A JOBBIKNAK választási útravalóul:

BIZZ ABBAN(Induló jobbra)

Bízz abban, hogy az Édesanyáknak
száján a szó himnusszá válhat,
és felrázhatja a csendet imaszóval,
akkor is, ha a leláncolt föld felett még
hó van ! Holnap már mindenki talpra állhat,
bilincset törünk, egymás mellett a vállak.
Nehéz volt, mégsem adtuk fel, hiába
hullott ránk az önkény véres vad-virága.
Gyomlálni megyünk, fát ültetünk a kertbe,
fokosaink kicsorbult éle meg lesz fenve.
Ijaink feszesek, puzdráink a vállon,
vallon és kazár útunkba ne álljon !
Megyünk és masírozunk. Ez itt a mi
országunk. Felforrt a vér. Megtalálunk !
Lámpavas lesz a vég, nem kell ismét idézet.
Kegyelmet nem kap az, aki fentről nézett.
Dühünk a düh. Őseink imája szálljon,
Botond, vezess, üss rést kapun és rácson !
Árpád, vezérelj ! Emese álma védjen !
Hun és Magor : nemzetem és a vérem.
Szikla legyünk, ami ha hegyről indul,
sorjázik vadont, megszabadít a kíntul !
Eljön a szép kor, teremtünk végre rendet.
A Föld forog, felettünk sólymok kerengnek.









FELNŐ
(A remény szonettje)

Felnő egy új nemzedék majd,
fejet senki előtt nem hajt,
nem érdekli, hogy melyik pártban
ki mit mond, és ki sunyít, ha gáz van.
Aranyfogakkal nem törődik,
megkérdezi, hogy kié a tőr itt.
Nem áll be sorba, sem vigyázzba,
nem lesz színe a kék, a sárga.
Nem hisz bálványban, bölcs rokonban,
kényszermunkától meg nem rokkan.
Eget néz csak, és hessent felhőt,
komoly, igényes, korán felnőtt.
Át nem verik, ügyel magára,
az élet lesz az iskolája.

A KIRGIZ ELLENÁLLÓKNAK is

NEM VÁRHATÓ

Nem várható, hogy tett teremjen,
tenni is kell, rúgni a renden,

gyomlálni kell, hogy növény nőjön, 

ekével vágni fagyos földön,
robbantani, csiholni szikrát,
szemek hályogát tépni : im lát,
zászlókat vinni, menni szemben,
ha ütnek is vasfegyelemmel,
dönteni szobrot, égetni pelyvát.
Ha lőnek is : a halál megvált.