Érdekes történetek a náci haláltáborokból

Skorzeny:
Megtaláltuk a britek Horn Gáborát

Amikor évekkel ezelőtt Horn Gábor arra utalt, hogy az anyját és apját a gaz nyilasok a Duna partjára vitték (ahol nyilván bele is lőtték a vízbe annak rendje és módja szerint), mindenki hülyének, illetve hazudozó szélhámosnak nézte, tekintve, hogy a fikazabáló szadeszos 1955-ben született, tehát egy évtizeddel a szülei állítólagos Dunába gyilkolását követően.
Azonban egy nagy-britanniai parlamenti képviselő felszólalása arra világít rá, hogy ez a dolog a zsidóknál bizonyára másképp működik, tudomány ide vagy oda. Julian Lewis Konzervatív párti zsidó képviselő 2009. április 29-én, az ún. holokauszt brit hőseiről szóló "vitában" szólalt fel, és többek között ezt mondta:
"Az a csodálatos, hogy egyáltalán annyi ellenállás is volt. A féltucat elsőszámú megsemmisítő központból háromban került sor felkelésre. Említettem, hogy Auschwitzban a krematóriumokat felgyújtották, de a sobibori és a treblinkai táborokat - ahol a családomat kiirtották - a fogolylázadások során teljesen lerombolták. Efféle tettet végrehajtani ilyen reménytelen körülmények között a hősiesség jele, ami több elismerést érdemel, mint amit eddig kapott."

A túlélők népének csodálatos fia (j) David Cameron miniszterelnök társaságában
Azon az apróságon átlendülve, hogy a sobibori és a treblinkai táborban - amelyek még csak nem is koncentrációs, hanem átmenő táborok voltak - még a hivatalos holomitológia szerint sem irtották a zsidókat, az tűnhet fel leginkább a kíváncsi érdeklődőnek, hogy Lewis képviselő bizony 1951-ben, azaz a sobibori és treblinkai táborok 1943-as bezárását követően született.
Ez pedig arra a csodára enged következtetni (ami persze csak a mi goj szemünkben lehet az), hogy nyolc évvel a családjának, azaz szüleinek megsemmisülését követően is képes volt megszületni ez a ragyogó politikus, bizonyára a britek legnagyobb örömére.
(Skorzeny)
/Forrás: Kuruc.info 2014.03.21./*B.Kiss-Tóth László
--------------------------------------------------------------------------------------
 
Kapcsolódó:
 

Esküvő és nászéjszaka a szörnyű haláltáborban -a vérszomjas SS-őrök még öltönyt is adtak a vőlegénynek

Megemlékeztek kedden az Auschwitz-birkenaui Emlékhelyen és Múzeumban arról, hogy hetven évvel ezelőtt kötötték az egyetlen házasságot az egykori munkatáborban.
Margarita Ferrer, a köztársaságiak oldalán harcoló spanyol nő és Rudolf Friemel osztrák kommunista a németek különleges engedélyével tarthatott esküvőt, amelyen ott lehetett a pár fia, a vőlegény apja és fivére is.
Rudolf Friemel és Margarita Ferrer 1937-ben Spanyolországban ismerkedett meg, ahol az osztrák férfi a köztársaságiak oldalán, a nemzetközi brigádokban harcolt a 1936-tól 1939-ig tartó polgárháborúban.
A köztársaság bukása után a pár gyermekével együtt Franciaországba települt, ahol Rudolf Friemelt a németek letartóztatták, és Auschwitzba vitték.
Az esküvőre a kopaszra nyírt vőlegény kivételesen megnöveszthette haját, sőt öltönyt és nyakkendőt viselhetett, amelyet az SS-őröktől kapott kölcsön. Egy lengyel fogoly, Wilhelm Brasse fényképeket készíthetett az esküvőről, amely után a pár a nászéjszakára megkapta a 24-es blokk egyik szobáját.
Zoom
A nő Edi nevű fiát is magával vihette. Hallatlan népirtás...
Az újdonsült feleség, Margarita Ferrer, aki nem volt fogoly, másnap elhagyta a lágert. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láthatták egymást, mert férjét, aki a fent leírt örömök ellenére nem bírt nyugton maradni, néhány hónappal később egy szökési kísérlet után felakasztották.
És a zsidók hálája...
Németországban letartóztattak egy 93 éves egykori auschwitzi őrt. A férfi ellen gyilkosságokban való többszörös részvétel miatt indítottak eljárást – adta hírül kedden Schwerin város ügyészségének szóvivője.
Stefan Urbanek azt mondta, hogy a gyanúsítottat megvizsgáltatták egy orvossal, aki szerint az idős ember egészsége nem akadályozza a letartóztatást.
A férfi az SS kötelékében szolgált 1944 szeptemberében a munkatáborban. A holomese szerint abban a hónapban legalább 1700 rab került gázkamrába (de persze az is lehet, hogy ki is sétáltak onnan, akár többször is, mint Michael Howard nagy-britanniai politikus nénikéje... de persze csak ha nem volt nálukpisis zokni - a szerk.).
Februárban a stuttgarti ügyészség tartóztatott le 88, 92 és 94 éves férfiakat hasonló gyanú alapján. Őket börtönkórházba vitték, és ott is tartják őket, amíg véget ér ügyükben a nyomozás.
Tavaly szeptemberben a német szövetségi ügyészség körülbelül harminc, gyaníthatóan hajdani auschwitzi őr letartóztatását javasolta. Ezután a tartományi és városi ügyészségek dolga a gyanúsítottak ellen vizsgálódni, és kellő megalapozottság esetén elrendelni letartóztatásukat.
 
/MTI nyomán Kuruc.info 2013.03.18./*B.Kiss-Tóth László
 
--------------------------------------------------------------------------------------
 
Egy nagy-britanniai politikus nénikéje 

rendszeresen kisétált a gázkamrából


Bizony, egészen pontosan három alkalommal is. Egyszerűen kifogyhatatlan a csodálatos menekülések tárháza...
 
Az alábbi hangfelvételen Michael Howard (aki többek között a Konzervatív Párt elnöke is volt) mesél a nagynénje egyedülálló történetéről. Elmondja, hogy hölgyrokona három alkalommal is élve jött ki a mesés gázkamrából. Egyszer azért, mert "elfogyott a gáz", a másik két alkalommal pedig... nos, ők sem tudják már, a lényeg, hogy így történt, és ez nagyon szívszaggató történet.
Az "elfogyott a gáz" motívum egyébként nem Howardék találmánya, egy Halina Birenbaum is ezt mesélte el igaz történetei gyűjteményében, így joggal vártuk volna el a korábban vezető tisztségeket is betöltő politikustól, hogy legalább a másik két csodálatos menekülésre kitaláljon valami saját frappáns fordulatot...
A beszélgetés, melyből az alábbi részlet származik, nem akárhol hangzott el, hanem a BBC-ben...
/Forrás: Kuruc.info 2014.03.13./*B.Kiss-Tóth László
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Kapcsolódó:
 
Perge Ottó:
 
Újabb csodálatos menekülés a gázkamrából: 

"elfogyott a gáz"
 
Mivel, mint tudjuk, a „holokauszt oktatása kiemelt fontosságú feladat”, és a „szemtanúk” visszaemlékezéseiből mindenkinek okulnia kell, ezért - és persze a holokauszt-emlékévre tekintettel - az alábbiakban közzétesszük az egyik „túlélő” beszámolóját. Melynek hitelességéhez semmiféle kétség sem fér, hiszen a „holokauszt túlélői” csak és kizárólag igazat mondanak. Aki pedig kételkedni merészel szavaik hitelességében, az mocskos antiszemita, gyűlöletkeltő, holokauszt-tagadó és tömeggyilkosságra készülődő gaz náci.
Teljes csönd volt a gázkamrában. A fiatal Halina Grynsztajn sógornőjének a kezét fogta, a szemébe nézett, és azon gondolkodott, vajon milyen lesz a halál.
A 200 meztelen, rémülettől reszkető zsidó asszony és lány egész éjszaka várta a gázkamrában, hogy a Ciklon B gáz kiáradjon a zuhanyrózsákból. „Tudtuk, hogy mindennek vége – elevenítette fel a borzalmakat Halina. Tudtuk, hogy soha senki sem hagyta el élve ezt a helyet.”
A 13 éves lány azzal is tisztában volt, hogy édesanyja ugyanebben a gázkamrában halt meg két hónappal korábban, a majdaneki náci haláltáborban.
Eleinte a nők dörömböltek a vastag vasajtón, mely bezáródott mögöttük. Később azonban csend lett. „Amikor a halál elkerülhetetlen, az emberek beletörődnek” – mondja Halina Birenbaum, aki ma Izraelben él. A gázkamrában „reménykedés és az elkerülhetetlen halál között őrlődve teltek a percek” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra az asszony.
És végül a remény győzedelmeskedett azon az 1943-as júliusi éjszakán. A gázkamra ajtaja ugyanis hirtelen kicsapódott. „Nem volt gáz azon az éjszakán. A nácik kifogytak belőle” – mondja egyszerűen Halina Birenbaum, mintha csak arról beszélne, hogy az üzletben elfogyott a mosópor.
A nőket azonnal tehervagonokra rakták, majd a hírhedt auschwitzi koncentrációs táborba szállították őket, ahol a német nácik 1940 és 45 között 1,5 millió embert - legnagyobb részt zsidókat - gyilkoltak meg. „A gázkamrából történő menekülés Auschwitzot jelentette” – meséli a hölgy keserű iróniával.
Kék tintával bal felső karjára a 48 693-as számot tetoválták, és a raktárba küldték dolgozni, ahol az volt a feladata, hogy kiválogassa a gázkamrában megölt emberek holmiját. Ami nem volt rossz munka – közli Halina tényszerűen. Ruhát vagy ételt is ki tudott csempészni haldokló sógornője számára. „És ahogyan a régi és új ruhák, levelek, családi fényképek, gondosan becsomagolt vagy megkezdett ételek felhalmozott kupacain álltam, úgy tűnt, a németek meztelenre vetkőztették az egész világot” – idézi fel akkori érzéseit a sokat szenvedett asszony.
Halina ideiglenesen még a beszédkészségét is elveszítette. „Miféle értelme is van a világnak, amikor az ember ilyen sok élet maradványaira tapos?” – mereng a múlt borzalmain Halina Birenbaum.
Egy náci tiszt rálőtt, súlyosan megsebesült, de mégis túlélte Auschwitz kiürítését, túlélte a halálmenetet, melynek során több tízezer fogoly vesztette életét, miközben a nácik visszavonultak Németország felé.
Először a németországi Ravensbrückbe került, majd tovább vitték Neustadt-Glewe-be, ahonnan 1945. május 3-án a Vörös Hadsereg szabadította ki. De eleinte semmiféle örömöt nem érzett.
A következő nap kiment a mezőre, ahol virágok tengere fogadta. Arra gondolt, hogy ugyan még csak 15 éves, de egy teljes életet végigélt már. Túlélte a holokausztot: élve került ki a varsói gettóból, túlélte az 1943-as heroikus varsói felkelést, amit elfojtottak a nácik, majd túlélte a Majdanekbe történő deportálást is, ahol 360 ezer embert gyilkoltak meg. Élve került ki a gázkamrából, Auschwitzból, a halálmenetekből és két német koncentrációs táborból is.
A háború után visszatért Varsóba, ahol találkozott Marek nevű testvérével. Ők ketten élték túl a holokausztot a családból. Halina 1947-ben kivándorolt Izraelbe, ahol verseket írt, férjhez ment, és két gyermeket nevelt föl.
Az asszony a háború során átélt élményeit A remény hal meg utoljára című könyvében írta le, amely 1967-ben jelent meg Lengyelországban. Az angol nyelvű kiadás az USA-ban látott napvilágot 1982-ben.
1981-ben Halina Birenbaum visszament Majdanekbe, elment a gázkamrához és a barakkokhoz. Ott dobbantott a lábával, mert szerette volna hallani a saját lépteit Majdanekben, hogy „biztos legyen abban, hogy él”.
Ebben az évben ( vagyis 1995-ben) elment Lengyelországba, a németek által megszállt Lengyelország déli részén található Oswiecimben épített auschwitzi láger felszabadításának 50. évfordulója alkalmából. Amikor az asszony elmesélte történetét az Oswiecimi Dialógus Centerben (amelyet a Római Katolikus Egyház hozott létre azzal a céllal, hogy a zsidókat és a lengyeleket közelebb hozza egymáshoz), az alacsony, vidám, sötét szemű asszony ismét dobbantott a lábával.
A náci haláltáborokban meggyilkolt szüleire, nagyszüleire, bátyjára és sógornőjére gondolva Halina a következőt mondta: „Ott fenn, az űrben, biztosan hallják a lépteimet, és tudják, hogy én vagyok.” (Forrás: az Hour című lap 1995. ápr. 3-i cikke.)
Halina Birenbaum Az élet, mint remény című, 2003-ban megjelent visszaemlékezésében is elmeséli a gázkamrából (továbbá a varsói gettóból, Auschwitzból, a halálmenetekből, Ravensbrückből, stb.) történő csodálatos megmeneküléseinek történetét. Ezen kívül a zuhanyból ömlő gáz meséjének felelevenítésén túl a lángoló krematóriumi kéményekről sem feledkezik el. Íme: „Hössler, a táborparancsnok helyettese, aki velünk szemben állt magas rangú katonatisztek társaságában, mintha egy színházi előadáson lenne, úgy szemlélte a szelekció folyamatát. Kezének egy mozdulatával közelebb hívott. «Fogd be a szád! – szakította félbe könyörgésemet – mert ha nem hallgatsz el, te is mész oda«. És a krematórium kéményéből felcsapó lángok felé mutatott. «De ha csöndben maradsz, én kiszabadítalak téged és a sógornődet is.«”
Majd a kétségbevonhatatlan hitelességű visszaemlékezés egy másik helyén az alábbiakat olvassuk: “Magányosnak éreztem magam, csak magamra számíthattam, és ellenségességet tapasztaltam mindenütt. Fojtogató volt a légkör. Mindenért meg kellett küzdenem. A vonatok megállás nélkül szállították az emberek tömegeit a halálba, Birkenauba. A barakk előtti rámpán szállították le az embereket a vagonokról. A krematórium kéményei lángoltak és füstöltek, égő emberi hús szagát lehetett érezni a levegőben, sár, betegségek, kelések a testemen, melyek nem gyógyultak, rüh, tetvek, tífusz és mindenekelőtt a szelekció – mindez az én mindennapjaim részévé vált.”
A krematóriumok kéményeiből felcsapó lángokról még egy harmadik helyen is szó esik Halina Birenbaum visszaemlékezésében: „Kétszer éltem meg karácsonyt Birkenauban. Amíg a tábor egyik részén színes gyertyákat gyújtottak meg, szépen díszített karácsonyfákat állítottak, és a láger zenekara játszott, miközben mi mentünk a munkába és vissza – a tábor másik részén, ahol a krematórium kéményéből lángoszlopok emelkedtek a magasba, embereket égettek folyamatosan, és a lángok egészen az égig csaptak fel!”
Ma már a hivatalos történészek legnagyobb része sem meri állítani, hogy a krematóriumok kéményei lángoltak volna akár Auschwitzban vagy bárhol másutt, miképpen a gázkamrák mennyezetére állítólag felszerelt zuhanyrózsákból ömlő gáz meséjét is szégyellik már a holoparaziták. Ami pedig Majdaneket illeti, a hivatalos áldozati szám a háború utáni 1,5 millióról napjainkra 78 ezerre csökkent. A nürnbergi per hivatalos irataiban még azt olvassuk, hogy 1,5 millió embert öltek meg Majdanekben. (Sőt, egy lublini rögtönítélő bíróság vádirata 1,7 milliós áldozatot említ, melynek nyomán ki is végeztek hat állítólagos német őrt.) A háború utáni években – a „tudatlan”, „őrült”, „újabb népirtásra készülődő” revizionista történészek kutatási eredményeinek és bizonyítékainak hatására – szép lassan megindult a majdaneki áldozati számok csökkentésének folyamata. 2005-ben Thomas Kranz, a Majdaneki Múzeum kutatási igazgatója 78 000 főben adta meg a Majdanekben életüket vesztett foglyok számát. (Akik közül 59 ezer volt a zsidó.) De a revizionisták szerint még valójában ennél is kevesebben haltak meg a lágerben: Jürgen Graf és Carlo Mattogno 1998-ban megjelent KL Majdanek. Eine historische und technische Studie című tanulmányukban, majd a 2003-ban napvilágot látott, Majdanekről szóló könyvükben amellett érvelnek, hogy a lágerben legfeljebb 42 ezer ember veszíthette életét.
Perge Ottó
 
Régebbi kapcsolódó írások:
 
 
/Forrás: Kuruc.info 2014.02.08./*B.Kiss-Tóth László