Szász Lóránt:
A DUNÁBA
(Kutasi Józsefnek is)
A Dunába ledarált halottak
lelkei felettünk ragyognak,
mert az emlékezés lángja él.
Nem haltak meg hiába,
róluk regéket mond a fáma,
tőlük melegebb a tél.
Gyilkosaik menekülnek és reszketnek.
Számonkérünk. Ezeknek
kegyelmet nem nyújtunk. Elég !
Foglyot nem ejtünk, nem felejtünk zsákot,
kétlábbal rúgunk minden vérebet. Rátok
sötét világ vár, urak és herék.
Az árok volt testüktől véres,
taknyotok nekünk most elég lesz :
bányába mentek és húztok majd ekét.
Ez az ország végre a mi országunk,
mi élünk itt és mi is kiabálunk.
Maholnap fordul a kerék.