû beismerõ, társaira nézve terhelõ vallomást tett - tájékoztatta a távirati irodát Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Nyékes Béla: Csalással gyanúsítják az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját. Nyékes Bélát a napokban elõzetes letartóztatásba helyezték. Nyékes Béla szocialista politikus ellen a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet feljelentése alapján indult nyomozás, a kárérték mintegy 300 millió forint. Nyékesen kívül még három ember van elõzetes letartóztatásban.

Orbán István: Õrizetbe vétel után az ügyészség indítványozta Orbán István letartóztatását Négyrendbeli, költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerûen elkövetett vesztegetés bûntettel gyanúsítják Orbán István MSZP-s önkormányzati képviselõt, a tatai olimpiai edzõtábor vezetõjét.

Pénzes Sándor: Egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Veres János pénzügyminiszter lobbistáját, Pénzes Sándor kislétai polgármestert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság adócsalás és közokirat-hamisítás miatt.

Pintér István: Az MSZP önkormányzati jelöltjét a Vas megyei bíróság öt- rendbeli hivatali befolyással való üzérkedésben bûnösnek találta és két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztette.

Rácz Péter: A Fővárosi Bíróság jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte Rácz Pétert, a Magyar Úttörők Szövetségének vezetőjét. Rácz Péter 1999-ben (az Úttörőszövetség ügyvezető elnökeként) 14,2 millió forintért eladta a csillebérci úttörőtábor 94 millió forintot érő, mintegy kétszáz négyzetméteres össz-lakóterületű vadászházát. Ez a bíróság szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés.

Szabados József: A vádhatóság kivárja, amíg az MSZP-s Szabados József országgyûlési képviselõnek megszûnik a mentelmi joga, azután már nincs akadálya, hogy Baktalórántháza volt alpolgármestere ellen újra megindítsák a jelentõs vagyoni kár okozásának gyanújával indított büntetõeljárást. Szabados megbízási szerzõdés nélkül vett fel több mint hatmillió forintot tanácsadásra, és még a társadalmi munkában készült temetõkerítést is kifizettette a településsel.

Szabó Gábor: A bonyhádi MSZP-s képviselõt egyrendbeli jelentõs kárt okozó csalás és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében találták bûnösnek. Ezért a honatyát nyolc hónap szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésként százezer forint bírsággal sújtották. A szabadságvesztést két év próbaidõre felfüggesztették. Az ítélet 2006. március 20-án jogerõre emelkedett.

Szabó Loránd: Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a dél-dunántúli uniós pályázati ügyekben, három személyt - köztük Szabó Lorándot, Dombóvár volt szocialista polgármesterét - gyanúsítanak bûncselekmények elkövetésével.

Szarvas Attila: Az MSZP által támogatott mezõkovácsházai polgármestert jogerõsen egy év szabadságvesztésre ítélte a Békés Megyei Bíróság - egyebek mellett - gazdasági elõny jogosulatlan felhasználása és folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalás bûntette miatt. A volt polgármestert egyébként korábban magánokirat-hamisítás miatt a Nógrád Megyei Bíróság feltételesen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte

Tocsik Márta: A Legfelsõbb Bíróság három rendbeli magánokirat-hamisításban találta bûnösnek. Emiatt Tocsiknak négyszázezer forint pénzbüntetést kell kifizetnie.

Vadai Ágnes: Az államtitkár asszony éveken keresztül feketén dolgoztatott. A bíróságon paranormális jelenségeket produkált.

Vadász János: Lõfegyverrel visszaélés miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi bíróság elsõ fokon Vadász Jánost a Medgyessy-kabinet kormánymegbízottját.

Verók István: A hûtlen kezeléssel gyanúsított szocialista polgármester most is tagad, szerinte a hatodik kerületi ingatlanok eladásánál nem történtek visszaélések. A politikus nem tart attól, hogy az erzsébetvárosi szocialista polgármesterhez, Hunvald Györgyhöz hasonlóan elõzetes letartóztatásba kerül.

Walter Dezsõ: A Gyõri Ítélõtábla jogerõs ítélete szerint Walter Dezsõ volt soproni szocialista polgármester jó erkölcsbe ütközõ szerzõdést kötött saját családi vállalkozásával, ami törvénytelen. Ezért a Soprontól elprivatizált, több mint egyhektáros belterületi telekrõl kötött szerzõdés semmis, s a közvagyonból kikerült ingatlan tulajdonjoga visszaszáll a városra.

Weiszenberger László: Súlyosbították a vádat a volt kiskunhalasi MSZP-s képviselõ elleni büntetõügyben. A fiatalember ellen már hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt folyik eljárás, mert az ügyészség szerint kistérségi megbízottként csúszópénzt kért és kapott egy vállalkozótól, hogy közbenjárjon pályázata sikeres elbírálásáért. A vádat egy titokban rögzített videofelvétel is alátámasztja.

Zusclág János: Alapítványi támogatások elsikkasztása, okirat hamisítás, adócsalás stb. Jelenleg elõzetes letartóztatásban.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjére Mesterházyra eddig a Zuschlag-perben mindenki rávallott, miként közvetlen főnökére, Gyurcsányra is.

Önkritika:
Karsai József (MSZP): Balatonőszöd óta jobban hazudunk.

Népszabadság: Romokban az MSZP, az SZDSZ-nek lassan pulzusa sincs. A népszerűtlenség és a szétesés fontos oka - a gyönge kormányzati teljesítmény mellett - a nyilvánosságra került korrupciós ügyek sorozata.

Szép Béla (MSZP): Komolyan hittem, hogy a megújulás és a megtisztulás ígérete az MSZP-ben beteljesül, de az országos listát megismerve láttam, ez nem következett be. Bebetonozták magukat azok, akiknek a leváltását követelték párton belül és kívül, lásd a MÁV, a BKV és az energiaszektort körüllengő botrányos ügyeket.

Szanyi Tibor (MSZP): Az MSZP-t tényleg megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok.

Tóth Károly (MSZP): Tiszta szívből utálom a korrupciót, mert ráment az MSZP.

Békesi László: Az MSZP nem fog változni. Lehetetlen, alkalmatlan párt.

Szili Katalin (MSZP): Maszatolunk, és az ország azt látja rólunk, hogy szétkenünk minden felelősséget, és ezzel csak szappanozzuk magunk alatt a lejtőt.

Lendvai Ildikó (MSZP): Nem akarjuk az SZDSZ nyakába varrni a BKV által szimbolizált gondokat, ami eddig történt a fővárosban, az közös felelősség.

Desewffy Tibor (Demos): Az egész balliberális oldalon át kellene gondolniuk a szereplőknek, hogyan is jutottunk ide.

Bacher Iván: Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.

Népszabadság: (A jobboldalt) a másik oldal segíti hatalomra. Gyávasággal, kulturálatlansággal és mindenekelőtt: a korrupcióval.

Steiner Pál (MSZP): A BKV-nál kitört anomáliák olyan mértékben váltak szimbolikussá, hogy már az MSZP hitelességét érintették.

Szili Katalin (MSZP): A szocialista párt azért veszítette el a szerethetőségét és a társadalom bizalmát, mert morálisan megkérdőjelezhető helyzetekbe került.

Hegyi Gyula (MSZP): Az MSZP ellen összehordott, általánosító korrupciós vádak egy része könnyen megcáfolható. Más esetekben sajnos jogos a vád.

Köszönöm, hogy Te is a baloldalra szavaztál!

Lica/NH/fidesz.hu/PHLica/NH/fidesz.hu/PH
Polgári Hírszemle