Kommentár nélkül...
Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, korának egyik legnagyobb gondolkodója, 1820 -ban így írt a cigánykérdésről:
"Amíg ezen emberfajtának megengedik, hogy fényes nappal házaljon, hogy ajtókat, zárakat, lakatokat fürkésszen, kolduljon, mindenféle mesterkedéssel zsebeket nyisson, pecsétnyomókat véssen, és hegedűvel, cimbalommal meg hárfával a falu előkelőinek házánál névnapi szerencsekívánatokat komponáljon, óh! jam satis est! addig ez az emberfaj nem javul meg!
És ez Szarvason 1807-ben még inkább így van, sőt 1820-ban is.
Miféle szerencse lehet az, amit egy derék, becsületes
embernek neve napján vagy újévkor egy csapat feslett cigány kívánhat?
Inkább fordítva!
A becsületes embernek, ahol és ahogyan tudja, át kell
alakítania a cigányt dolgos, tevékeny, derék emberré, szolgává,
cseléddé, családapává és családanyává, és csak azután kívánhatnak egymásnak kölcsönösen szerencsét, és örülhetnek szerencséjüknek.
Nem kellene-e a magyar közönségnek oly sok körözött rendelet után egy egyértelműen hozott határidőre komolyan megfogni a dolgot, s ezt az állam terhére, kárára és szégyenére szolgáló csavargófajt végre a köznek hasznára, csatorna-, híd-, zsilipépítésnél, vízszabályozásnál alkalmazni, és ezáltal az emberi társadalom hasznos tagjává fogadni?"
(Tessedik Sámuel, 1820)
/Forrás: Cserhalmi Adél 2010.10.21-i levele/*B.K-T.L.
