Muki:
Ha ez így marad, megyünk a levesbe
Lesz összeomlás, nem lesz összeomlás. De mi is az az összeomlás? Nem tűzharcra gondolok, hanem az emberiséget elérő totális anómiára, amikor már semmi sem számít, s tét nélküli minden.
Állítólag jön az összeomlás, jujuj. Persze a jóslatok szinte mindig csak a gazdasági vetületre fókuszálnak, mert tényleg milyen szar lenne, ha az aranyrészvény hirtelen nem érne többet egy lyukas cipőtalpnál. Nem mondom: 2008-ban tényleg ijesztő volt az a tőzsdei lejtmenet, ami aztán depibe taszította a fél világot. Olyan félelem és reszketés bontakozott ki, hogy állambácsi azonnal teletömte a bűnös rendszer zsebeit nagyon sok pénzzel, s a bűnös rendszer meg is fogadta, hogy onnantól kezdve nem lesz bűnös. Látjuk, mennyire nem az. A hangulat még most is szomorkás, nagyon keveseknek van oka százdolláros mosolyra.
Viszont a „társadalom” és az „összeomlás” szavak nem szerepelnek túl gyakran egy mondatban. Kár, mondja a holló, sajt meg sehol, hiszen elég csak Görögországra vetni vizenyős szemeinket, ahol a „rendszer” és a társadalom végképpen egymás ellenségeivé vált, és dominóeffektus rémképe fenyeget. Ott láthatjuk kicsiben, mi jöhet nagyban. Persze ez lehet jó műsor azoknak, akik hitelre vették a jakuzzit a 45 négyzetméterre, de talán a behajtó egyszer kopogtat ott is.
Nem az a lényeg, hogy a balhé földrajzilag merre van, ezzel senki nem szédítse magát, ha jón a meghívó a buliba, senki se maradhat otthon. Kevés helye van a világnak, amit ne lehetne „forró pontnak” nevezni. Egyes területeken sajnos valóban ölik egymást, de halomra, s nagy durranások fenyegetnek. Míg máshol, mondjuk éppen Európában, az összeomlás inkább a sokat emlegetett értékek, és normák világában megy végbe, lassan de biztosan – elég csak a népesedési helyzetre gondolni. Ennek a társadalom-lélektani hatása mellett meglesz a gazdasági vonatkozása is, amikor választani kell az új teló vagy egy kila kenyér között.
Manapság lehetséges pusztán egy billentyűzettel megszorongatni országokat s szépen ideér a sok ezer konténer cucc is a messzi messzeségből. Csinos és szép „magyar” mondattal: a globalizáció lehetővé teszi, hogy a korábban lokális konfliktus globálissá váljon. Nem tűzharcra gondolok, hanem az emberiséget elérő totális anómiára, amikor már semmi sem számít, s tét nélkülivé válik minden. Persze most még gyárak ezrei ontják magukból a kacatokat, a vevőkör milliárdos lélekszámú, együtt bűvölik a globális GDP-t.
Kérdés, milyen lesz (lenne) a nagy összeomlásnak nevezett esemény. Kataklizmaszerű, oszt megyünk vissza az ősközösségbe gyűjtögetni, halászni meg vadászni? Érdekes lenne, mivel a globalizáció mint olyan nem szereti a közösségeket, a heterogén létezést, ezért meg is tesz mindent annak érdekében, hogy csak „egy maradjon”, a saját szomszédainkat nem ismerjük. A másik, hogy itt bizony gyorsan éhen halna mindenki: kis túlzással, de már nincs mit halászni, meg vadászni se. Gyűjtögetni talán lehet majd azt a sok szemetet, amivel az emberiség önmagával mit kezdeni nem tudó és magányosságát állandó vásárlásba temető része éppen mostanában hoz össze. Bolyonghatunk majd, mint Denzel papa a sivatagba'.
Egyéniségek százmilliói tesznek arra, hogy mi lesz pár év múlva, jó nekik így. Sokszor úgy tűnik: a modern ember nem akar már „élni”, csak bármi áron jól érezni magát.
/Forrás: http://mno.hu/fejloves/ha-ez-
