Megjegyzés: A második rész 6. képe (Alsó -és Felső-Egyiptom egyesítőjének kőtáblája) alatt figyelemreméltó megállapítás található. *B.Kiss-Tóth László
*
Marton Veronika:
A Jemdet-Nasr népcsoport (1.rész)
- A sumir nép eredete (V.)
Mezopotámia-szerte az Urukban feltárt I-XVII. települési réteg alapján határozták meg az egyes műveltségek időrendjét. A sumir nép harmadik összetevőjének tárgyi emlékei elsőként a Jemdet-Nasr dombból kerültek elő, és megegyeztek az Uruk IV-III. réteg leleteivel. A szakirodalom a többi kortól megkülönböztetendő, e rétegre a „Jemdet-Nasr műveltség” elnevezést alkalmazza, bár az Uruk IV-III. is megfelelő. Csakhogy sem az Ubaid, sem az Uruk műveltséget nem említik anélkül, hogy a rétegszámozást ki ne egészítenék az elnevezéssel; az Uruk III-IV. réteg esetében viszont nem. Hogyha elmarad a Jemdet-Nasr elnevezés, akkor a rétegszámozás alapján az egész műveltséget könnyedén be lehet suvasztani az Uruk korba, és a Kárpát-medencéből származó Jemdet-Nasr kor és nép elsikkad.
1. Az angol nyelvű kiadás borítója megegyezik a magyaréval
Jó példa erre a „Sumer : Az éden városai” c. gyönyörű, jól tanulmányozható képekkel tarkított, szép kiállítású könyv[1]. Az Ubaid kortól az új-sumer (sic!) korig mutatja be a mezopotámiai műveltség történetét. Ám valamilyen meggondolásból a külföldi szakirodalomban az Uruk III-IV réteg „Jemdet-Nasrkor” elnevezése nemcsak a leírásból, hanem a térképről és az időrendi felsorolásból is hiányzik. Talán, mert e népcsoport a régészeti leletek (Tatárlaka-i amulett) tanúsága szerint a Kárpát-medencéből származott Sumerba, s vitte magával kiforrott műveltségét, valamint az írásbeliséget.
A fenti könyv 158-159. oldalán levő időrendi táblázat a kb. Kr. e. 3200-2800-ig tartó Jemdet Nasr-kort nem nevesítette, hanem beosztotta az Uruk kor(szak)ba és a korai dinasztiákba:
| Történelemelőtti2]Kr.e. 8000-6000 | Ubaid-kor Kr.e. 5900-4000 | Uruk-kor Kr.e. 4000-3000 | Korai dinasztiák kora Kr.e. 3000-2350 | Akkád-kor Kr.e.2350-2150 | Új-sumir kor Kr.e. 2150-2000 | ||
| Jemdet-Nasr kor Kr.e.3200-2800 | |||||||
Való igaz, hogy az Uruk és a Jemdet-Nasr kor között nincs törés, nincs világosan meghatározható különbség. A Jemdet Nasr műveltség szinte belesimul az urukiba. Ez azt jelenti, hogy a betelepedés nem az uruki népesség rovására, nem a leigázására és a hagyományainak eltüntetésére irányult, mint a szemita akkád-amorita-asszír hódítások esetében, hanem inkább a közös létre, együttélésre. (A régi magyarok sem a megmaradt hun és avar népesség rovására foglalták el őseik földjét, hanem az általuk üresen hagyott területeken telepedtek meg, és békén együtt éltek velük.) Az uruki hagyományok, kiegészülve az újonnan érkezettekével törés nélkül megmaradtak. Ekkor alakult ki a jellegzetes, mindmáig ható sumir magasműveltség: „A műszaki fejlődés, utak létrehozása, lovon és szekéren való gyorsabb közlekedés, áthidalta a nagy távolságokat, és az elő-ázsiai műveltségek egymáshoz idomultak”[3]. A sumir képírás hatására alakult ki a susai (elamita) írásrendszer, továbbá az egyiptomi hieroglif-írás is.[4]
2. Tordosi idol – (Múzeum, Szászváros/Orăştie, Erdély, Románia)
XIX. században Torma Zsófia Tordoson, a szülőhelye környékén a Maros martjából előkerült agyagedény- és táblatöredékek és a mezopotámiai leletek összehasonlításából arra következtetett, hogy a Kárpát-medence kora-kőkori népe a Balkánon keresztül vándorolt Keletre. „Tordos leletein akkor felismerém Babylon-Chaldea kulturelemeiből keletkezett, s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődést, a mely hasonló volt Trója thrákjainak kulturájával, s amelyet Dáciában meg nem előzött az eddigi, a régészek által ismert gall-kelta, pelásg-görög, etrusk-római kultúra. „Babylon ős népe – ékírásos feliratai szerint – a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt…”[5] A levelezéséből kiderült, hogy ezen elgondolásával Sayce, Schliemann és Haverfield is egyetértett. A Jemdet-Nasr dombból előkerült leletek a feltételezését messzemenően alátámasztották.
Torma Zsófia észrevételét kikerülve a XX. sz. ötvenes éveiben a vándorlást még fordítottnak, Mezopotámia → Balkán irányába gondolták, mondván a Kr.e. IV. évezred közepétől kezdődően bevándorlások történtek Elő-Ázsiából a Balkán északi vidékeire, Erdélybe és a Tisza mentére.[6] Tehát a Vinča-Tordos kultúra írásjelei egyértelműen sumir eredetűek, s Mezopotámiából a IV. évezed közepétől kiinduló vándorlásokkal vannak összefüggésben.
3. Vonalas jelekkel teleírt korong, háló- v. orsónehezék (Vinca-Tordos műveltség, Romania; cariferraro.com) – A jelek a székely-magyar rovásírás jeleit formázzák.
E megállapításra cáfolt rá az 1961-ben Nicolae Vlassa vezette román régészcsoport által az erdélyi Alsótatárlakán felfedezett un. tatárlakai lelet, a különfélejelekkel ékített három agyagtáblácska.[7]
4. A három Tatárlaka-i táblácska írásos oldala (égetett, vöröses agyag, korong: 6x2,1 cm, téglalap: 6,2x3x09 cm, és 5,2x3,5x1,6 cm, Történeti Múzeum, Kolozsvár)
A „…három agyagtábla 3-4 méter mélységből került elő, a település legalsó, Tordosnak megfelelő, legkorábbi rétegéből. A gödör finom hamuval volt tele. A benne talált egyéb leletek (26 agyagból és 2 kyklosi alabástromból készült, embert ábrázoló szobrocska és egy spondylus kagylókarperec) és más maradványok arra utalnak, hogy kultikus, un. áldozati gödörről van szó. A leletek körül egy 35-40 éves ember elégetett, szétszórt és részben szándékosan összetört csontjai hevertek. A táblácskák mellett talált kerámialeletek a kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia fejlett, középső szakaszából, az ún. tiszadobi csoportból származnak. Keletkezésük ideje ezek alapján a középső új-kőkorszak, a Kr.e. V. évezredben virágzó vinča-tordosi műveltség ideje.”[8]
A wikipedia.org forrásmegjelölés nélkül két tábla fordítását közli. Az átlyukasztatlan tábláét nem, mondván csak rajzok vannak rajta. Ez nem állja meg a helyét, mert a fej nélküli ágaskodó állat, az ágacska és a kőszáli kecske a régiségben írásjel (piktogram) volt.
Téglalap alakú tábla: Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (vagy Enlilnek) 5 kenő edényt, 10 kur árpát, 10 lovat Unu városa.
Korong: Liszt 60 + 10 kur(?) Palil istennek, 20 kur(?) a főpap-királynak, búza 60 + 60 + 2 kur(?) Usmû (istennek), Samas (istennek).
A táblákon néhány jel megegyezik az archaikus sumir írással, néhány pedig a rovásírásra hasonlít.[9]
A négy részre osztott korong alsó felén un. sumir vonalas írásos jelek vannak. Világosan kivehető a szem jele, a Napisten szent száma a 20 és a villanást is jelentő kettőskereszt. A felső részen levő jelek ősi rovásjeleknek tűnnek.[10]
Badiny Jós Ferenc vezette dél-amerikai kutatócsoport megfejtette a korongon levő szöveget, s kiderült, hogy nem gazdasági jellegű szöveg, hanem napvártára írt csodálatos naphimnusz:
Oltalmazónk!
Minden titok dicső Nagyasszonya!
Vigyázó két szemed óvjon,
Napatyánk fényében![11]
„A leletek egyesek szerint a fellelt legkorábbi írásjeleket tartalmazzák, mivel a környező leletek a radiokarbon vizsgálat szerint Kr.e. 5500 körül keletkezhettek, így kb. ezer évvel előzik meg a legkorábbi sumir agyagtáblák írásait.”[12] A táblák „11 írásjele megegyezik az erdélyi, az un. tatárlaka-i táblákon levő jelekkel…”[13]
5. Az un.”berlini szójegyzék”[14]
A fenti Kr.e. 3000 (hivatalosan 2000) körül készült a szakirodalomban „berlini szójegyzék”-nek nevezett táblácska szövegét egyszerű szójegyzéknek tartják, holott az emberiséggel közli: földre születik a megváltó:
„Én, a teremtett leküld(etek), (hogy) az ég-föld összeköt(tessen)”
A baloldali keretben (kartusban) szerepel a küldött neve:
„Én, a megújító herceg”,
amit esetleg fel lehet fogni MEGVÁLTÓ-nak.
A sumir tanfolyam résztvevőivel közösen megfejtett szöveget alátámasztja Körösi Csoma Sándor azon megállapítása, hogy nem egy „megváltó”, azaz próféta született a földre, hanem több. A legutóbbi Jézus Krisztus volt.
A tatárlaka-i táblákat Kr.e. 5000-re, mintegy 1000 évvel régebbinek datálták, az Uruk-kor végéről és a Jemdet Nasr kor elejéről származó korai mezopotámiai írásos emlékeknél, az un. Blau-tábláknál.
6. A „Blau-táblák” egyik oldala (Kr. e. 3100, Uruk/Jemdet Nasr kor, lazurkő, felső:159x72x15 mm, alsó: 180x43x13 mm, British Museum, London)
Az Blau-táblák nem a kék lazúrkőről kapták a nevüket, hanem tulajdonosáról, dr. Blau-ról. 1886-ban Uruk környékén vásárolta. Évtizedekig vitatták valódiságát. Mivel az időközben megtalált un. Uruki vázán levő alakok kiképzése, megformálása ugyanolyan, mint a Blau táblákon levőké, eredetinek fogadták el.
A Mezopotámiából a Kárpát-medencébe való elsődleges vándorlást eleve megcáfolja az a tény, hogy a fejlettebb írásbeliség (a mezopotámiai) új földrajzi környezetben sem fejlődik vissza, nem lesz tökéletlenebb, hanem esetleg módosul vagy átalakul. Arról nem is szólva, hogy a tatárlaka-i, illetve a vinča-tordosi műveltség írásjelei a legkorábbi mezopotámiai írásjelek kezdetlegesebb, elsődlegesebb formáját mutatják.
Tehát a Tatárlaka-i táblák mintegy 1000 évvel, akár „1200-1500 évvel is korábbiak, mint az első sumir képírás, amit a Kárpát-medencéből a Jemdet Nasr-inak nevezett nép vitt magával Mezopotámiába.”
A magyarság szerencséjére a táblák megmaradtak. Nem tűntek el a politika útvesztőiben, nem porosodnak a múzeumban, mint más kor-, világ- és történelemformáló leletek. Ennek oka, hogy a Nicolae Vlassa és a kutatócsoportja által felfedezett köveket elsőként a korabeli Szovjetúnióban mutatták be, és onnan szállt szét a híre a világban.
[1] Sumer : Az Éden városai (Eltűnt civilizációk), Budapest, Atheneum K., Bp. 2000 - Sumer-Cities of Eden (Lost civilization), Time-Life Books, 1993.
[2] A korbeosztás a fenti könyv adatait követi, kiegészítve a hiányzó Jemdet-Nasr korral.
[3] Hrouda, Barthel: Vorderasien I.: Mesopotamien, Babylonien, Iran und Anatolien, Beck Verlag, München 1971. I.köt.76-77. pp.
[4] Lloyd, Seton: Die Archäologie Mesopotamiens, von der Altsteinzeit bis zur persischen Eroberung, Beck Verlag, München, 1981. 77. p.
[5] Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai, 1-11. pp. (aprónyomtatvány, XIX. sz., év nélkül) In: Marton Veronika: A napkeleti pecsétnyomók és pecséthengerek és az ókori mezopotámiai népek története, Matrona, Győr, 2004. 71. p.
[6] Childe, Gordon: Vorgeschichte der europäischen Kultur, Rowolt, Hamburg, 1960.
[8] Carl J. Becker: A Modern Theory Of Language Evolution, iUniverse, (Bloomington, Indiana, USA) 2004, 346. o.
[9] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2008. 81. p.
[10] A tanítványaim többször kérdezték, miért nem fejtem meg a korong szövegét. Ez nem lenne helyénvaló, - válaszoltam - hiszen a fent említett kutatócsoportnál senki sem tudná szebben, ékesebben mai magyar nyelvre átültetni. Ellenben a két téglalap-alakú táblácska és a Blau-táblák megfejtésével érdemes lenne foglalkozni. (MV)
[11] L.m.f.
[13] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2008. 82. p.
[14] Deimel, Anton: Sumir nyelvtan – nyelvtani gyakorlatok, Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1998. 20. p
Marton Veronika
(Forrás: http://martonveronika.blog.hu/
------------------------------
Marton Veronika:
A Jemdet-Nasr népcsoport (2. rész)
- A sumir nép eredete (V.)
Mezopotámia térképe (régészeti lelőhelyek és a mai városok)
A Babilontól 40 km-re észak-keletre levő Jemdet Nasr lelőhely három dombocskából áll. Ezek közül kettőből a Kr.e. 604-562-re datált új-káldeus, Nabukodonozor-korabeli feliratos téglák kerültek elő, míg a harmadikból a Kr.e. 3200-2900közt élt népcsoportra jellemző, vonalas írásos pecséthengerek tömkelege, és több díszesen festett agyagedény.
1. Vörös-fekete kerámia edény (Field Museum, Chicago)[1]
A sivataggal határos domb szélén kb. 3,5 m mélyen ihatatlan vizű kútra és a környékén a maga korában pocsolyás sík terület nyomaira bukkantak. A maga korában az esős időszak végén, márciusban, áprilisban e dágványt ellepő dús növényzet a szarvasoknak elegendő élelmet biztosított. A feltárt kút vize annyira ihatatlannak bizonyult, hogy a francia Watelin vezette 1923-1924 évi ásatáskor dolgozó munkásoknak kb. 25-30 km-ről kellett ivóvizet szállítani.[2] Így volt ez az ókorban szerte Mezopotámiában. A korabeli gazdasági táblákon nyilvántartották a szolgák, munkások sör-fejadagját. Nem azért kaptak, ittak sört, mert annyira jól ment a soruk, hanem mert a víz, ha nem a templomok tiszta forrásából származott, betegséget okozott.
A Jemdet-Nasr nép emlékeit őrző domb kb. 90x50 méteres templom vagy lakóépület keskeny evezőlapát-szerű agyagtéglából rakott falmaradványait rejtette. Az építmény három oldalán szobák sorakoztak, a negyedik lehetett a bejárati rész.
A ház melletti homokos részből vörös-fekete, geometrikus mintázatú korsó, vaddisznót formázó szobrocska került elő, továbbá a kor legjellemzőbb leletei, az állatalakos, dombormű-szerűen megformált un. áldozati edények, 150 db részben kiégetett vonalas írásos agyagtábla stb. A domboralakos edények oldaláról kinyúló, életszerűen megformált állatfejek, növények a külön lettek megmunkálva, és a nyers agyagedényekre utólag lettek ráillesztve, agyaggal rátapasztva; s csak azután égették ki az edényeket.
2. Búzakalászos bikalakos áldozati edény (Ur, szteatit, 13,5x6 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[3]
A tulajdon jelzésére szolgáló pecséthengerek már az Uruk-korban felbukkantak, de csak a Jemdet-Nasr korban kezdték az írnokok a gazdasági és egyéb táblák hitelesítésére használni.
3. „Brokát” stílusú pecséthenger és nyomata[4]
Szinte ezzel egyidejűleg jelentek meg a pecséthengereken a különféle ember- és állatalakok. Az aprócska, akár 1-2 cm-es kő vagy féldrágakő-hengerekbe vésett negatív kép ismertetőjelül szolgált (akár a mai pecsételők), majd a képek mellett megjelentek a vonalas írásos jelek is. Úgy tűnik a geometrikus mintázatú pecséthengerek nem elégítethették ki az igényeket, vagyis az egyre több és több pecsételő pecséthengerre és többféle mintázatra volt szükség.[5]
Az ásatások a Kr.e. 3000-re datált rétegben óriási tűzvész nyomát fedezte fel. A települést tűzvész pusztította el. A lakosság elvándorolt, nem tért vissza. Soha nem építették ujjá, nem építkeztek rá. A leletek a pusztulás pillanatát őrizték meg. A szomszédos két dombocska viszont a már említett kb. 2000 évvel későbbi építményeket és a sorozatos ráépítések nyomát őrizte.
A Jemdet-Nasr korra jellemző leletek más településen, de ugyanarra a korra datált rétegekben is feltűntek. Ez arra utal, hogy a Kárpát-medencéből a Balkánon át érkezett népesség Mezopotámia-szerte elterjedt. A Tatárlaka-i táblácskákhoz és az un. Tiszai-kultúra leleteihez[6] (sarlós isten) hasonlókat találtak e népcsoport feltételezett vándorlási útvonalán, Délvidéken (Vinca-kultúra) Bulgáriában, Görögországban, a Kykládokon[7], Törökország északi részén, végül Mezopotámiában, sőt azon túl is.
Urukból került elő az egyik legszebb, kimagasló művészi érzékkel összerakott kagyló- és lazúrkő-berakásos korsó.
4. Csőrös áldozati kancsó (Uruk, lazúrkő, kagylóberakás berakás, 14x7 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[8]
A mészkő áldozati kanna csőrös kiöntőjét két remekbe formált oroszlán veszi közre. Az oldalán tehenek álldogálnak. A kanna formája feltűnően hasonlít a magyar Alföldön használt csőrös aratókannákra.
5. Oroszlán és bikaalakos áldozókanna (Uruk, mészkő, 20,3x11,5 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)
A német Uruk-expedíció a Jemdet-Nasr rétegből kiásott Inanna templomnegyed kincsesházában találta meg a világhírű domborműves un. Uruk-i alabástromvázát. A vázát négy sávban a mindennapi életből vett jelenetek díszítik.[9]
A Jemdet Nasr korszak hatása megmutatkozott az egyiptomi I. dinasztia alapítása előtti időszak alkotásain. Az egyiptomi művészi alkotások stílusa, kivitelezése, sőt a palatáblák díszítő elemei is mezopotámiai eredetűek.[10]
6. Namrer (vagy Menes), Alsó-és Felső-Egyiptom egyesítője táblájának hátoldala (pala, 64 cm, Hierakonpolis, Felső-Egyiptom, Kr. e. 3000 előtt, korai dinasztiák előtti kor, Kairói, Egyiptomi Múzeum)
Az urukiban még nem, de Kr.e. 3000-től, a Jemdet-Nasr korszakban az Arab-félsziget felől egyre-másra kis szemita csoportok jelentek meg, és a könnyebb élet reményében húzódtak a jól megművelt Folyamköz belseje felé. Eleinte csak egy kis helyért a karámban, az éhezőknek egy kis lepényért, csak ezért, csak azért kuncsorogtak. Aztán egyre jöttek és sokasodtak. Majd szószerint kitúrták az Obeid, az Uruk-i és a Jemdet-Nasr népcsoport együtteséből kialakult sumir népet a földjéről, házából, az ország irányításából. Elvették a földjét, kertjét, vizét, átvették a műveltségét és az irányítást. (A szemita-amorita Hammurabi törvényei másról sem szólnak). A szemiták megjelenésével kezdődött a sumir nép élethalálharca a megmaradásért (Kramer). Az évezredek során a föld- és a területfoglalási módszer mitsem nem változott, csak mostanság repülővel érkeznek.[11]
A XIX. század 70-es éveiben Joseph Halévy, a Drinápolyból Párizsba szakadt asszirológus és néprajzkutató kezdte a sumir nép és nyelv egykori létezését tagadni. Tudós körökben hosszú évtizedekig erről vitáztak. Végül a régészeti felfedezések eldöntötték, hogy a toldalékoló nyelvű sumirok igenis voltak, éltek, sőt a mindmáig ható műveltségteremtő szerepük is vitathatatlan. A Halévy módszer, a sumirok létezésének teljes tagadása ma már nem járja, de azt még tagadják, (a legerőteljesebben Magyarországon), hogy a mai magyar nép, több más népcsoporttal egyetemben az egyenesági leszármazottjuk.
A külországi tudós körökben a módszer változott, de a cél, a szemita kulturális elsőbbség mindenáron való elfogadtatása, ugyanaz maradt.
A XX. század második negyedében két kiindulási feltételt állítottak fel, amit a régészeti tények, leletek ellenében mindenáron igyekeznek fenntartani és bebizonyítani.
Az egyik csoport azt vallja, hogy nem a sumirok, hanem a szemita népek voltak Mezopotámia őslakosai. Feltételezik: A sumirok csak az Uruk kor végén, jóval a szemiták, az un. protoakkádok után vándoroltak volna be Mezopotámiába. Semmibevették azon régészeti bizonyítékokat, miszerint az Ubaid-kori telepesek és az utódaikhoz csatlakozott Uruki és Jemdet-Nasr népesség hozta létre a sumir magasműveltséget. A feltárt településeken az Ubaid kortól a Jemdet-Nasr korba való átmenet folyamatos és töretlen volt, s azonos népességre utalt.[12] A szemita elsőbbségi betelepülés elméletének legfőbb indoka a városok, városállamok ősrégi neve volt: UR, KIS, URUK (örök), ERIDU (eredő, eredeti). Azóta beigazolódott, hogy egyik elnevezés sem szemita, hanem a mai magyar nyelven is érthető elnevezések.
A protoakkád elmélet Samuel Noah Kramertől származik, mondván „lehetséges, hogy a sumirok megjelente előtt szemita pásztorok vándorolgattak keresztül kasul Mezopotámián”.
A másik csoport szerint „elképzelhető, hogy már az Ubaid korban lehettek ősszemiták Mezopotámiában, illetve a közvetlen környékén.
7. Vadászfegyver szállítása szamárháton (Assur, dombormű-részlet Assurbanipal palotájából, Kr.e. 669-631)[13]
Ezt igen gyenge lábon álló nyelvészeti eszemefuttatás próbálja alátámasztani: A sumirban a szavak alapjelentése főleg a mássalhangzókhoz tapad, eszerint a sumir nyelvnek közel kellett állnia a hamita-szemita nyelvekhez, amelyekben szintén a mássalhangzók határozzák meg a szó jelentését.[14] Ez amolyan fából vaskarika magyarázat, mert a legtöbb nyelvben a szavak jelentéshordozói a mássalhangzók. A magánhangzóknak pedig nyelvtani és szóképzési szerepük van. A toldalékoló (ragozó) nyelvekben a szavak magánhangzó változásai az alapszó jelentésétől kissé eltérő jelentésű szavakat eredményeznek; pl. a magyarban: bab, báb, bib(e), bub.
Mindkét megállapítás messzemenően ellentmond a régészeti felfedezéseknek. Kiegészítendő még azzal, hogy nem a sumir nyelv állt közel a szemita nyelvekhez, hanem az ősidőkben pidginizált formában ezekbe került át sok sumir nyelvi elem. Ez a magyarázata a magyar és a finnugor nyelvek nagyon távoli, de kimutatható kapcsolatának. A magyar elődök toldalékoló nyelvét közlekedő nyelvként használták a finnugor népek.
A hírközlő eszközök segedelmével ez elv alapján angol szavakkal, mondatszerkezetekkel szándékosan és mesterségesen rontatik meg a magyar anyanyelvünk. A sok „okézás és soppingolás” stb. után mostanság kapott lábra a „Jó napot (kívánok)!” helyett a „Szép napot! Pedig a magyar embernek lehet „jó napja” akkor is, ha odakünn esik az eső, de „szép napja” csak akkor, ha süt a nap.
[1] Schmökel, Hartmut: Das Land Sumer, Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1956. Abb. 11.
