Szász Lóránt:
RÁTALÁLT ARRA
(Egy vagabund Dél-Amerikában)

Rátalált végre arra a tájra,
ahol édesanyja arcképe várta :
az Andok völgyében az illat
akácvirág és kankalin, felizgat.
Imakönyvét leteszi az ágyra,
fecskéje próbálkozik, pihés a szárnya.
Felnéz reá egy kicsi gyík a porból,
kutyája alszik, álmában horkol.
Gyöngytyúkja jön, félénken kapirgál,
vizet is inna, megáll a tálnál.
Kolibrik röpködnek virágai kelyhénél,
üde ez a nedű, édesebb a méznél.
Szomszédja kávéval kínálja, felébredt,
fátyolos ma a Nap, készítenek ebédet.
Paprikás krumpli rotyog, barátja nézi,
Kaliforniából futott, Ó-Bamát idézi,
aki csődöt okozott cégének,
két millióval tartozik : kész lett.
Fegyvert nem hord, de ölni kész naponta,
aki rászavaz ismét, az bolond, dadogja.
Nem szereti a félfehér feketéket,
itt barnák az emberek, kedvesek és szépek.
Az ételt is negyedáron lehet beszerezni,
ha taxizik, amit fizet, az majdnem semmi.
A levegő tiszta, nem fél a tüdőráktól,
az orvos megvizsgálja, barátságos, nem harácsol.
A részeget lefektetik este a tornácon,
vödröt tesznek eléje, hogy abba hányjon.
Pénztárcáját nem lopják el titokban,
reggel reggelivel kínálják, finommal.
Nem várja aszonya partvissal vagy imával,
sógora sem rúgja hátsón, nem is szájal.
Megszokták az itteniek, hogy tolerálnak,
Hátrafelé megy ? Megengedik a ráknak.
Idill ez itt, Európa messze van és várhat,
ha  százhúsz éves lesz, jelentkezik katonának.

Zas Lóránt

Andok völgye, 2010. február 21.