Rendkívül VESZÉLYES! Ismét szennyezett paprikával mérgeznek a multik!

Még csak két hét telt el a múltkori paprikabotrány óta, most két újabb brüsszeli jelentés kezdi borzolni a kedélyeket a Kétesáruk.hu élelmiszer-biztonsági honlapon. Tovább gyarapodott ugyanis a Magyarországra beérkezett mérgek tárháza. Ezúttal hexaklórt (általános sejtméreg) és quintozene-t (gombaölő, sejtméreg stb.), valamint ismét ciánvegyületet találtak paprikákban a jelentések szerint.
A Kétesáruk.hu rendszeresen figyeli a brüsszeli honlapokat napi munkája közben. Itt jelent meg a Magyarországon piacra kerülő legújabb mérgezett paprikákról szóló jelentés. Felháborító, ahogyan a szemünk előtt ismétlődik meg az alig kéthetes botrány, amikor is legutoljára épp a vevő tudta meg, hogy a multinál megint mérgező paprikával etetik – mondta el az MNO-nak Papp György, a Karahun Örökségvédelmi Alapítvány elnöke, a Kétesáruk.hu főszerkesztője.
A hivatalok mélyen hallgatnak
A legszomorúbb az egész történetben az, hogy sem a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), sem a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal egy árva szót sem tett (tesz) közzé a mérgezett paprikáról. Pedig az utóbbi hatóságot arra jelölték ki, hogy kizárólagos joggal jelentéseket küldjenek Brüsszelbe az élelmiszer-biztonság súlyos eseteiről, tehát ha valakik, ők biztos tudtak az újabb piacra dobott paprikáról – fejtette ki a szakember.
A múltkor a szlovák bébiételből a káros anyagokat ugyanaz a labor mérte ki, mint a ciános paprikából. Éppen ezért nagyon érdekes, hogy az MGSZH a bébiételből ügyet csinált, míg a paprikából nem. Sőt egy hét múlva derült fény a botrányra a Hír TV és a sajtó hatására – tette hozzá.
Újabb méreggel próbálkoznak
A most talált kétféle mérgezett paprika egyikében hexaklórt (általános sejtméreg) és quintozene-t (gombaölő, sejtméreg, környezetszennyező hatása kiterjedt, az unióban nem forgalmazható) találtak. A másik a múltkori ciánvegyülettel, a tau-fluvalináttal szennyezett. Ezek a vegyületek még a Kétesáruk.hu adatbázisában is frissnek bizonyultak, pedig ott 25 ezer méregjelentés található napi (online) fordításban – fejtette ki a honlap főszerkesztője.
A másik mérgezettpaprika-jelentés ciánvegyületekről szól, és nem lehet véletlen, hogy pontosan akkora mennyiségben, mint a múltkori paprikában. Ezért valószínűsíthető, hogy szintén marokkói a termék, és behozatali, eladási körülményei is azonosnak vélhetők. A szakértő szerint felháborító, hogy magyar vetőmagból származó paprikát termesztenek Marokkóban, majd onnan (mindenféle méreggel lepermetezve) visszahozzák hazánkba, és nemzetiszínű szalaggal ellátva árulják. A törvény ráadásul ennek zöld utat biztosít, mivel ha fel van tüntetve, hogy a termék marokkói származású, akkor az érvényes jogszabályok szerint rá lehet tenni a magyar terméket jelző nemzeti színeket is.



Illusztráció (?)

Rendkívül veszélyes
Egyelőre nem tudni, hogy mekkora mennyiség jutott a mérgező paprikából a boltok polcaira, ahogy két héttel ezelőtt is csak véletlenül tudtuk meg – fejtette ki a szakértő. Annyi bizonyos, hogy a legkisebb mennyiség is rendkívül veszélyes, mivel a sejtmérgek nem ürülnek ki a szervezetből, tovább pusztítják az ember immunrendszerét – szögezte le Papp György.
Mint ismeretes: három hete tizenhat tonna tv-paprikát – tölteni való zöldpaprikát – hozott be egy Pest megyei cég Marokkóból hazánkba. A zöldségből néhány tonnányit eladtak egy áruházláncnak, de a legnagyobb tételt, több mint 12 tonnát, egy Békés megyei vállalkozó vette meg. Kiderült, a paprika a határértéknél jóval nagyobb dózisban tartalmaz ciántartalmú rovarölőszer-maradékot, tau-fluvalinátot.
(MNO nyomán, kép: Tékozló Homár)
Ajánló:  Amit igazi magyar paprikából illik főzni: A gulyás, pörkölt és paprikás története hazánkban
/Forrás: Kuruc.info 2010.04.22./-*B.K.T-L.