A második világháború nagy rejtélye: Miért nem vetette be Hitler a vegyi fegyvereit? című cikkemre számtalan olvasói hozzászólás érkezett (melyeket ezúton is megköszönök). Az egyik kommentelő ellentmondást vél felfedezni egy korábbi írásomban megfogalmazott álláspont és a vegyi fegyverekről szóló írásom megállapításai között. Szeretnék a felvetésre válaszolni.
Előzmények: A második világháború egyik nagy rejtélye: miért nem vetette be Hitler a vegyi fegyvereit?
A hozzászóló a következőket írta: „Látok némi következetlenséget Perge Ottó munkásságában. Október 17-én a Horthy contra Szálasi vitában még ezt írta: "De aki szerint 1944 őszén tudni lehetett a háború végkimenetelét, az súlyos tévedésben van." Most meg ezt: "...a háború legvégén, amikor már a Harmadik Birodalom veresége elkerülhetetlennek tűnt, miért nem használták a németek vegyi fegyvereiket? Nem lehetséges például, hogy sikerült volna lelassítani, esetleg megállítani a szövetségesek előrenyomulását a nyugati fronton? (Például elképzelhető, hogy a normandiai partraszállást is meghiúsíthatták volna, ugyanis az angolszász erőknek nem volt megfelelő vegyvédelmi felszerelésük.). Nos, mint tudjuk, a D-day - Rommel szavaival: "a leghosszabb nap" - 1944. június 6-án volt.”
Amikor a vegyi fegyverekről szóló cikk idézett sorait papírra vetettem, nekem is eszembe jutott, hogy korábban hangoztatott álláspontommal ellentétesnek tűnhet majd mindaz, amit leírok. Azonban nem akartam túlságosan hosszúra nyújtani a cikket, és ezért nem bocsátkoztam bele hosszadalmas magyarázatokba. Feltettem azt a kérdést, hogy a „háború legvégén, amikor a Harmadik Birodalom veresége elkerülhetetlennek tűnt”, miért nem vetették be a németek a vegyi fegyvereiket? A „háború legvégén”, vagyis mondjuk 1945 februárja- márciusa-áprilisa környékén, amikor már a szövetséges erők mélyen bent a német területen masíroztak, és már szinte tényleg a nullával volt egyenlő az esélye annak, hogy a Németországot fojtogató „természetellenes koalíció” tagjai egymás ellen fordulnak. (Habár pl. Göbbels, Roosevelt április 12-én bekövetkezett halálhírét követően pezsgőt bontva ünnepelni akart a berlini bunkerben, abban bízva, hogy esetleg felbomolhat a németellenes szövetség.)
A kérdésem arra vonatkozott, hogy a „nácik”, amennyiben tényleg olyan „őrültek”, „barbárok” és „kegyetlenek” voltak, mint lefestik őket, akkor amolyan „minden mindegy alapon”, bosszúból, vagy akár a háború elhúzása érdekében, miért nem vetették be vegyi fegyvereiket a „háború legvégén”?Ezzel a kérdésemmel nincsen ellentmondásban az a véleményem, hogy 1944 októberében még „nem lehetett tudni a háború kimenetelét”. De korábbi cikkemben is megírtam: a nemzeti szocialista vezetés már jó ideje (legalább 1942 eleje óta) tisztában volt azzal, hogy a háborút nem nyerheti meg, de valamiféle kiút, egy esetleges kompromisszumos béke, vagy az ellenség „természetellenes koalíciójának” felbomlása még elképzelhetőnek tűnhetett. De ezek a lehetőségek is csak abban az esetben voltak reálisak, amennyiben a német hadseregnek (és magyar szövetségesének) sikerül jelentősebb ellenállást kifejtenie, netán győzelmet is aratnia valamely frontvonalon. Ezzel magyarázható, hogy akadtak olyan német és magyar vezetők, akik még 1944 őszén is ellenállásra és harcra buzdítottak.
Az első kérdésemtől pedig független a második, mely arra vonatkozott, hogy miért nem gondoltak a németek, a normandiai partraszállást követően, az angolszász erők előrenyomulásának megállítására a harci gázok felhasználása révén? A Wehrmacht kétségkívül szorult helyzetben volt (habár teljesen vert helyzetben még nem), és arra lettem volna kíváncsi, hogy ilyesfajta körülmények között miért nem jutott eszébe a „barbárnak” lefestett németeknek minden, mégoly kegyetlen eszköz bevetése is, akár már 1944 júniusában? Vagy még előbb, például a keleti fronton, az oroszok ellen? Végül a mérges gázok használatára nem került sor, ami nem változtat azon a tényen, hogy 1944 októberében még lehetett némi halvány remény a németek részéről, no nem a győzelemre, hanem a totális vereség elkerülésére. (Egyébként úgy a történelemben, mint a magánéletben, vagy akár a sportban is, nehezen eldönthető, már-már filozófiai jellegű kérdés, hogy mikor tekinthető valamely törekvésünk, harcunk reménytelennek, és hol van az a pont, amikor fel kell adni a küzdelmet.)
A vegyi fegyverekkel kapcsolatos cikkem címében felvetett kérdésére egyébként jórészt megszületett a válasz a hozzászólók részéről. Alighanem egyrészt arról van ugyanis szó, hogy a nemzeti szocialista Németország vezetői túlbecsülték ellenfeleik vegyi fegyverkészletének nagyságát és hatékonyságát. Ezért értelmetlennek gondolták, hogy belebonyolódjanak egy bizonytalan kimenetelű vegyi háborúba. Másrészt pedig való igaz az is, amire több hozzászóló is felhívta a figyelmet: a vegyi fegyverek használata azért veszedelmes, mert a fronton minden katonára nézve halálosak lehetnek, és esetleg annak a félnek a hadműveleteit is kudarcra kárhoztathatják, amelyik a harci gázok bevetését végrehajtotta.
Igen ám, csakhogy a tanulság így is egyértelmű: az a tény, hogy a német hadsereg tartózkodott a birtokában álló harci gázok használatától, arra utal, hogy a Harmadik Birodalom vezetői nagyon is racionálisan mérlegelő politikusok és katonák voltak, nem pedig őrültek és tömeggyilkosok, mint amilyennek a szövetséges propagandagépezet a háború alatt, és azóta is, beállítani igyekszik őket.
Perge Ottó
/Forrás: Kuruc.info 2011.12.27./*B.Kiss-Tóth László.
