Stier Gábor
Németországot lehet szeretni, lehet bírálni, de soha
nem lehet figyelmen kívül hagyni. Berlinbe épp ezért szívesen
kopogtatnak be a politikusok. Nem hagyhatja ki ezt a fővárost az
Európába egyre ritkábban látogató amerikai és a kínai elnök sem. Arról
már nem is beszélve, hogy milyen fontos egy ilyen vizit az uniós
országoknak. Az EU jövőjét ugyanis alapvetően meghatározza Németország
véleménye.
Például az unió, az eurózóna vagy a kohéziós alapok kérdésében. Vegyük az elsőt, amely komoly válságot él át. Nem Orbán Viktor az első, aki ezt elmondja Berlinben. S mivel az eurózóna minket egyhamar nem érint, az EU kétsebességűvé alakulását pedig az ország jelenlegi állapotában aligha állíthatjuk meg, Magyarország legfőbb feladata az lehet, hogy minél erősebben lobbizzon Berlinben a kohéziós alapok kérdésében. Segítséget jelenthet e téren, hogy az Európai Parlament költségvetési bizottsága éppen e tárgyalással egy időben elfogadta a 2014–2020-as időszak pénzügyi kerettervéről szóló időközi jelentését, miszerint a kohéziós és agrárkiadásokat legalább a 2007–2013-as szinten kell tartani.
S ezzel a nagy európai ügyeket le is zárhatjuk. Angela Merkel első kézből, a média torzítása nélkül hallhatta Orbán Viktor elképzeléseit a magyar átalakításról, a Berlinben is kétségekkel kísért gazdasági stabilizációról, nem is beszélve arról, hogy miképpen látja Budapest a német tőke jövőbeli lehetőségeit. Megannyi kérdés, ami megalapozná az ilyen találkozók nagyobb gyakoriságát.
Téma tehát van bőven. A legfőbb feladat azonban, hogy Magyarország eloszlassa Németország bizalmatlanságát. Berlin ugyanis – s nem kizárólag a sajtó – láthatóan nem érti a magyar belpolitikai átalakítások stílusát, kifutását, aggódik a demokráciáért s főképp a gazdasági stabilizációért. S akkor még nem beszéltünk a német befektetések biztonságáról, ami a másik részről nem egy esetben ütközik a nemzeti érdekek védelmével. A német kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung megfogalmazása szerinti „mitikus-mormoló” nyelvezet után végre talán megnyugtató magyarázatot kaphatott a nyitott kérdésekre. Amelyek közül több nyitott marad továbbra is, de a lényeg, hogy a kancellár nyíltan hallhatta a magyar érdekek melletti érvelést, s talán megérthette a belső folyamatok mozgatórugóit is.
S talán ez lehet e találkozó legfőbb hozadéka. Berlinnek ugyanis meg kell értenie, hogy Budapest néha karcos stílusával is inkább csak Európa tehetetlenségéért haragszik, s nem ellene érvel. S az Orbán-kormány itthon sem a demokrácia lebontásán, hanem az ország átalakításán dolgozik.
Ha mindezt legalább részben sikerült elmagyarázni, akkor a találkozónak volt értelme. Magyarország ugyanis – tetszik, nem tetszik – nagyon is rászorult Berlin megértésére, jóindulatára. S nem csak azért, mert az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika a német fellendülésre vár. A történelmi-gazdasági kapcsokat aligha kell magyarázni, mindezek fényében azonban ugyancsak kínos az a sajtóban észlelhető, sokszor érthető, nemegyszer zsigeri ellenszenv vagy a hivatalos szinten tapasztalható visszafogottság, amit le kellene győzni. Berlin ugyanis közelebb van, mint azt sokan gondolják!
